Képviselőházi napló, 1896. XIX. kötet • 1898. november 28–deczember 30.
Ülésnapok - 1896-382
280 382. országos llléa 1898. deecember 28-án, pontokén. hogy mindezen tények és adatok felsorolásában az ellenőrzést gyakorolhassa. (Halljuk! Halljuk. 1 ) Mert czéloui, t. képviselőház, az, hogy igazoljam eljárásunkat a jelenben, és ha ezen eljárásáról a história megemlékezik, ismerjék mindazokat az adatokat és támpontokat, a melyek alapján mi ezen eljárásra magunkat elhatároztuk. A multakra csak igen röviden, néhány perezre kiterjedőieg fogok visszatérni. Hiszem és remélem, hogy unalmas nem leszek, habár bizonyos tényeket, a melyek a házban már felhozattak, én is érinteni fogok. (Halljuk! Halljuk!) A fúziót megelőzőleg, t. képviselőház, a Deák-párti kormányok alatt az államháztartás zavarba jutott, a nélkül, hogy az ország adózó képessége, az ország inegterheltetése, eltekintve némely adónemek korrekcziójától, igénybe vétetett volna; intakt állott az ország adózó képesgége és adózó ereje, és mégis zavarba jutott. Miért történt ez? Ennek két oka volt. Az egyik oka abban állott, hogy az ország közjó védelmeit azon időben azon szolgáltatások képezték, a melyeket az országra a megelőző abszolút rendszer rárakott, holott az alkotmányos élet helyreállítása után az országnak kilencz, a horvát-szlavónnal egyetemben tíz minisztériumot kellett berendezni és minden minisztérium mellé megfelelő igazgatási apparátust kellett állítani. Annakutána szervezni kellett a honvédséget és az ország elhanyagolt gazdasági és közigazgatási viszonyaival szemben hozzá kellett fogni a vasutak építéséhez, a mely alkalommal, hogy az igazságnak megfelelően nyilatkozzam, a mozgalomba bizonyos provizoriális momentumok már abban az időben is belevegyültek. S azontúl le kellett rakni alapjait azon kulturális fejlődéseknek, a melyek nem a nemzet hibájából, a múltban elhanyagolva voltak, azért, hogy a nemzet a jövő' útjain haladjon és fejlődjék azon irány felé, a melyet számára a nyugoti cziviüzáczió épúgy, mint az államfentartás előírt és kiszabott. Mindenki kiszámíthatta a íiz ujján, hogy az ország közszolgáltatásai ezen czélok fedezésére és kielégítésére nem elégségesek. S mégis ezzel szemben a másik hiba abban állott, hogy a Deákpárti kormányoknak nem volt elég bátorságuk azokhoz a segédeszközökhöz hozzányúlni, a melyekkel az államháztartás további zavartalan működését elláthatták és segíthették volna. Ennek oka részint abban állott, hogy a Deák-párti Utolsó kormányok nem birtak azzal a bátorsággal, hogy hozzányúltak volna vagy az adók reformjához, vagy az ország adózó polgárainak a kitűzött czélok javára leendő megterheléséhez. S miért? Egyszerűen azért, mert a Deák-párti kormányok abban az időben azon vehemens támadások ellenében, a melyek a kiegyezés müvével szemben állottak, nem mertek ezen eszközökhöz nyúlni, mert a közvélemény abban az időben még erős és intakt volt és féltek, hogy a megterhelések következtében a kiegyezés műve is veszélyben fog forogni. (Helyeslés a bal- és szélső baloldalon.) Nem mertek hozzányúlni másodsorban azért, mert a milyen nagyok voltak azon férfiak a kiegyezés müvének létesítésében és keresztülvitelében, épen olyan kicsinyek voltak az ország organizmusának, az ország anyagi dolgainak berendezésében, vagyis nem állottak azon a magaslaton, — talán nem az ő hibájuk folytán, — hogy a kiegyezés infí vével kapcsolatosan figyelmüket erőteljesen ráfordíthatták volna arra a másik térre, a mely a kiegyezési mű erősségének alapját képezte: a nemzet megerősödésének művére. Nem nyúltak és nem nyúlhattak hozzá harmadsorban azért, mert már abban az időben a vám- és kereskedelmi szövetség által az ország adózó erejének egy része, a fogyasztási adók, le voltak kötve. Ebből folyt, hogy miután az államháztartást mégis vezetni kellett, az akkori kormányok egymásutáu folyamodtak kölcsönök felvételéhez, egyrészről azért, hogy a kontemplált beruházások szükségleteit fedeznék, másfelől —- ésezmellékczél, de nem indifferens ezéí volt, — hogy a kölcsönökből befolyó összegek egy részét az államháztartás zavartalan vezetésére fordítsák. Egym is után vették fel a nagy vasúti kölcsönt, a gömöri kölcsönt, a nyereménykölesönt, a harminczmilliós beruházási kölcsönt, az ötvennégytnilliós deficzitkölcsönt, majd azután azt a hírhedt 153 milliós kölcsönt, a melynek felvétele alkalmával a törvényhozás öntudatra ébredt és az államháztartásnak és saját állami működésének további folytatását megvizsgálandónak tartotta. Es volt az a körülmény, mely 1874-ben az államháztartást zavarba hozta és az akkori baíközépnek, az abban az időben immár széthulló félben levő pártnak vezére, Tisza Kálmán t. képviselőtársunk ekkor használta fel az alkalmat, nem arra, t, ház, hogy tanácsával, konczepczióival, terveivel, vagy mint mi ezt húsz éven keresztül tettük nem egyszer, közreműködésével igyekezzék az államot zavarából kivonni, hanem felhasználta ezt a zavart arra, hogy elveinek felfüggesztédével a hatalomnak birtokába jusson. (Úgy van! Úgy van !abal- és szélső haloldalon.) Es itt egy inczideust vagyok bátor kiemelni, egy körülményt, mely a napokban merült fel, és melyet nem szemrehányásképen, hanem csak azért hozok elő, mert ez a körülmény ez tdő szerint bizonyos aktualitással bír. (Halljuk! Halljuk! a hal- és szélső baloldalon.) A napi sajtó hasábjain ugyanis közelebb egy közleményt olvastam, mely a Berliner Tageblatt-ból van átvéve, mely lapnak közleményei az utóbbi időben ha nem is e ház tanácskozásainak viszonyaira,
