Képviselőházi napló, 1896. XVIII. kötet • 1898. november 3–november 26.

Ülésnapok - 1896-351

351. országos ülés 1898. november 8-án, kedden. 93 négyszemközött mondottaknak, valamint a poharazás közben, barátságos együttlét közben folytatott tréfáknak szőnyegrehozását a parlamentben nem helyesli. Utóbbinak felemlítésében — s erre másutt is figyelmeztettek — én czélzást látok a tíz nap előtt tartott beszédemben felhozott esetre. Ezért vagyok bátor személyes kérdésben a ház iránti köteles tisztelettel röviden felszólalni. (Halljuk ! Halljuk !) Angliában az úgynevezett diplomatikus bankettekei), a kiváló államférfiak részéről elhangzott kijelentések sokszor vontak már maguk után komoly diplornácziai akcziókat. Nálunk az udvari ebédek utáni cerele alatt váltott szavaknak minden betűjét nyilvánosságra hozzák, épúgy a t. miniszter urak, vagy a t. házelnök úrnál hasonló alkalmakkor mondottakat. Legutóbb az említtetett fel e házban, hogy Tisza; Kálmán t. képviselőtársam mit mondott a Rózsabokorban (Derültség balfelöl.) és ő erre komolyan reflektált, pedig bizonyára ott is barátságos együttlét volt és poharazás folyhatott. Egy ily barátságos együttlétnek mitineziózus leírása a lapokban, beszédemet megelőző napon, juttatta eszembe az általam felhozott esetet, melyben a t. miniszterelnök úr által részben többek előtt mondott s igy titkot nem képezhetett szavait és tréfáját mondottam el. Ám ennek felemlítése több oldalról félreértetett és félremagyaráztatok, de tisztelvén a sajtónak többek között azon jogát is, hogy a nyilvános beszédek azon részét vonja éles kritika alá, a mely neki tetszik, természetesnek találtam, hogy beszédemből a legkönnyebben megtámadható részt vette késhegyére és hallgattam. Miután azonban a t. miniszterelnök úr is jónak látta beszédem ezen részére czélozni, kötelességemnek tartottam politikai és társadalmi életünknek néhány irányadó előkelő tagját felkeresni és az esetet autentikus, hiteles, szószerinti szövegben bírálatuk alá bocsátani, kérdezve, vájjon követtem-e el ennek elmondásával a vendégjog, vagy a parlament tekintélye ellen hibát? Nagy megnyugvásomra szolgált a kérdezettek azon nézetét hallhatni, hogy az eseten, oly formában előadva, miként azt én tettem, tudniillik kidomborítva a tréfás oldalát is, csak a czélzatos szubtilitás találhat megütközni valót, (Mozgás jobbfelől. Úgy van! a baloldalon.) de legkevésbbé vetheti szememre az igen tisztelt miniszterelnök úr, ki épen tegnap maga elismerte, hogy egy komoly tárgyban négyszemközt folytatott beszélgetésre hivatkozott, a mit azután maga mindjárt el is ítélt, és a kiről tudjuk, hogy ő levéltitkot sértett meg. Mindenkinek megvannak a maga egyéni sajátságai és szokásai, a melyekről le nem tesz, ha képviselővé választják is. Ily szokásom nekem, hogy szavaimat az életben előfordult esetekkai szoktam illusztrálni. Ezt tettem múltkor is s egy ily esetet hozok fel most is. Egy rokonom 1848-ban kis pap volt (Félkiáltások jobbfelől: Ez nem személyes kérdés !) és mikor a szabadságharcz kitört, levetette a reverendát és beállott honvédnek. (Zaj jobbfelől.) Ott fegyvert adtak a kezébe s vitték a tűzbe. 0 egész lelkesedéssel fogta a puskát és megtöltötte annak csövét színig, félig puskaporral, félig golyóval, azután elsütötte. Elképzelhető a hatás. Azt azonban nem mondották neki: menj vissza papnak, rossz bonvéd vagy; mert látták, hogy lelkes, bátor ember, csak a gyakorlata Hányzott, a mit hibául neki felróni nem lehetett. Engem is a hazaszeretet és a hazám iránti kötelességérzet szólított el polgári foglalkozásomtól, (Éljenzés balfelöl.) mely foglalkozást a t, kormány tekintélyes, komoly, német nyelven megjelenő félhivatalos lapjának kellene legkevésbbé gúnyolódva felemlítenie. S ha a most folyó szóharczban több puskaport és golyót használtam, mint szokás, ez eset megtanít arra, hogy a jövőben majd kevesebbel is beérhetem, mert akkor többször és biztosabban lőhetek. (Általános, élénk derültség.) Egyébiránt, ha mégis többek vagy csak néhányak véleménye szerint is annak az alkalomnak felemlítése, melylyel a t. miniszterelnök úr eljárását összefüggésbe hoztam, hiba lenne, ezért készséggel engedelmet kérek, a mi azonban mit sem változtat azon a tényen, hogy a t. miniszterelnök úr nyilatkozatai és tényei között a következetességre nem igen szokott súlyt helyezni. (Tetszés balfelöl.) Elnök (csenget): Kérem a képviselő urat... Frey Ferencz: Már végzem. Én felszólalásomban nem az alkalom felemlítésére, hanem az utóbbinak jellemzésére helyeztem és helyezem a súlyt. (Helyeslés a baloldalon.) Rakovszky István jegyző: Endrey Gyula! Endrey Gyula: Tisztelt ház ! (Zaj a jobboldalon. Halljuk ! Halljuk ! a szélső baloldalon.) Egy színházi intendánsnak szereplését egy szálló ige tette emlékezetessé, a mely azelőtt csak az orfeumok és cafe ehantántok czigarettfüstös légkörében volt ismeretes. (Zaj.) Ismeretes nagyon ez a szálló ige: Jöjjön a lakásomra! (Élénk derültség.) És báró Bánffy Dezső, Magyarország miniszterelnöke, ennek a jeligének az erkölcsi nimbusza alatt küzdötte végig a liberális párt élén az 1896-iki választási küzdelmeket. (Igaz! Ügy van! a bal- és szélső baloldalon.) És csodálatos, t. ház, hogy bizonyos dolgok hatásaikban milyen eltérő eredményre vezetnek. Míg az a jelszó, hogy jöjjön a lakásomra, azt a bizonyos