Képviselőházi napló, 1896. XIX. kötet • 1898. november 28–deczember 30.
Ülésnapok - 1896-370
810. országos ülés 1898. deczember 1-én, csütörtökön. 7i urak akár így értik, akár ágy, fel vannak írva, és a mint a szó a képviselő urakra kerül, teljesen megezáfolhatják. De addig, kérem, méltóztassanak mindenkit meghallgatni. (Helyeslés jobbfelől. felkiáltások: Most már úgy-e vége az országnak ? Zaj és mozgás a szélső baloldalon. Felkiáltások: Ezt nem lehet meghallgatni!) Csendet kérek! (A jobboldal felé fordulva.) Most önök zavarják a szónokot. (Halljuk! Halljuk!) Szemere Attila: Vegyük, t. ház, azt az elképzelhetetlen esetet akademicze, hogy valamely agitáczió folytán az ország összes választó-kerületei megtagadnák a képviselőválasztást. Vájjon ezáltal megszűnnék-e a koronának ;iz a kötelessége, hogy az országot kormányozza? Korántsem. Igenis kormányozná, sőt ebből jogvesztés sem folyna; mert nem új törvényeket alkotna, hanem a közszükségletnek megfelelőleg a régi törvények alapján kormányozna. (Helyeslés jobbfelöl. Zajos ellenmondás és felkiáltások a szélső baloldalon: Ez nem járja! A koronát belekeverni nem szalad!) Elnök: Rendre utasítom Hentaller Lajos képviselő urat. (A szónok felé fordulva.) A képviselő urat pedig figyelmeztetem, (Halljuk! Halljuk!) hogy a magyar alkotmány szerint a végrehajtó hatalom gyakorlása és kormányzati cselekvényei itt a felelősség és bírálat szempontjából, mint a minisztérium cselekedetei jönnek tekintetbe és semminemű vitába közvetlenül a koronát oda állítani nem szabad. (Élénk tetszés a szélső baloldalon. Zaj.) Akármit akart Hentaller Lajos képdselő úr, akarja azt, a mit a szabály parancsol : hallgassa ki a szónokot. Ellene van az alkotmány szellemének, ha egy, a ház két oldala közt folyó vitában egyenesen mint vitában álló egyik fél, a korona közvetlenül állíttassák fel és eshetőségek, feltételezések a koronával közvetlen, nem pedig felelős kormányával kapcsoltatnak össze. Kérem, legyen szíves magát ehhez tartani. (Zajos helyeslés a bal- és szélső baloldalon. Felkiáltások: Éljen, az elnök !) Csendet kérek ! Szemere Attila í Én nem gondoltam, hogy bárki is tévedésben lehetett a t. túloldalon arra nézve, hogy én pusztán akadémikus értékű fejtegetést akartam itt csinálni. (Zaj.) Elnök: Kérem a képviselő urakat, önök a legtürelmetlenebbek. Ha a képviselő ur;;k beszélnének és onnan zúgnának, hogy felszólalnának érte ! Tessék most nyugodtan hallgatni. Jeszenszky Ferencz: Ilyen bolondot innen nem beszélnek ! Elnök: Jeszenszky képviselő urat rendreutasítom és rendzavárónak tekintem. (Zaj.) Szemere Attila: És ez azok között az elképzelt és elképzelhetetlen viszonyok között talán helyesen is volna, mert ha fel is állítjuk azt a tételt, hogy a parlament az ország valódi képviselete, de azért ezt a tételt nehéz volna oda magyarázni, hogy ha parlament nincs, akkor ország sincsen. (Zaj a szélső baloldalon.) Bartha Miklós: Hát ha többség nincs, mi van ? (Zaj.) Elnök: Tessék majd kifejteni nézetét. Förster Ottó A vége az, hogy mondjon le Bánffy! Szemere Attila : És hogy egy, a napokban gyakran használt kifejezéssel éljek, ez a helyzetnek punctuin saliense, mert hogy egy országban ne az történjék, a mit a kormány és a parlament többsége akar, hanem az, a mit a kisebbség, ilyen ország talán lehet valahol a világegyetemben, de hogy a mi naprendszerünkben nincs, az bizonyos. (Igaz! Úgy van! jóbbfelöl.) Itt találhat bennünket a Szilveszter estéje, itt a Virágvasárnap indemnity nélkül, de azért az ügyek rendes menetének megakadnia nem lehet, mert az állami élet nem szünetelhet a másod percznek egy ezredrészéig sem, . . . Blaskovics Ferencz: De Bánffy megbukhatik ! Szemere Attila:... és kétséget nem szenvedhet, hogy egy ilyen esetben a miniszterelnöknek és a kormánynak azon az úton kell haladnia, a melyet a többség elébe szab. Bartha Miklós: A törvény! (Zaj.) Szemere Attila: És ha ilyen viszonyok közt egy kormány dezertálna, akkor valóban nem tudnék elég erős szavakat találni ennek a dezercziónak a jellemzésére. (Élénk helyeslés jobbfelöl.) Ivánka Oszkár: Függetlenségi volt! Elnök: Kérek csendet! Szemere Attila: Függetlenségi, t. képviselő úr, sohasem voltam. A nemzeti pártnak tagja voltam egyidőben, képviselője soha, csak képviselőjelöltje, (Derültség balfelöl.) abban az időben, mikor még a t. nemzeti párt azt hitte magáról, hogy a kötelező polgári házasságot és a liberális eszméket akarja érvényre juttatni. (Élénk tetszés jobbról.) És ha a t. ellenzék azt hiszi, hogy az indemnitás megtagadásához a formai jogon kivííl megvan az erkölcsi joga is, ez, azt hiszem, igen nagy tévedés. Polónyi Géza S Az ön mai beszédje bizonyítja legjobban ! Szemere Attila : Polónyi Géza úr egyszer már kiment, nem vettem észre, hogy megint bejött. (Derültség jobbfelöl.) Minden jognak az a sajátsába, hogy élni és visszaélni lehet vele, mert hisz ép a jogok terjeszthető fogalma hozza ezt magává!. így házszabályaink is jogot adnak nekünk és a jogoknak bizonyos módon való alkalmazása már nem élés, hanem tulajdonképen visszaélés a jogokkal. Erre a szituáczióra talán nincs is alkalmasabb hasonlat, mint egy gyógy-