Képviselőházi napló, 1896. XIX. kötet • 1898. november 28–deczember 30.

Ülésnapok - 1896-386

ggg 886. orsiágos ölés 1898. deczember 30-án, pénteken. egy igazi nemzeti harcz, a mely nemcsak egyes felszólalásokban nyilatkozik meg a busásan fizetett miniszterelnöki helyen, hanem megnyilatkozik a legönzetlenebbííl gondolkodó nemzeti vezérek odaadó, czéltudatos és a hazáért élníhalni tudó lelkesedésében. (Élénk helyeslés és tetszés a balodalon.) Én mindjárt láttam, hogy Bánffy Dezső nincsen tisztában azzal, hogy ebben a házban mennyi küzdelem, mennyi harcz folyt, mennyi lelkesedés hevítette e tanács tagjait, a midőn a koronával szemben fennállott félreértést kellett helyre állítani. De ugyanakkor a királyi bizalomnak megnyerése mellett heiyre kellett állítani a magyar alkotmányos élet jogfolytonosságát is. (Élénk helyeslés a bal- és szélsöbáloldalon.) És éppen ez az, a mivel önök tisztában nincsenek, t. többség. Önök, t. többség, és a képviselőháznak azon tagjai, a kik a 67-es alapon állva, ott a miniszterelnök és a kormány háta mögött foglalnak helyet, mindig úgy beszélnek erről a 67-es kiegyezésről, mintha azt a nemzeti alkotásoknak, az alkotmánynak nagy kereteiből ki lehetne emelni. Mintha egyéb ezélja sem volna a kiegyezésnek, mint csupa, szolgálatkészségből és az osztrák nemzet szép szeme kedvéért megalkudni Ausztriával, mintha ebben a 67-es kiegyezésben nem nyilatkoznék meg semmi egyéb, mint az a hiperloyaíitás, hogy minden áron és a nemzet érdekeinek minden veszélyeztetésével kell kiengesztelni a nemzetet az osztrák császári házzal, illetőleg a magyar királylyal. Azért szóltam közbe a múltkor is, a midőn itt az alkotmányosságról beszélt valaki és hivatkozott az t867-iki kiegyezésre, azt mondván, hogy ennek semmi köze az alkotmányossághoz. Azért szóltam közbe, mert önök azzal sincsenek tisztában, hogyha Önök ezt a közjogi alapot szilárdan elfoglalják, a melyen állanak, akkor ezen a közjogi alapon &z Ausztriával való kiegyezés csak eszköz volt. De mi volt a ezélja? Gzélt volt —és erről tanúskodik Deák Fereneznek minden parlamenti felirata, minden ragyogó szónoklata, — hogy csak eszköz volt az alkotmány és a törvényes jogfolytonosság helyreállítása érdekében. (Igaz! Úgy van! a hal- és szélső baloldalon.) Már mostan, a hol elvész minden ragaszkodás a nemzeti tradicziók iránt, a hol azt látjuk, hogy egyes hatalmi eszközök megtartása és egyes egyének exiszteneziája végett önök még ezekben a válságos, szomorú, megdöbbentő órákban sem tértek magukhoz, hogy segítsenek megmenteni és oltalmazni a magyar nemzetnek ezer évőta megalkotott és fentartott alkotmányát; világos, hogy a hol ilyen irányzatok, ilyen érzelmek uralkodnak, mi mindnyájan a reménynek minden érzete nélkül nézünk most már a jövőbe. És, t. képviselőház, úgy, a mint önök ezen alkotmányossági garancziák, a magyar nemzetnek törvényei és hagyományai iránt nem birnak érzékkel, világos, azok a gazdasági érdekek, a melyek megoldandók voltak ebben az országgyűlésben, önökben nem a jó barátokat, nem az önzetlen támogatókat, nem a honfiakat, lelték fel. Hát én csak röviden akarok (Halljuk! Halljuk ! balfelől.) arra az egy dologra reflektálni, hogy tulajdonképen ebből a helyzetből igazán nincs is kibontakozás önökkel. Miért nincsen? Mert ha bármi történik is, akárminő konczeszsziókat teune Bánffy személyére nézve az ellenzék, egy dolog világosan áll és ez az, hogy odaát valóságos politikai morál insanity uralkodik; odaát azon támogatást a gazdasági, pénzügyi kérdésekben és az Ausztriával megkötendő szerződésekre nézve és az együttes munkálkodást nemzeti érdekek kivivására többé nem találjuk meg. (Élénk helyeslés a bal- és szélső baloldalon.) Hivatkoztam az 1867-iki kiegyezésre, mint olyanra, a mely a jogfolytonosságot állapította meg; hivatkozhatnám most egyébre is. Hiyatkozhatuám arra, hogy ezen kiegyezés az 1848-iki idevonatkozó törvények fentartásával elpusztította a dikaszteriális rendszert és helyébe állította a felelős kormányzati rendszert. És, ha e két momentumot szem előtt tartjuk, akkor a szólamok, a miket a miniszterelnök úrtól minden perezben hallunk, egyrészt, hogy a korona bizalmával akarja magát mindenkor takarni, másrészt, hogy a pénzügyi bizottságban, mint tegnapelőtt is láttuk, egyszerre mint egy kinevezett dikaszteriális kormányfőnök jelentkezett, a kinek nincs elvi meggyőződése, a ki azt mondja, hogy ő majd a későbben megalakítandó többség szerint fogja megállapítani a saját meggyőződését: ezek oly jelenségek, a melyek világosan bizonyítják, hogy ebből a helyzetből akármilyen napirendre vonatkozó kibontakozás eszméjét fogadjuk is el, addig, a míg az az egyén ott marad, a míg ezen kormányzati rendszer fennáll, az önök segítségével többé nem leszünk képesek kibontakozni. (Igax! Úgy van! a saéhö baloldalon.) Önöknek az elvük ebben a nagy gazdasági kérdésekben az, hogy fentartsuk a kiegyezést Ausztriával minden áron, (Úgy van! balfelől.) de ha azt kérdezik önöktől, kinek a nézete ez, akkor önök nem mondják azt, hogy a nemzet többségének nézete, hanem azt, hogy a királynak ez az akarata, (Úgy van! balfelől.) Mi az a királyi akarat? Mi az a királyi akarat és mi az a királyi bizalom? Az-e az a bizalom, a melyről önök mindig regélnek és mesélnek, és a melyre nézve a miniszterelnök dicsekszik mindig, az-e az a királyi bizalom, a mely csak azért nyilatkozik meg, hogy egyei embert a hatalomban tartson meg

? vagy a«-« m