Képviselőházi napló, 1896. XIX. kötet • 1898. november 28–deczember 30.

Ülésnapok - 1896-378

378. országos fllés 1898, áeczember 19-én, hétfőn. |QK hátik veszedelmes preczedens a mennyiben meg­történhetik az is, hogy valamikor egy nem annyira törvénytisztelő és lelkiismeretes kormány mint a mostani, (Élénk derültség és tetszés a bal- és szélső baloldalon. Nagy zaj.) hanem egy könnyelmű és kevesebb törvényességi és alkot­mányos érzékkel bíró kormány, (Derültség bál­fdől.) ebből, hogy most törvényen kivűli állapot ban kellett a szükséges intézkedéseket megtenni, preczedenst alkothat ennek elkövetésére ugyan­ilyen előzmények után. Ezt a preczedenst meg akarják gátolni a törvényjavaslatnak t. benyújtói azáltal, hogy azt mondják: ezentúl csak olyan kormány és olyan viszonyok közt használhatja ezt fel, a mely arra hivatkozhatik, hogy a kép­viselőház kétségbe nem vonható számszerinti többsége előzetesen nyilvánította és törvény­javaslat benyújtásával dokumentálta az egyet­értést és szolidaritást és abban, hogy a rend­kívüli eljárás az ország és nemzet érdekében az adott viszonyok között mint ideiglenesen kisegítő, feltétlenül szükséges. Bartha Miklós: Nem szégyeiik? Gr. Apponyi Albert: Azt hiszem, hogy a törvényjavaslatnak t benyújtói, midőn magu­kat erre a lépésre rászánták, legalább abban a pillanatban, nem voltak egészen tisztában a preczedens fogalmával. Ők azt hitték, hogy ha valami megtörtént, az a preczedens természeté­vel bir. Engedelmet kérek, mióta a világ áll, megszámlálhatatlan mennyiségű rablás, gyilkolás és mindenféle bűntény történt, de én még olyan merész védőügyvédet nem hallottam, ki ilyen bűnténynyel vádolt kliensét azzal védelmezte volna, hogy itt van a preezedensek egész sora. (Élénk helyeslés és tapsa bal-és szélső baloldalon.) A példa talán kissé drasztikus, (Félkiáltások a bál- és szélső baloldalon: De igaz! Találó!) de erre az esetre csak annyiban akarom alkalmazni, a mennyiben illusztrálni kívánom, hogy az a puszta tény, hogy valami megtörtént, soha semmi körülmények között preczedenst nem alkothat. Preczedenst az alkot meg, a mi a jogszerűség igényével lép fel, (Igaz! Úgy van! a bal- és szélső baloldalon.) és a miről azt, hogy jogszerű, vitatják, esetleg el is ismerik. (Igaz! Ügy van! a bal- és szélső baloldalon.) Tehát t. képviselőtársaim nem vettek észre, hogy az iránti buzgólkodásukban, hogy precze­denst ne teremtsenek, ők maguk ^teremtettek ilyent. (Igaz! Úgy van! a bal- és szélső bálolda­lon.) Mert ők nem úgy konstruálják ezt az esetet, a mint az, — a nélkül, hogy a jelenlegi hely­zetre bárminő theoretikus kijelentést alkalmazni akarnák, — ín abstracto előfordulhat, . nem úgy konstruálják, hogy ha bármely indoknál fogva rendes törvényes úton a feltétlen szüksé­ges intézkedések meg nem tehetők és a kormány azokat saját felelősségére törvényen kivííl meg­teszi, utólag a képviselőház ítélni fog a felett, hogy vájjon a felmentvény megadandó-e, vagy nem, hanem ok azt úgy fogják fel, hogy ezt a rendkívüli dolgot, ezt a törvényesen nem kon­struálható dolgot, a melylyel szemben fölment­vénynek van helye, a mely »felmentvény« szóban benne van a szabálytalanságnak, hogy ne mondjam a törvénytelenségnek konstatálása, (Igaz ! Ügy van! a bal és szélső baloldalon.) ők ezt theoreticze és rendszeresen konstruálni, sziszté­mába foglalni akarják, úgy mondván, hogy ezt csak oly kormány teheti, tehát oly kormány igen, a mely előre meggyőződött arról és hi­vatkozhatik arra, hogy a képviselők számszerinti többsége konstatálta, hogy a helyzet nem az ő hibájából ered. (Igaz! Úgy van! a bal- és szélső baloldalon.) T. képviselőház! A mint a másik esetben, ha tudniillik egy kormány ilyen előzetes fel­hatalmazás és ilyen diluáít felelősség nélkül cselekszik saját felelősségére, akár megkapja a felmentvényt, akár nem, semmi körülmények kö­zött más esetre következtetés nem vonható, mert épen rendkivüliségénél fogva minden egyes ilyen eset, kizárólag saját körülményei, saját előzmé­nyei szerint ítélendő meg; a mint tehát minden egyéb veszedelem össze lehet kötve az ex-lex állapottal, csak az nem, a melylyel önök véde­keznek, hogy ebből preczedens támadhat: épen azáltal, a mit önök tenni készülnek, megalkották a rendszert és azt a jogszerűség látszatával akarják felruházni és a jogszerűség igényével lépnek fel oly ténynyel szemben, melyért csak utólagos fölmentvény adható és megalkották a legveszedelmesebb preczedenst, a melylyel az egész alkotmányt fel lehet forgatni. (Úgy van! Úgy van! Zajos helyeslés a bal- és szélső bal­oldalon) És, t. ház, már most analizáljuk ezt a lépést egy kissé tovább. Előzetesen akarják ki­nyilatkoztatni és a törvényjavaslat benyújtásával dokumentálni az egyetértést, a szolidaritást abban, hogy az a rendkívüli eljárás, mely esetleg január 1-én be fog következni, az ország érdekében és az adott viszonyok közt feltétlenül szükséges. (Zaj lálfelől.) Engedelmet kérek, t. ház, a fölött, hogy az a rendkivűli intézkedés, ha ez beáll, szüksé­ges volt-e, jogos volt-e; a fölött, hogy a szük­ségjognak esete fennállott-e; a fölött, hogy ez a kormánynak hibáján kivííl állott-e elő; a fölött, hogy a kormány annak határait túl nem lépte e : mi mindnyájan, önök épen úgy, mint mi, ha ez az eset csakugyan előáll, utólag mint birák, ítélni vagyunk hivatva. Már most, t. ház, én azt hiszem, hogy a birói hatalom gyakorlásának egyik nélkülözhetetlen kelléke az, hogy a biró 16*

Next

/
Oldalképek
Tartalom