Képviselőházi napló, 1896. XIX. kötet • 1898. november 28–deczember 30.

Ülésnapok - 1896-386

386. országos ölés 1898. ség szive lüktetésére, szive dobbanására reá teszi és igyekezetét arra fordítja, hogy lehetőleg az összes igények kielégítésével, az összes nem­zeti aspirácziók megközelítésével alkottassanak meg a törvények. (Élénk helyeslés a bal- és szélső baloldalon.) így lehet aztán kikerülni az obstruk­cziót és azt, hogy az ellenzék a rendes parla­menti taktikán kivíti is igénybe vegye jogait. Nem azok az elnöki jogosítványok, melyekről Tisza Kálmán képviselő úr, Anglia példájára hivatkozva, beszélt, azok, a melyek fentartják az egyensúlyt az igazi parlamentekben, hanem az, a mit itt felemlítettem, hogy az illető par­lamenti vezérek megbecsülik nemcsak a többséget, mely nekik a hatalmat adja, hanem a kisebbsé­get is, mely az elvi vívmányokat szolgáltatja. (Igaz! Ügy van! a szélső baloldalon.) Ezért sem­miséggé, valótlansággá, ferdítéssé, kormányzati furfanggá redukálódik mindaz, a mit itt önök felemlítenek az ellenzék jogosulatlan fellépéséről, a többség jogairól és uralmáról. Egy oly többség részéről, mely 30 év óta soha nem szavazott le semmiféle kormányt, (Igás! Úgy van! a bal- és szélső baloldalon.) a melylyel szemben sohasem hirdethettek oly elvet, melyet 8 utólag, mikor megtudta, miről van szó, nyom­ban helyesnek, igazságosnak, czélszerűnek el nem ismert volna, (Igaz! Ügy van! a bal- és szélső baloldalon.) mely rossz időkben, midőn válság fenyegette poziczióját, ide folyamodott támogatásért, mely, midőn öttel kevesebb volt az ő szarna, mint az egész ellenzéké, az ő mostani helyzetét egyedül biztosítani képes volt egyház­potitikai javaslatokat is csak az ellenzék támo­gatásával tudta létesíteni, a mely minden han­gulatot, minden támogatást az ellenzékben ke­reste és találta meg, furcsa ferdeség és rágalom az ellenzékkel szemben, ha még most is arról beszél, hogy ez az ellenzék ezen magatartásával elárulja a nemzet érdekét és a parlamentáris elvet. (Igaz! Úgy van! a bal- és szélső báloldalon.) Mi komolyan beszélünk a helyzetről, mél­tóztatnak látni, hogy lelkem minden hevével szállok síkra akcziónkért, (Élénk helyeslés a bal­és ssélső baloldalon.) pedig talán érdemes sem volna, talán szükséges sem volna. Mi látjuk azt hogy odaát milyen eszközökkel kormányoznak egy idő óta, látjuk, milyen eszméket hirdetnek, látjuk azt is, a mi eddig csak sejtelemként szállta meg lelkünket, hogy ott a törvényeket lábbal tiporják, de oda, a boszorkánykonyhába belső bepillantást nem nyertünk. Ma már azt is látjuk, hogy minden harezunk hiábavaló volt, mert a kik onnan kiléptek, azok megmondták akkor, hogy mindaz, a mit mi hirdetünk, tiszta való, hogy ott a törvénytelenségnek, a politikai előrelátás hiányának uralma már rég dominál, hogy ott a közigazgatási üldözésnek rendszere lezember 30-án, pénteken. 39 J az, a mely fentartja hatalmát. (Igás! Ügy van! a bal- és ssélső baloldalon.) Nem volna tehát, mondom, szükséges, talán hiábavaló is, de mégis fel kell emelnem szava­vamat; erre engemet a miniszterelnök úrnak tegnapi felszólalása vitt rá. Látják tudniillik hogy itt valósággal úgy szerveztek mindent és úgy csinálták a választásokat, hogy az igazi nemzeti közvélemény törvényes úton kifejezésre ne jusson és látjuk azt is, hogy ma már a sajtó, egy szavahihető lap, meg is nevezte azokat a forrá­sokat, a melyeket mi itt csak mint aggódást, mint megdöbbentő érzést tártunk fel, hogy honnan vette tehát a kormány a pénzeket a választá­sokra. (Halljuk! Halljuk! balfelől.) Körülbelül 5—6 napja annak, hogy a »Ma­gyarország« adatokat szolgáltatott arra nézve, hogy nemcsak idegen érdekek istápolása szem­pontjából, hanem bfinös úton, bűnös, törvénytelen, a hazaárulással egyenlő módon szereztetett volna pénz választási czélokra. A »Magyarország« va­sárnapi számában leleplezi, és ez mai napig nem czáfoltatott meg, tehát ily súlyos vádakkal szemben jogosultságot érzek magamban mint törvényhozó, hogy ezt itt szóba hozzam. (Helyes­lés balfelől.) A ^Magyarország* azt állítja fen­tartás nélkül (olvassa) : »Ma már mindjobban betekinthetünk a múltkori választás műhelyébe. A kormány következő helyekről kapott pénzt: osztálysorsjátékból egy milliót, telefon államosí­tásból 500.000 forintot, a beruházási kölcsön után egy milliót, a grófi és bárói ezímekből 600.000 forintot. (Derültség jobbfelől. Nagy zaj és mozgás a bal- és ssélső baloldalon.) Ez nem tréfa! Ez nagy dolog! Ez a legsúlyosabb vád, a melyet eddig a kormány ellen emelni lehe­tett, ez nem a közönséges miniszteri felelősségi törvényekbe, hanem egyenesen a büntetőtörvé­nyekbe ütközik. (Élénk helyeslés a bal- és szélső baloldalon.) Kubik Béla: Tessék elszámolni! Visontai Soma: Hat napja ez a vád meg­jelent, de seholsem czáfolták meg. Itt nem arról van szó, hogy — a mint Gajári Ödön t. kép­viselőtársam és a miniszterelnök mondották, —­nagylelkű férfiak, a kik érdeklődnek a párt törekvései iránt, adtak pénzt, hanem ez közönsé­ges bűnös megvesztegetés volna, ha igaz. (Igaz! Ügy van! a bal- és szélső baloldalon.) Mit jelent az, hogy az osztály sorsjátéknak vállalkozói egy millió forintot adtak a miniszter­elnöknek, a ki —-a mint mondotta — maga vezette a választásokat? És ezt nemcsak a »Magyarország<: mondja most, hanem azóta mód­jában volt mindenkinek hallani, hogy igen be­avatott és érdekelt körök is állítják, de a » Magyarország* mint pozitív tényt állítja ezt és a kormány, a mely nagy áldozatokkal fentar-

Next

/
Oldalképek
Tartalom