Képviselőházi napló, 1896. XIX. kötet • 1898. november 28–deczember 30.
Ülésnapok - 1896-370
370. országos ülés 1898. deczember 1-én, csütörtökön. 67 rát, a ki egyszer tábornoki ruhában térdepelt Kossuth előtt és könyörögve kért kegyelmet a maga és családja számára, a ki ígéretet tett, hogy hasznos szolgálatot fog tenni a hazának és magát meghazudtolva Pest városát löveti. Égy üy ember szobra, a ki tábornoki ruháját levetve, gyáva kupezihér módjára akar megszökni, azt hiszem, nem szolgálhat a kadetiskola növendékeinek buzdításul, mert a kik igaz magyarok, azoknak azt fogja súgni a magyar nemzet védszentjének szelleme, hogy ne higyjetek mindezeknek, hanem járjatok utána, a történeti oknyomozás útján az igazságnak, és akkor tisztelegjetek ezen szobor előtt. (Hnlyeslés a balés szélső baloldalon.) Gróf Apponyi Albert t. képviselő úr legközelebbi nagyfontosságú beszédében, a mely nem szorul semmikép az én dicséretemre, azt mondotta közállapotainkra vonatkoztatva, hogy Magyarországon minden bfín elpalástolást, minden hiba engesztelődést talál, hogyha a kormányhatalom érdekében követtetett el. (Úgy van! Úgy van! bal felöl.) Hát, t. képviselőház, erre nem is szükség olyan nagyon messze menő konkrét esetekre hivatkozni; mindenkinek, kiváltkép az ezen az oldalon ülő képviselőknek ugyancsak bőséges tapasztalásuk vau ezen a téren. (Igán! Úgy van! a szélső baloldalon.) Látjuk, hogy minden bííuök között a legnagyobb, a polgárok erkölcsének tisztátalan eszközökkel való megrontása minden téren napirenden van; látjuk, hogy a polgároknak az érdekei itt semmi védelemben, semmi figyelemben nem részesülnek; látjuk azt, hogy a rossz politika, a gazdasági önállóságra való törekvés minden kezdetének mellőzésével folytatott rossz kormányzás következtében elszegényedett polgárok mikép jutnak, a szocziális tévtanok hatalmába esvén, a börtönökbe és tudja mindenki, hogy most is az országnak több helyén a különböző börtönökben, hány meg hány, ezelőtt becsületes polgár, ül, szenved, családja éhezik és nyomorog. És mikor ezeket a sérelmeket előhozzuk, ugyanakkor kénytelenek vagyunk konstatálni, hogy az atyáskodó kormány csak egyegy választás alkalmával tekinti a polgárt, mikor annak büját-baját, honfiúi fájdalmát a kormány borába igyekszik belefojtani. Fájdalommal kell konstatálnunk, hogy akkor sem becstíli meg a polgárokat, hanem a kinek pénzre nincs szüksége, annak barátságot, fiainak tekintélyt, hivatalt ajánl, azokban felkelti a hiúságot, (Igaz! Ugy van ! a baloldalon.) a kiknek pedig pénzre van szükségük, azoknak hazafias meggyőződését hitvány áráczikké teszi és megvásárolja. (Ugy van ! Úgy van! a szélső baloldalon.) A mikor pedig ezért itt egy gróf Apponyi Albert szemrehányást tesz a kormánynak, feláll Pulszky Ágost és azt mondja: Hiszen a német szocziálisták is elszámolnak nyilvánosan a pártczélokra fordított pénzekről! Hát, t. képviselőház, Pulszky Ágost úrnak én azt felelem, hogy Várkonyi úr is elszámolt a »Foldmívelő« czímtí lapjában a pártczélokra kezéhez érkezett pénzekről, mégis Isten kegyelméből tíz hónapot kapott. Azt hiszszük, még többet is fog kapni. (Derültség balfelöl.) íme most a kormány vele egy térre kerülhet, mert azt mondja Pulszky Ágost úr, hogy a pártczélokra adott pénzekről a nyilvánosság előtt be kell számolni; (Felkiáltások a szélső baloldalon : Még azt se teszik!) Várkonyi is nyilvánosan számolt, mégis börtönben ül. T. képviselőház! Nem csoda bizony, hogy ilyen közállapotok mellett, a népnek ilyen kétségbeejtő módon való elszegényedése következtében, igen sokan kiszöknek ebből az országból, itt hagyják ezt a dicsőséges Bánfíy-kormánynak, hadd gazdálkodjék benne tovább is. T. képviselőház! Nem akarom tovább igénybe venni figyelmüket, (Halljuk! Halljuk! balfelől.) volna pedig még különösen egy előadni való konkrét esetem, mely épen a belügyminiszter úr figyelmére méltó. Midőn azt látják a kormány alsóbbrendű közegei, a szolgabirák és egyéb közigazgatási tisztviselők, hogy hiszen ebben az országban törvényenkivííli állapotokkai is lehet manipulálni ; mikor azt látják és be van igazolva, hogy a capite foetet piscis, akkor csakugyan ők is bátorságot vesznek és törvényen kivííli dolgokat követnek el. (Ügy van! Úgy van! a szélső baloldalon.) Legközelebb megtörtént egyik községben az, hogy a főszolgabíró megjelenik egy községi képviselőtestületi ülésen, a hol a község jegyzője annak a szolgabírónak épen testvéröcscse és ott a szolgabíró azt mondja — megjegyzendő, hogy van még egy aljegyző is a községben és a munkát az a munkaerő elvégezhetné, mindazáltal aa úgynevezett főjegyző a maga kényelmére segédet tart, de már sokalja a fizetést a saját zsebéből megadni. Odahívja tehát a bátyját, a szolgabírót és azt mondja neki, hogy az ő tekintélyével egy kis fis fizetést kellene megszavaztatni annak^a segédjegyzőnek. Azt mondja a főszolgabíró: »En nem mint hivatalnok vagyok ilt jelen, hanem eljöttem ide, hogy kijelentsem, miszerint nekem nagyon jól e-niék, hogyha az előterjesztett kérést a képviselőtestület megszavazná.« Azt kérdezem, vájjon szabad-e neki ott megjelenni és az egyszerűbb emberekből álló képviselőket az ismeretes szelid nyomással a saját kívánságának teljesítésére erőltetni? Mikor aztán egy jó félórai, vagy egy órai tanácskozás után is nem szavazta meg a képviselőtestület forintot se, azt mondja: » Pedig milyen jó lett volna, mert én biztos vagyok abban, hogy a belügyminiszter úr anyakönyv9*
