Képviselőházi napló, 1896. XIX. kötet • 1898. november 28–deczember 30.

Ülésnapok - 1896-379

218 879. országos Ülés 1898. decsember 20-án, kedden. urat, hogy még a kalendárium szerint is tévedett, mert azt mondja, hogy nem most, hanem 1898. deczember 3í-én kell megítélni a birói tisztből kifolyó körülményeket és azok szerint kell ítélni. Bocsánatot kérek, egyáltalán nf m. Ha már birói tisztről beszélünk, gróf Tisza István helyesen mondta meg, hogy hol van annak a helye. (Nagy zaj. Ellenmondások a bal- és szélső baloldalon.) Ennek helye lehet január elseje után, mikor cselekedetről vau szó. Most egyébről nincs szó, mint egyszerűen állásfoglalásról a bekövetkezhető eseményekre való tekintettel. És én úgy tudom, hogy önök épen úgy állást foglaltak azokkal szemben, mint mi. Ha tehát az önök állásfoglalása nem alkotmánysértés és hazaárulás épen úgy nem az a mienk sem. (Élénk helyeslés és tetszés a jobboldalon. Ellenmondások a bal- és szélső baloldalon.) De van egy kényes pontja ennek a dolognak, a melyet már nem a szövegből magyaráznak ki, hanem az indokolásból. Úgy gróf Apponyi Albert, mint gróf Csáky Albin t. képviselőtársaim foglalkoztak ezzel a kérdéssel, s ígj egész őszinteséggel nekem is kell erről nyilatkoznom. Ez a preczedens kérdése. Hát bocsánatot kérek, úgy vettem észre, hogy ebben a dologban félreértés van. Mert ez a preczedens, a melyet kizárni kivánt az indokolás írója, csak abban áll, hogy e tényre alkotmányellenes, vagy törvényellenes egálokra ne lehessen hivatkozni. A javaslat igenis biztosítani kivánja a párthatározat alapján — tökéletesen igaza van gróf Apponyi Albert t. képviselőtársamnak : így vau az indokolásban — a szolidaritást és az egyetértést a kormánynyal az eshetőségekkel szemben. Az ilyen párthatározatnak pedig csak akkor van jelentősége, ha azt a pártnak minél több tagja aláírja. Ivánka Oszkár I Miért fogdosták erőszakkal az aláírókat! (Nagy zaj, ellenmondások és felkiáltások a jobboldalon: Ez nem igaz!) Hegedüs Sándor S Itt nem a párt, mint ilyen, hanem annak minden egyes tagja — ezt a súlyos felelősséget magam is hangsúlyozom és elismerem — morális felelősséget vállalt aláírásával. (Igaz! Úgy van! a jobbboldalon. Nagy zaj. Elnök csenget.) Ha tehát a helyzet rendkívülisége folytán, — és pedig nem a Kormány és nem a többség hibája idézte elő ezt a rendkivüliséget, — ha tehát mondom, a helyzet rendkivülisége folytán a kormány és pártja részéről minden e tekintetben hibának kizárásával jött létre egy ily manifesztum: tárgya szűk kereténél és az aláírók nagy számánál fogva igenis biztosíték arra nézve, hogy ez eljárás egykönnyen alkotmányellenes, vagy törvényellenes czélokra preczedensül felhasználtatni nem fog. (Helyeslés a jobboldalon,) Gróf Apponyi Albert idézi boldogult Péchy Tamás volt elnökünknek egy mondását ; midőn szavazás alkalmával valaki az igazságot kereste, azt mondta neki, hogy »itt nincsen most igazságról szó, hanem szavazásrók. És én úgy vettem észre, hogy gróf Apponyi Albert még utólagosan birálta is boldogult alelnökünknek ezt a mondatát. Én utólagosan is igazat adok neki, mert akkor szavazunk, akkor csakugyan nem lehet kutatni semmiféle igazságot; ez egy aktus, a melyet megzavarni nem lehet. (Ellenmondások balfelől. Halljuk ! Halljuk ! jobbfelől.) De nem is azért hozta fel a t. képviselőtársam, hogy ezt vitassa, hanem, hogy azt a nagy, fényes léghajót bocsássa világgá, hogy ^fájdalom, most még a szavazás is ki van zárva ebből a teremből !« Bocsánatot kérek, én mindjárt teszek egy próbát. (Halljuk! Halljuk!) Méltóztassék az indemnitásra vonatkozó javaslatot szavazásra feltenni. (Hosszantartó zaj a bal- és szélső baloldalon.) Engedje meg a t. képviselőház, hogy most egy észrevételt tegyek gróf Csáky Albin t. képviselő úr beszédének második részére, a melyben a kormánynyal és a kormánypárttal szemben álláspontját jelezte. Bizonyára lelkéből kifolyólag határozta el magát e lépésre társaival együtt, a mi előtt tisztelettel meg kell hajolni és így vele szemben kritikám csak egy szerény figyelmeztetésben nyer kifejezést. (Halljuk! Halljuk!) S ez az, hogy vájjon nem árt e többet konklúzióival az ügynek, a melynek pedig oly kiváló szolgálatokat képes tenni ? Mert ha ő feltétlenül elítéli az obstrukeziót, — a mint hogy igen ékes és határozott szavakban elítélte, sőt leírta az igazsághoz híven, hogy milyen vészes következményei vannak annak a parlamentarizmusra, — (Halljuk! Halljuk!) akkor azt hiszem, még hogyha magára nézve szükségesnek tartaná is, annak az obstrukeziónak a petitumát nem kellene elfogadnia. A petituma pedig annak az obstrukeziónak elsősorban az, hogy báró Bánffy Dezső távozzék arról a helyről. Mert akármennyire veszi is körül klauzuláival és akármennyire mondja is a t. képviselő úr, hogy a premisszákat nem osztja, azzal Polónyi Géza t. képviselő úr és a társai nem sokat törődnek: az a fő, hogy a konklúzióban egyetértsenek. Polónyi Géza: Ez az! Ez az! (Nagy derültség.) Hegedüs Sándor: Akkor aztán hiába tiltakozunk, hiába rosszaljuk a premisszákat, ha a konklúzióban segítségükre megyünk, azoknak a győzelmét segítjük elő. (Nagy zaj balfelől. Korelnök csenget.) De gróf Apponyi Albert beszédében volt még egy passzus, a mely megragadta figyelmemet. Csakhogy mikor aztán gróf Tisza István beszédére válaszolt, ezt a passzust nagy mértékben resztringálta, sőt az én felfogásom szerint értei-