Képviselőházi napló, 1896. XVIII. kötet • 1898. november 3–november 26.

Ülésnapok - 1896-352

352. országos ülés 1898. november 9-én, szerdin. JQ^ dás« templomára Budapesten, »Örök imádás* templomára Bozenben, H. K. szegénynek, dunántúli jégkárosúltaknak, hittérítők felsegélyezésére, pinkafői kápolnára, boszniai apáczazárdára, temesmegyei szegényeknek, aszódi iskolás gyermekeknek, egy budapesti zárdára, felsőlövői templomra, lazarista-templomra Budapesten, karmelita-templomra Budapesten, a római pápának, birmai bélpoklosoknak, egy váezi vak ember számára, B. B. beteg tisztviselőnek. íme az itt taxatíve felsorolt jegyzékből kitűnik, hogy a íegfenségesebb, legtisztább ezélokra, hiszen vallásos, kegyeletes, emberbaráti, hazafias ezélokra küldettek be ezen adományok. A lefoglalás és elkobzás indoka a rendőrség szerint az volt, hogy ezek az adományok gyűjtések eredményei voltak, még pedig oly gyűjtések eredményei, a melyekre nem volt belügyminiszteri engedélyünk. Hát, t. ház, először is tiltakozom azon felfogás ellen, mintha azok az adományok gyűjtések eredményei volnának, mert azt a három szegény embert kivéve, a kiket nevük kezdőbetűivel említettem, s a kikre tényleg a szerkesztőség hívta fel a közönség könyörületet, egyetlen egy czél sincs, a melyre az >>Alkotmány« gyűjtést indított volna, hanem egyszerűen regisztrálta azon pénzeket, melyeket az olvasók önként, minden felhívás nélkül küldtek be. És ha másodszor tényleg gyűjtések eredményei lettek volna is azok az adományok, nem várhatta volna-e el a nemes czéloknál fogva a rendőrségtől az »Alkotmány« szerkesztősége azt, hogy legalább egyetlen egy sorral figyelmeztesse őt a teendőre, vagyis hogy a belügyminiszteri engedélyt megszerezze ? De nem. T. ház! Azok, a kik a legszenynyesebb, piszkos és utálatos képeket vagy könyveket raknak ki a kirakatba, egy általunk keservesen kicsikart belügyminiszteri rendelet értelmében, — a mely egyébként még ma is csak irott malaszt, mert hisz azok az inkriminált tárgyak még most is ott díszelegnek a kirakatokban— csak akkor büntetendők, ha előzetes megintés ellenére is ott tartják a kifüggesztett tárgyakat; míg azokat, a kik nemes ezélokra nem is gyűjtenek, hanem csak az önként befolyt adományokat regisztrálni merik, azokat zaklatni, üldözni és bírságolni kell, mert ezek bizonnyára veszélyeztetik a köznyugalmat, aláássák a társadalom alapját és megfertőztetik a közerkölcsöket. (Zaj balfelől.) De feltéve, hogy a rendőrség jogosan járt el, á mikor lefoglalta azon adományokat, mert azok oly gyűjtések eredményei voltak, a melyekre nem volt belügyminiszteri engedély, hát akkor miért nem foglalja le a rendőrség Magyarország KÉPVH. NAPLÓ. 1896—190 í. XVIII. KÖTET. összes lapjainak olyan gyűjtéseit, a melyekre nincsen belügyminiszteri engedély? Hiszen akárhányszor kézzelfogható, hogy nincs belügyminiszteri engedélyük, mert például magam is akárhányszor olvastam, hogy délelőtt történik egy szerencsétlenség és délután már akárháuy lap gyűjtést rendez, pedig fizikai lehetetlenség, hogy megszerezte volna a belügyminiszteri engedélyt. Mért nem foglaltatja le mindezeket a t. belügyminiszter úr és a rendőrség? Én tudom. Azért, hogy kézzelfoghatólag dokumentálja, hogy neki semmiféle pénz sem ölet, csak a néppárti! (Igás! Úgy van! balfelől.) Továbbá miért nem foglalta le a rendőrség a boldogult Erzsébetnek, a mi szeretett királynénknak emlékét megörökítendő szoborra való gyűjtéseket is? Perczel Dezső belügyminiszter: Az egész országra engedélyezve van! Molnár János: Érre sincs nekünk, legalább tudtommal, nem volt miniszteri engedélyünk. Azt feleli a miniszter úr, hogy országos engedély van. Hát ha a szoborra van engedély, miért foglalta le a rendőrség a budapesti Örök Imádás templomára szolgáló adományokat, hiszen azoknak ép azon czéljuk van, mert a királyné emlékét akarják megörökíteni? Itt is sejtem, hogy miért? Azért, mert ez az ájtatos kormány, a mely csak úgy duzzad a vallásosság hangoztatásától és a politikai erkölcsösségtől, ösztönszerűleg idegenkedik a tömjénfüst illatától, a mely a templomok légkörét betölteni szokta. Aztán nemcsak a mendacem, hanem egyúttal a veracem opportet esse memorem, vagyis nemcsak a gaznak, hanem az igaznak is híí emlékező tehetséggel kell birnia. Éu igaznak tartom a rendőrséget s épp azért csodálom, hogy cserben hagyta emlékező tehetsége. Mert hisz oly pénzt is foglalt le, tudniillik a karmelliták budapesti templomára szolgáló pénzeket, a melyekre nézve a nálam levő gyűjtőkönyvecske szerint a belügyminiszter úr 1898. január 21-én 6941. szám alatt országszerte megengedte a gyűjtést. Átadom most e könyvecskét a belügyminiszter urnak. . . (Egy hang balfelől: Nem kapja vissza!) Nem is kívánom, hogy visszakapjam, . . . részint, hogy bebizonyítsam állításomat, részint mert kérem remélem, hogy a miniszter úr be fogja váltani azt az ötforintos chequet, a mely abban foglaltatik, hogy legalább a szegény karmelitáknak legyen hasznuk ebből a perből. (Tetszés balfelől.) De úgy vélem, hogy lesz ebből haszna a történelem múzsájának is. Mert századok múlva is a múzeumokban, hol azon lappéldányokat őrzik, melyek e port tárgyalják, s a ház naplóiban is olvashatni fogja a késő utókor, hogy volt Magyarországon időszak, midőn az állam már-már rendőrállammá, a belügyminiszter rendőrminiaz14