Képviselőházi napló, 1896. XVIII. kötet • 1898. november 3–november 26.
Ülésnapok - 1896-355
142 355. országos ülés 1898. november 12-én, szombaton. rogjatok oly nagyon, legyetek nyugodtan, csak most adjatok néhány hónapi respiriumot, hiszen Öletekbe fog hullani az önálló vámterület. (Igás! ügy van! a szélső baloldalon.) Itt a házban is 1S97. évi deczember hó 22-én, mikor talán egy kicsit megrecscsent a miniszterelnöki szék, jónak látta a t. miniszterelnök úr azt mondani, hogyha alkotmányos úton, 1898. év május hó l-ig a vám szövetséget nem leszünk képesek Ausztriával megkötni, felállítjuk az önálló vámterületet. Ezekből látszik, t. ház, hogy miért fektet olyan nagy súlyt a t. miniszterelnök úr arra, hogy reábízzuk azt, hogy mit mikor mondjon, mert azt mondja, a mi reá nézve legkellemesebb és a mi az adott helyzetben az ő állását megerősíti, nem pedig azt, a mi az ország érdekében áll. (Igaz! Úgy van! a szélső baloldalon.) Hogy nem az ország érdeke irányítja a miniszterelnök úr gondolkodását és nyilatkozattételét, azt maga is nyíltan kimondja beszédében. Nevezetesen azt mondja (olvassa): »Kérem, nem egy, nem két, nem tíz képviselő, nem is a kisebbség határozza meg nekem, mikor nyilatkozzam e fontos kérdésekben, hanem a többség.* Tehát nem az ország érdeke, hanem a többség! És még ez alkotmányos érzéketlenség mellett oly naivnak tart minket, hogy elhiszszük, hogy a többségnek van valami határozni valója erre nézve. (Tetszés a szélsőbalon.) Ismerjük mi a többség elhatározási hatalmát és képességét. Tudjuk, hogy megy az a legfontosabb kérdésekben. A miniszterelnök felszalad Bécsbe, ott megadják neki a parancsot, megcsinálja a törvényt, hazahozza és itt a többség egyedüli elhatározási hatalma: rámondani az áment. Szeretném, ha a miniszterelnök úr tudná, mi volt Deák Ferencznek ilyenekben az alkotmányjogi érzéke. Mikor 1865-ben meg akarták csinálni a kiegyezést, felhívták Bécsbe, és azt mondták neki: hozzon az úr magával néhány kiváló embert; mi megcsináljuk majd a kiegyezést, és ön csinálja meg otthon hozzá a többséget. De Deák Ferencz azt mondta: Majd itthon csináljuk meg a törvényt és önök itt szerezzék meg hozzá a többséget! A miniszterelnök úr, a quótáról szólva, az zal a kijelentéssel lepte meg az országot, hogy ő ismeri a törvényt. Hát ez, az ő tanulmányainak rettentő nagy fokát és nagy haladást mutat, (Tetszés a szélsőbalon.) mert még tavaly ilyenkor nem ismerte, de véletlen szerencséje, hogy még most sem ismeri. Azt mondja a quótáról: úgy gondolom, hogy a quótára vonatkozó nyilatkozat tekintetében még nem jött el az idő. Tehát csak gondolja, de még nem tudja. Aztán így szól : Á mennyiben a bizottságok közti tárgyalások eredményre nem vezetnének, a kormány kötelessége javaslatot terjeszteni a ház elé. Hát a törvény nem azt mondja, hogy báró Bánffy Dezső a maga javaslatát terjeszsze a ház elé, hanem a törvénynek a quótára vonatkozó rendelkezése világosan úgy szabja meg az eljárás módozatait, hogy a quóta-bizottság részletes adatokkal támogatott javaslatot dolgoz ki és ezt kell a miniszterelnöknek a ház asztalára letenni. Tehát nem arra vagyunk mi kíváncsiak, milyen a miniszterelnök úr javaslata, hanem a quóta bizottság javaslatát kell elénk terjeszteni. Egyébként, ha ma így ismeri a törvényt, miért nem ismerte tavaly is így ? Ha ma alkotmányos érzíilete azt mondja: ez az alkotmányos eljárás, akkor törvény- és alkotmányos sértést követett el tavaly, mikor teljesen, tökéletesen kizárta a nemzet gyűlését a quótatárgyalásból. (Igaz! Ügy van! szélső baloldalon.) De nemcsak, hogy az alkotmányt és a törvényt kijátszotta a miniszterelnök úr, hanem tovább meut, s nem tisztelte meg a koronázási esküben és a koronázási hitlevélben birt alkotmány biztosítékainkat sem, mert képes volt a korona elhatározását szembeállítani az alkotmánynyal. De a t. miniszterelnök úr beszédében elkezd érzékenykedni s azt mondja, hogy ő magára nézve felveti azt a kérdést, vájjon kellemes-e a kormánynak a bűnök felsorolása? »Én azt mondom, t. ház, hogy nem ; én azt mondom, t. ház, hogy a legkellemetlenebb, legbántóbb és mégis azt mondom, t. ház, hogy változtatni a dolgon nincs módomban.« Ezzel az érzékenységgel elismeri a t. miniszterelnök úr, hogy neki bűnei vannak, mert nem azt mondja, hogy neki a bűnök felsorolása nem kellemetlen, mert neki bűnei nincsenek s így azt visszautasítja, hanem azt mondj a,, hogy igenis a btíaök felsorolása a legkellemetlenebb és a legbántóbb rá nézve. (Derültség a bal- és szélső baloldalon.) T. ház! Úgy hallom és úgy tudom, hogy minden delinquensnek, minden bűnösnek nem a bűn elkövetése kellemetlen és bántó, mert abból magának hasznot remél, hanem a mi a legkellemetlenebb és legbántóbb, az a bűnök felsorolása, nyilvánosságra hozatala, a lelkiismeret bizonyos furdaló érzése, a kudarcz szégyene, a bűnhődés súlya, vagy a büntetéstől való félelem. (Igás! Ügy van! a bal- és szélső baloldalon.) Hogy ezek közűí melyiket érzi a miniszterelnök úr, az nem tartozik rám, nem vagyok rá kíváncsi. De a t. miniszterelnök úr tovább megy és azt mondja, — s az igen érdekes, — (Halljuk! Halljuk!) hogy s : »Legnagyobb részben azok a sértések és támadások, melyeket az ellenzék velem szemben elkövet, nem is jogosultak, nem is igazságosak«. Tehát azok a támadások és sértések, melyeket
