Képviselőházi napló, 1896. XIX. kötet • 1898. november 28–deczember 30.

Ülésnapok - 1896-370

72 370. orgíágos ülés 18ft8. deczember 1-én, csfttSrtBkto. szertár éjjeli csengetyűje. Ez azért van ott, hogy ahányszor jónak látom, fölkeltsem az alvó gyógyszerészt és vegyek oly gyógyszereket, melyek nála kaphatók. De azért jogommal való rút visszaélésnek minősítené az a gyógyszerész, ha 10—12-szer felkölteném és mindannyiszor két fillér ára katarrhceltlit kérnék tőle. Épígy vagyunk házszabályainknak a szavazásra vonatkozó részével is. Annak bölcs megalkotói a névszerinti szavazást nagy, ritka esetekre tartották fönn. A névszerinti szavazás másnapra halasztását pedig csak oly esetekre, midőn még okos embernek is huszonnégy órai meggondolásra van szüksége a fölött, hogy mit határozzon. És a most folyó viták során szavaztunk egypár tuczatszor arról, hogy egy szónok ma beszéljen-e vagy tegnap ? Valóban, ha az ember ezeket és az ehhez hasonló tüneteket látja, a melyeket kuplékban örökítenek meg és egy egész ország hahotája kísér, azt kérdi magától, vájjon a magyar alkotmányosságnak harmincz év előtt friss földbe ültetett fája él-e még? Zöld levelei nem illuzórius élethirdetői már csak és nem kezdte-e már meg rajta romboló munkáját a szú? Azt kérdi magától, vájjon az abszolutizmus alatt oly tömött aczéllá összesajtolt nemzeti érzést a parlamenti szabadság fogja-;: szilánkokká szétrepeszteni? Mintha valóban így volna. Vitáinkban ismeretlen, új, idegen hang dominál. A közbeszólások legnagyobb része nem politikai, de személyi éllel bír. (Igaz! Úgy van! jobbfelöl.) Vannak, t. képviselőtársaim, olyanok közöttünk, a kik nagy súlyt fektetnek arra, hogy borsos közbeszólásaik az utókorra átörökíttessene\\ Nem szépítem és még azt sem tagadom, hogy peccatur intra et extra muros. Nem mentek e ragály tüneteitől ennek a háznak legjobbjai sem. íme gróf Apponyi Albert t. képviselőtársam, a kit mi a parlamenti dekórumnak, hogy úgy mondjam, a klasszikus parlamentarizmusnak mintaképéül szeretünk tekinteni, múltkori felszólalásában a személyeskedés és a tárgyilagosság vékony mesgyéjén haladt, hol alig választotta el egyiket a másiktól egy alig látható vonal. Nem szándékozom hosszasabban azzal foglalkozni, a mit Tisza Kálmán kormányzatáról mondott, mert azt hiszem, hogy az a tudós, a ki századok múlva meg fogja találni a főispáni törvényt, hogy abból rekonstruálja Tisza Kálmán kormányzatának történetét, az meg fogja találni gróf Apponyi Albert t. képviselőtársam remek szónoklatait is, és összeállítva Tisza Kálmán müvét, arra a dedakezióra fog jutni, hogy Tisza Kálmán korának legnagyobb, nemzetének szükségleteit legjobban megértő' államférfia volt. (Igaz! Ügy van! a jobboldalon. Élénk derültség a, bak és szélső baloldalon.) És talán még arra a 1 másik következtetésre is rá fog jutni, sőt biztosan rá fog jutni, hogy a kornak legragyogóbb szónoka, gróf Apponyi Albert volt, s akkor azután azt a kérdést feltéve magának, vájjon hogy történhetett az, hogy a kor legrpgyogóbb szónoka a praktikus kormányzat terén soha érvényesülni nem tudott, (Mozgás balfélöl.) talán azt fogja találni, hogy a t. gróf nemzetének mindig vagy nagyon előtte, vagy nagyon mögötte járt, hogy az ö túlfinomodott érzése nem birt harmonikusan együtt érezni soha a nemzettel annak valódi szükséglete iránt, (Igaz! Úgy van! a jobboldalon.) és hogy az ő ideális szárnyalásában nem birt elegendő érzéssel az iránt, hogy a nemzet a 19-ik század vége felé elsősorban anyagi érdekei védelme és istápolása felé fordul, mert alkotmányos jogait félteni nem volt oka senkitől és semmitől. (Igaz! Úgy van! a jobboldalon.) És itt nékem gróf Apponyi Albert t. képviselőtársam, kinek mindig feltétlen bámulója voltam és vagyok, talán megbocsát, ha azt konstatálom, hogy a Desseőffy-ügy felhozása talán nem is illet bele az ő nívójába. (Igaz! Úgy van! a jobboldalon.) Magunkféle apróbb emberek megtehetik, de látni ezt annál, kit annyira a parlamenti külső formák szépsége képviselőjének tekintünk, még nekünk is rosszul esett. Hiszen a Desseőffy-ügy csak itt a ház zárt ülésein és néhány ellenzéki lap hasábjain nőtt nagyra, vagy látszott nagyra nőni, mert igazán nagy sohasem volt, (Zaj.) Hiszen az a nép, a melynek én is és t. gróf Apponyi Albert is képviselői vagyunk, e felett a kérdés felett egy helyeslő, vagy kárhoztató szóval régen napirendre tért. E nép az eseményeket nem azon nagyító üvegen látja, a melyet mi szemei elé teszünk, hogy azon nézzen, hanem azt félretolja és néz a maga egészséges szemével. A nép ixgy fogja fel a kérdést, hogy a miniszterelnök úr felhívott magához egy szolgabírót, a mihez jussa volt, (Élénk ellenmondás a bal- és szélső baloldalon. Igaz! Úgy van! a jobboldalon.) a szolgabíró pedig hű maradt elvéhez, a mihez szintén jussa volt. A nép gróf Apponyi Albert legszebb beszédeiből, a felirat legszebb frázisaiból nem fog többet megérteni ennél. A nép a dolgokat csak a maguk konezentrált formájában látja, a ivüánszokat annál kevésbbé látja meg, minél jobban magyarázzuk. (Zaj balfelöl. Egy hang a baloldalon: De kevésre becsüli a népet! Sálijuk! Halljuk! a jobbold don.) A nép 1867. év óta nagyon jól tudja, hogy Magyarországon, fájdalom, de a választások mindig pénzzel jártak. (Zaj balfelol.) Voltak és vannak ennek az országnak hírhedt kerületei, milyen például a Budapest mellett fekvő szentendrei kerület, a melynek választásairól csoda-