Képviselőházi napló, 1896. XIX. kötet • 1898. november 28–deczember 30.

Ülésnapok - 1896-373

146 37S- országos tilés 1898, e mellett bűntény is követtetett el, akkor hogyan tud az államtitkár úr oda konkludálni, hogy még sincs mentelmi jogsértés? (Tetszés balfelöl.) Már most lássuk, mit csinált az a rendőrtisztviselő, midőn már tudta, hogy képviselővel van dolga, mert a rendőr jelentette azt neki, azonfelül Perczel Béni és Szőts Pál képviselő urak igazolták, hogy ö képviselő ? Nem ő maga tartóztatta le, — ne tessék ezt elfelejteni, — hanem a rendőreinek hagyta meg, hogy fogják körül és tartóztassák le. (Úgy van! Úgy van! halfelöl.) Majd azután meg fogom magyarázni az államtitkár úrnak, hogy ez nem elővezetés és nem előállítás, hanem a szó szoros értelmében való letíirtőztatás, még pedig nem is egyszeri! letartóztatás, hanem a fegyveres erőnek jogosulatlan igénybevételével való letartóztatás. Nem szükséges a felett vitatkozni, a mit ttt felvetettek a jogász urak, Chorin Ferencz i. képviselőtársam is, hogy a Í93. §-a esete forog fenn, a midőn rendőr, vagy közhivatalnok a személyes szabadság megsértését követi el és a melynél az államtitkár, — mert a vétségnek a kísérlete nem büntetendő — ezen az ablakon akar kiugrani. Szívesen megteszem azt a szolgálatot az államtitkár úrnak, a ki a cziviljog, különösen a proczesszuális jog terén elismert tekintély, de épen olyan járatlan a büntetőtörvénykönyvben és annak minden instituczióiban, hogy nálánál sokkal dicsőbb elődjére és a törvényre való hivatkozással kimutassam, hogy ebben az esetben nem kísérletről, nem is vétségről, hanem egy teljesen konzumált bűntettről van szó. A büntető törvénykönyv 472. §-a azt mondja: »A hivatali hatalommal való visszaélés bűntettét követi el — még pedig tekintet nélkül arra, hogy képviselő ellen, vagy más ellen, itt az egyenjogúság terén állunk — és öt évig terjedhető fegyházzal büntetendő azon közhivatalnok, a ki a fegyveres erőt jogos indok nélkül alkalmazza, vagy beavatkozásra hívja fel.« T. képviselőház! Ha már most az iránt esetleg kétség merülhetne fel, hogy mit értett a törvényhozó ezen szakasz első bekezdése alatt, itt van a kezemben a büntető törvény lánglelkű megalkotójának az indokolása, a melyet a törvényhozás magáévá tett; méltóztassék ezt a t. előadó úrnak és a t. államtitkár úrnak is megszívlelni. Az indokolás ezen szakaszra nézve azt mondja (olvassa): »A fegyveres erőnek jogtalan használata a törvényjavaslat értelmében nem feltételezi még a fegyvernek használatát is, a lövést, a szúrást, vagy a vágást. A törvényjavaslat megkülönbözteti a két esetet és a fegy-* veres erő használata alatt a katonaságnak, a rendőrségnek, vagy a csendőrségnek hatósági rendelkezés folytán eszközlött megjelenésével az deozember 6-4n, kedden. egyes egyénhez, vagy az egybegyűlt személyekhez intézett jogellenes felhívást, parancsot, vagy tilalmat és az ez által előidézett kényszert érti.« Tehát, t. képviselőház, ha valaki a rendőrséget jogellenesen arra szólítja fel, hogy valakit tartóztasson le, és az mégis történt, hogy az a rendőrcsoport azt az embert körűi is veszi, hogy azt letartóztassa, akkor nem a 193-ik szakaszba ütköző személyes szabadság elleni sértés vétségét követi el, hanem konzumálta a 472. §. első bekezdése alá eső fegyveres erő jogosulatlan használatát tiltó bűncselekményt, a mely bűntettet képez. És az ebben a szakaszban körülirt ismérvek fenforognak a jelen esetben is. A kapitány felhívta az ott csoportosulva levő rendőrséget, nem is egy polgár ellen, a kit mentelmi jog nem véd, hanem oly képviselő ellen, a kit véd a mentelmi jog, felhívta arra, hogy azt rendőrileg letartóztassa. (Igaz! Úgy van! a balés szélső baloldalon.) No, t. képviselőház, ha ez nem sértése a mentelmi jognak, akkor önökkel teljesen hiába való a vitatkozás. (Igaz! Úgy van! a baloldalon.) Méltóztassék megengedni, hogy az államtitkár úr érveléseivel szemben még néhány reflexiót tegyek. (Halljuk! Halljuk! balfélöl.) Az államtitkár úr azt mondja, hogy ő az elővezetés és a letartóztatás között különbséget tesz, — teljesen helyesen — és hivatkozik a még életbe nem léptetett büntető perrendtartási a, a mely ezt a világos különbséget megteszi. Nézzük már most meg magát a törvényt, mert hiszen csak így van értéke ennek az állításnak. Először azonban jegyezze meg a t. államtitkár úr magának azt, (Zaj. Elnök csenget.) hogy az elővezetés és előállítás között nagy különség van. Az elővezetés egy már hatóságilag kibocsátott idézésnek, a mely foganat nélkül maradt, a szankcziója; az előállítás pedig az, a mikor valakit előállítanak, személyazonosságának a konstatálására oly czélból, hogy később megidézhető legyen. Már most megvilágítom, hogy a jelen esetben sem előállítás, sem elővezetés nem volt, de nem is lehet; előállításra szükség nem lehetett, mert a rendőrtisztviselő minden kétségen kivűl akkor, a mikor a letartóztatási parancsot már kiadta, tudta, hogy Rakovszky képviselő, tehát tudta, hogy ki az, és így őt előállítani nem lehetett, nem volt szabad, mert nem volt reá ok. De elővezetésről sem lehet szó, mert Rakovszky egy hatóság részéről sem volt megidézve, a mely idézésnek ő nem engedelmeskedett volna; birói parancscsal elővezetni abszurdum és képtelenség lett volna, tehát van a harmadik eset: a letartóztatás és minden jogász igazságot fog nekem adni abban, hogy itt sem előállításról, sem elővezetésről beszélni abszolúte nem lehet. (Igaz! Úgy van! a szélső baloldalon.)