Képviselőházi napló, 1896. XIX. kötet • 1898. november 28–deczember 30.

Ülésnapok - 1896-384

338 88*. országos ülés 1898. deczember 28-An, seerdán az ország érdekében sikerűi neki megdönteni Bánffy Dezső uralmát ég rendszerét, akkor bátran el lehet vállalni az erkölcsi felelősséget az iránt, hogy ebben a parlamentben vissza fog térni a parlamenti tárgyalások rendes menete. De, t. ház, hazafiságból lehet-e védeni tovább ezt a rendszert? Vájjon nem látják-e be a táloldalon azon t. férfiak, a kiket el nem vakít az egyéni érdek, és a kiknek látóképességét nem befolyásolja a pártérdekek mérhetetlen szeretete, vájjon nem látják-e be, hogy ez a rendszer végromlásba viszi ezt az országot; vájjon nem látják-e be, hogy Magyarország közélete ma annyira megromlott, hogy minden igaz hazafinak kötelessége kezet fogni azokkal a férfiakkal, kik a kornpczió kiirtására vállalkoznak? (Igás! Úgy van! a baloldalon.) Ez a nemzet az ő specziális viszonyai között csak addig élhet, csak addig él, a mig a nemzeti eszmék és erkölcsi elvek uralják politikai közéletét. De nincsen-e mindez kiirtva a mai politikai közéletből? Van-e csak egy csepnyi erkölcsi tartalom a mai rendszerben ? Nincsen-e inaugurálva a hazugságnak és a hivatali hatalommal való visszaélés büntetlenségének rendszere? A nemzetet nem érzelmei, de érdekeinek járszalagján vezetik; nem elvek, eszmék, csak érdekek alapjára helyezkedik az állami hatalmat mérhetetlen erőszakkal kizsákmányoló kormány. Készpénzzel, vagy erőszakkal megveszik a választók közül a szegény parasztot, vagy az éhhalállal küzdő iparost. Rendjelekkel megvesztegetik a polgári középosztálynak vezető elemeit, mert a demokráeziának mai dühöngése mellett, a melyben, mint Szentiványi Árpád t. képviselőtársam nagyon helyesen rámutatott, a kilépettekről úgy írnak a demokráczia lapjai, hogy ezek »csak« grófok. A demokráczia ezen dühöngésében vájjon nem látjuk-e, hogy minden demokrata polgári klub örömében magából kikelve siet banketekkel üdvözölni azon szerencsés férfiút, kit a kormány az ő pártérdekeinek tett szolgálataiért rendjellel kitüntet, (Úgy van! Úgy van! a hal és szélső halóidalon.) és hogy azok a kik ezen demokrata férfiú, ezen irigyelt polgártársuk megtisztelésére összejönnek mindannyian, talán egy-kettő kivételével, megfogadják magukban, hogy a legeslegelső kínálkozó alkalmat megfogják ragadni, hogy szolgálatot tehessenek a közhatalom kezelőinek, mert így őket is kecsegtetheti azon remény, hogy megkapják azt a kis ordót és az azt követő bankettet ? (Tetszés a bal- és szélső

1 baloldalon.) Hivatalokkal, állami kedvezményekkel, a melyek tömegével rendelkeznek a kormányzat viselői, megvesztegetik az intelligenczia azon elemeit is, a mely még nem öl hivatalokban, ennélfogva parancsszóra szavazni nem volna köteles. (Igás! Ügy van ! Élénk helyeslés a bal- és seéhS baldäahn.) Ki merné állítani, t. ház, hogy azon rendszer a maga következetességében előre kiszámított ravaszsággal alkalmazva utóbb nem mételyezi-e meg még a legjobbakat is? Magának és családjának kielégítését kivánó érdekei, a terjedő szegénység arra hajtják, ... Biró Lajos: Meg lehet hallgatni ezt a beszédet ! (Felkiáltások a baloldalon: Halljuk! Halljuk!) Korelnök: Kérem, foglalják el helyöketitt jobbfelől. (Zajos helyeslés a bal- és szélső baloldalon.) Ict balról is kérem! (Helyeslés a jobboldalon.) Ragályi Lajos: . . . az emelkedő igények arra csábítják ; rokonai, barátai, mindazok az okos és körültekintő emberek, a kik a körülményeket a saját javukra kihasználni iparkodnak és azt tenni tudják is, de különösen azon ismerősei, a kik már túl vannak a habozásnak és elvtagadásnak szomorú időszakán, mind arra biztatják, hogy ne álljon szembe a jutalmazást és boszúállást egyaránt jól és gyorsan teljesítő kormányzati hatalommal, hanem hajtsa meg ő is a derekát, mint annyi más. Midőn aztán kormányzati princzipiumként hirdetik a millióknak az erőszak uralmát; midőn a miniszterelnök úr itt e házban nem restelli bevallani, hogy ő maga, saját személyében vezette a vesztegetéseknek utálatos organizáczióját, (Úgy van! balfelöl.) hát akkor ezt, mint a legnagyobb, mint a példátlan őszinteség egyik megnyilatkozását dicsőítik. (Felkiáltások balfelöl: Szégyen!) Nem érzik, t. ház, hogy a közéleti állapotoknak mekkora sülyedése van ebben a dicsőítésben, (Úgy van ! balfelöl.) mert hiszen azelőtt másnak nézték azt, ha valaki ocsmány bíínt piaezra vitt, de nem nézték őszinteségnek. (Úyg van! halfelöl.) De a népek élete, t. ház, megtanítja őket arra, hogy mit kell tenniök, ha már a végenyészethez közeljutottak. A nemzet érzi, hogy a süly édesnek oly fokára jutott, hogy ezen az úton haladva, rá már nem a sülyedés további foka, de csak a teljes elsülyedés várhat. (Úgy van! Élénk helyeslés halfelöl.) Mint a forró nap hevétől eltikkadt munkás a híís esti szellőt, époly látható örömmel és élvezettel üdvözli ez a nemzet, és különösen annak inteíligencziája azoknak a bátor férfiaknak állásfoglalását, (Úgy van! balfelől.) a kik e mindent megrontó, mindent elromboló rendszernek végre bátor szóval oda kiáltották a megálljt. (Éljenzés balfelől.) Az egész értelmiség, a mely az ideálizmusnak gyökereit szive mélyében elrejtve, de őrzi, örvendő lelkesedéssel várja a rendszerváltozást. Azok a százezrek, a kik különösen családjaikra való tekintettel kénytelenek nemcsak elviselni, de még szavazatukkal, sőt befolyásukkal is támogatni az általuk átált és. gyíüölt rendszernek uralmát, azok a százezrek, mint a rabságtól való megváltást