Képviselőházi napló, 1896. XVIII. kötet • 1898. november 3–november 26.

Ülésnapok - 1896-348

44 8á8. országos ülés 1898. november 4-én, pénteken. negyed részét használtuk fel arra, hogy a törvényhozás dolgait elintézzük? (Igaz! Ügy van! a bal- és szélső baloldalon. Zaj jobbfdöl.) Hát mi vagyunk felelősek azért, hogy a törvényjavaslatok kellő időben nem jönnek a ház elé? Hát mi vagyunk a felelősek azért, hogy ez a kérdés is most jön elő, mikor minden törvénynek készen helléné állni a közgazdasági kérdésben, hogy vagy törvény lesz, vagy provizórium lesz ? ... Kubik Béla.* No az nem lesz! Sima Ferencz: Én nem állok jót semmiért, hogy mi lesz; arról azonban jót állok, hogy ott leszek azok között, a kik a törvény mellett harczolnak. De valaminek kell lenni; hogy semmi sincs, annak nem mi vagyunk az okai, hisz nem mi kormányozzuk az országot. Hát Hegedüs Sándor t. képviselőtársam ezért minket tesz felelőssé? Nagyon szomorú és az igazságérzetnek rendkívül nagy hiánya és az objektív ítéletnek szintén Hegedüs Sándor t. képviselőtársunkhoz nem illő alkalmazása az, hogy minket tesz felelőssé azért, hogy nincsen semmi, a min a kormány megálljon, a miből a kormány éljen, pusztán csak abból az üres, semmitmondó, a nemzetre nézve áldást nem hozó, értéktelen éljenzésből és lelkesültségből, a melyek önök itt műérzelmükben néha gyakorolnak. Ne tegyenek minket felelőssé semmiért! Tessék a miniszterelnök úrnak megmondani, hogy ezt akarom, remélea, hogy tisztában vagytok és belátjátok azt, hogy én mint hazafi képviselem az országot, a nemzetnek az érdekét Ausztriával szemben megvédem, akkor a t. miniszterelnök űr maga mellett fogja találni az egész ellenzéket abban a kérdésben, a melyben a nemzetnek a közgazdasági kiegyezés dolgában az érdekei teljes, minden irányú biztosítást nyernek. Addig pedig, a mig ez nincs meg, a míg úgy állunk, hogy a miniszterelnök úr maga sem tudja, hogy van ő, és senkisem tudja, mert ő maga is az eshetőségektől és véletlentől várja a helyzetnek olyanképeni alakulását, hogy valamire rátehesse a lábát, a hol mozoghasson és megélhessen; addig, mig az ország sorsa épen a kormánynak képtelensége miatt ilyen bizonytalan állapotban van : addig, t. képviselőház, mi tőlünk se kíméletet, se udvariasságot ne várjanak, sőt túlságos objektivitást se in, bár e tekintetben nem vádolhatnak önök minket semmivel. T. képviselőház! Igen érdekes jelenség az, hogy ilyen időkben rendesen megnyilatkozik a kormánypárti sajtó és elmondja, hogy ez az ellenzék hogyan akadályozza meg a kormányt az ő jószándékú dolgaiban. A »Pesti Hirlap«, a melynek egyik képviselőtársam, nem tudom, talán főszerkesztője is és hát kormánypárti képviselő, szintén új választástól várja a helyzet megjavulását, ezt írja (olvassa): »Ime, ki foglalkozik ma már az agrár-kérdésekkel? Ki törődik egész országrészek elmaradt állapotával, a nyomasztó adók arányosabb beosztásával, a városok, a községek egyre szaporodó pótadóterhével« stb. ? Ki törődik ezekkel? — mondja. Az ellenzék, a melynek hivatása volna ily dolgokat feleleveníteni, útját állja annak, hogy a kormány mindezeket a nagy, a nemzetre áldással kiható reformalkotásokat létrehozza. Hát mikor álltuk mi útját annak, hogy önök az adóreformot behozzák? Nem követeltük-e a költségvetési tárgyalások egész során? Hát nem folyton igérgetik-e évről-évre; most jön az adóreform!? Hogy jobb sorsa lesz az adófizető polgárnak, mert, ha többet fizet is annál, a mennyit ma fizet, legalább igazságos arányban lesz az adó mégosztva?! Hát ezt a parányi kisebbséget kivéve, ki állja útját önöknek a közigazgatási reform behozatalában? Mi álljuk útját? (Tetszés a baloldalon.) Hát az agrárkérdésekben, telepítési dolgokban és egyáltalában a nép nyomorának, a szoczialisztikus eszmékkel kapcsolatos nagy társadalmi és országos problémák megoldása kérdésében nem mi voltunk-e és nem mi vagyunk-e azok, a kik önöket sarkalljuk és követeljük a kormánytól, hogy tegyen valamit? (Igás! Úgy van! a bal- és szélső baloldalon.) Ugyan mekkora színvakság kell ahhoz és megfeledkezés a helyzet tnlajdonképeni logikus voltáról, hogy a kormánypárt és sajtója részéről előállanak és azzal vádolják az ellenzéket, azzal akarják megvesztegetni a nemzet szemét és lelkét, hogy ez az ellenzék nem tud egyebet, csak beszélni báró Bánffy Dezső miniszterelnök ellen, a ki olyan jó áldott ember az egész kormányával együtt és éjjel-nappal azon virraszt, hogy miképen tehesse boldoggá ezt a nemzetet? (Derültség balfelöl.) Ám jöjjenek, tegyenek valamit, a mi jó, akkor itt nem lesz senki, egyetlenegy ember sem, a ki ennek útját állja. De mikor azt látjuk, hogy a tisztelt kormány felhívja a sajtóját az egész ország előtt arra, hogy megvádoljon bennünket azzal, hogy mi álljuk útját az önök buzgó, lelkes és hazafias működésének, akkor csak nem állhatjuk meg, hogy szót ne vesztegessünk ezen hírlapokra és ne hívjuk fel önöket, hogy ne bolondítsák az országot se a kormány, se a sajtója; mert hiszen mi nem álljuk útját semmi jónak, semmi üdvösnek és semmi hasznosnak. Sőt ellenzéki álláspontunk daczára, — a mennyiben közjogi kérdésektől eltekintve a mi elvi álláspontunk megengedi — szolidáris támogatást vallunk a kormány mellett minden oly kérdés keresztülvitelére, a mely a nemzetre, az országra jobb sorsot van hivatva előidézni. Bámulatos dolog az, t. ház, hogy mindennek, a mi az országban rossz van, az ellenzék