Képviselőházi napló, 1896. XVIII. kötet • 1898. november 3–november 26.

Ülésnapok - 1896-348

S8 348. orgz&gos ülés 1898. november 4-én, pénteken. Tegnap Visontai Soma t. képviselőtársam egy tartalmas, logikában erős, érveiben megtámadhatatlan beszéd alapján kimutatta, hogy a miniszterelnöknek nyilatkoznia kell, tájékoztatnia kell a parlamentet. Az országnak a sorsa nem báró Bánffy Dezső dolga; őt a Felség megbízta, hogy kormányt alkosson és kormányozzon. De a Felséggel egyenrangú, politikai és törvényes súlylyal biró parlament báró Bánffy Dezsőtől joggal megköveteli és ez elől nem zárkózhatik el, hogy beszéljei! és mondja meg, hogy mi a szándéka. (Helyeslés a szélső baloldalon.) Azzal mi nem törődünk, hogy a t. többség — minden sértés nélkül — orránál fogva engedi magát vezettetni, hogy a többség; beéri avval a szomorú helyzettel, hogy vakon és öntudatlanul áll akkor, a mikor az ország minden jó fia szemének nyitva kellene állani. Minket bár hazafias aggodalommal tölt el, de kétségbe nem ejt, hogy egy parlamenti többség, a mely számban nagy és a melynek hazafiságban époly nagynak kellene lennie, vakon és süketen áll, daczára annak, hogy önök azt mondják, hogy mi vagyunk a nemzetnek reprezentánsai, mi vagyunk a többség, mi képviseljük a nemzetnek akaratát. Hogyha a nemzet akaratát képviselitek, hogyha a nemzet akaratának szószólói vagytok, beszéljetek és mondjátok meg, hogy mit tudtok báró Bánffy Dezső szándékáról? Vagy nem tartozik ez a többségre, hogy akkor, a mikor egy ország a vele közjogi viszonyban álló másik országgal szemben a haza minden polgárát érdeklő kérdésben alku tárgyává teszi álláspontját, hogy erre nézve és általában a helyzetre nézve, a melybén ma vagyunk, legalább itt tájékozhassuk magunkat. Ha az eddig kimerített argumentumok kevesek volnának arra, hogy báró Bánffy Dezső nyilatkozattételre szoríttassék, akkor a quótabizottságnak a határozata feltétlenül követelőleg lép fel a nemzet minden jó fiával szemben azért, hogy a kormány nyilatkozatra kényszeríttessék. Jól írja a Budapesti Napló, hogy a quótabácsikák összeültek és határoztak. És mit határoztak? Megjegyzendő, hogy a kormánypárti sajtó nagy lelkesedéssel fogadja ezt a szilárd magatartást és azt mondja, hogy jó kézben van az ország sorsa. No már most a quóta ügye jól áll; mert hiszen kimondta a quótabizottság, hogy nem is tárgyalhat az osztrákokkal. De mit nem tárgyalhat? 38-5°/o-os quóta alapján nem tárgyalhat. Nem azt mondja a quótabizottság, hogy 31 és fél, vagy 32-ős quótáig megyek és csak akkor tárgyalok az osztrákokkal, hogyha ezen arány alapján veszik fel a tárgyalást; hanem azt mondja, hogy 38-5°/o alapján a tárgyalást megszünteti és nem folytatja azt tovább az osztrákokkal. Tehát ez azt jelenti, hogy tárgyal 32-ig, tárgya] 34-ig, 35-ig, 36-ig, 37-ig, csak 38 és félig nem tárgyal. Nohát, t. ház, akkor, a mikor ilyen taktikai játék tárgyává van téve, még a quótabizottság részéről is, annak a nagy közgazdasági és financziális kérdésnek az eldöntése, hogy tulajdonképen hát a magyar parlament milyen arány alapját veszi fel a tárgyalás az osztrákokkal, akkor jogos a harez és követelés. Hogyha a quótabizottság nem tud semmi kivezető utat és világot gyújtani az elmékbe és meggyőzni az országot, hát báró Bánffy Dezsőt azért állították az Istenek és az emberek e szerencsétlen nemzetnek az élére, hogy 8 maga gyújtsa meg a lámpát és adjon felvilágosítást a quóta ügyéről. Micsoda szánandó és a parlamentet lealázó helyzet az a magyar nemzetre nézve, hogy az általunk annyiszor gúnyolt és a politikai botrányai miatt lenézett osztrák parlamentnek quőtabizottsága ki meri mondani, hogy mit kivan, kimondja, hogy mit követel és minálunk két év óta bujkálnak a miniszterek és az államférfiak azon kérdés elöl, hogy mit adunk nektek, követeltek Pétert, adunk Pált. Ez, t. uraim a nemzet nagy közérdekével való oly frivol játék, melyet a nemzetnek elnézni, eltűrni egy pillanatig sem szabad. És miután nekünk nincs módunkban, de jogunk sincsen felelősökké tenni a quóta-bácsikákat, hogy mit csinálnak azon az ülésen, de jogunk van követelni a felelős kormánytól és annak a fejétől, hogy 8 mit akar, tehát a miniszterelnök úr beszéljen és ne bujkáljon. Mert mi itt őt elő fogjuk idézni. A Desseőffy Emil-kérdés elől a miniszterelnök úr elbújt. Ez teljesen az ő egyéni dolga; bár, hogyha a konzequencziát úgy vonom le ebből a kérdésből, a mint le kell vonni, úgy ahhoz is szava van az országnak, a parlamentnek, hogy a miniszteri széket olyan férfiú foglalja-e el, a ki a gavallér-kérdésben is levonja az utolsó pontig egész politikai szereplésére nézve a konzequencziát. Ha ezt követeli a parlament, — és követeli — egyáltalában nem megy túl a parlament a jogos követelés határán, hanem egyedül a parlament méltóságát, tekintélyét, a kormánynak egyénileg vett tisztaságát és gavallér kérdését védi, mely egyúttal közkérdés is. De, t. ház, persze valamint Csongrád vármegyéből nyer biztatást a miniszterelnök úr, hogy ne féljen az ellenzék obstrukcziójától, mert oda lenn a magyar Alföldön háborognak az elemek és majd korlátok közé szorítják ezt az áradatot, ebben is oltalma és védelme van a miniszterelnök úrnak. Egy miniszternek, t. ház, igazat kell mondani mindig, és mikor itt a házban a miniszterelnök úr három kérdésben is, részben szótagadással, részben pedig az igazmondás tekintetében a kétség tapétjára állíttatik, akkor én azt hi-