Képviselőházi napló, 1896. XVIII. kötet • 1898. november 3–november 26.
Ülésnapok - 1896-352
106 352. országos fllés 1898. november 9-én, szerdán. térré lett, volt számtalan rendőr és csendőr, csak rend és csend nem volt; olvasni fogja, hogy azokat, a kik nemes eszmékért, ezélokért lelkesültek, s ezekre nem is gyűjtöttek, hanem csak a befolyt pénzeket regisztrálni merték, üldözték, zaklatták, bírságolták, de a Klochokat és Gebauereket futni hagyták; azokat, kik főleg a választásoknál jogot, törvényt lábbal tiportak, kitüntették, magasabb rangra emelték és azokat, kik saját szájuk vallása szerint szeméten szedett levélből argumentáltak a parlamentben, és másokat meggyőződésük elhagyására presszionáltak, megtapsoltak. Vagyis fogja az a késő utókor olvasni azt, hogy volt idő, midőn oly kormányunk is volt, mely nemcsak elfogadta, vallotta, hanem meg is valósította Machiavellinek azt a borzasztó elvét, rettentő tanácsát: »A kormányzatnak nem szabad a romlottságot elölnie, mert ezzel önmagát tenné feleslegessé; vegye tehát szolgálatába a korrupcziót«. (Élénk tetszés balról.) Ezek után van szerencsém felolvasni interpellácziómat (olvassa) : »1. Van-e a t. belügyminiszter úrnak tudomása a felöl, hogy a helybeli VIII. ker. rendőrkapitányság folyó évi október hó 29-én lefoglalta és elkobozta a vezetésem alatt álló » Alkotmány « czímtí napilap szerkesztőségénél a különféle vallási, emberbaráti és hazafias czélokra beküldött összegeket, összesen 1.111 forint 21 krajezárt? 2. Ha nincs tudomása, szándékozik-e róla tudomást szerezni ? 3. Ha igen, szándékozik-e valamennyi magyarországi lapnak olynemíí gyűjtéseit elkoboztatni, melyek a belügyminiszteri engedélyt nélkülözik ? 4. Szándékozik-e az »Alkotmány«-nál a boldog emlékű Erzsébet királyné szobrára begyült 13.000 forintnál nagyobb összeget szintén lefoglaltatni, mert azon gyűjtésre sincs az » Alkotmány«nak belügyminiszteri engedélye: ezen engedély hiánya folytán történvén a többi összegre nézve a lefoglalás és elkobzás? 5. Ha nem, akkor miért foglalta a rendőrség a budapesti »Örök imádás« templomára szóló adományokat, mikor ez a templom ugyanazon czélt, tudniillik a boldog emlékű Erzsébet királyné emlékének megörökítését volna szolgálandó? 6. Továbbá, mily jogon és alapon kobozta el a rendőrség a karmeliták helybeli templomára begyült adományokat, midőn azok gyűjtésére a belügyminiszter úr folyó évi január hó 21-én 6.941 szám alatt engedélyt adott? 7. Végül szándékozik-e, ha már a szerkesztőt megbírságolják is azon hallatlan merénylete és erkölcstelen tetteért, hogy fenséges czélokra begyült összegeket regisztrálni, mert: haladéktalanul intézkedni, hogy legalább a lefoglalt összegeket azonnal visszakapjuk és rendeltetési helyükre juttathassuk?« (Helyeslés balfelöl.) Elnök: Közöltetni fog a belügyminiszter úrral. Molnár János: T. ház! Míg egyrészt nagy örömmel és lelki megnyugvással vettük azt a hírt, hogy bevonta már sötét szárnyait Bécsben a fekete halál: addig nagy megdöbbenéssel kell konstatálnom, hogy Magyarországon nem kiütött, — mert hisz a felvidéken már régen jelentkezett — hanem terjedni kezd, még pedig rohamosan a Duna mentén is a pestis. De nem az a pestis, mely elrabolja az ember földi életét, hanem az, mely enerválja a népek erejét; mely nem visz el egészséget, szülőket, gyermekeket, hanem a mely elragad egy nemzettől jogokat, szabadságot, törvényeket; (Halljuk! Halljuk!) az a pestis, melynek miazmáit és baczillusait nem Bombayban, sem Mezopotániában, sem Bécsben, hanem Magyarországon, Budapesten, a belügyminisztérium laboratóriumában és főleg a t. miniszterelnök úr azon »külön« osztályának boszorkány-konyháján tenyésztik, terjesztik pedig azt nem patkányok, hanem, sajnos, előkelő, szalonban forgó urak és megyei hivatalnokok. (Derültség a bal- és szélső baloldalon.) Eddig ugyan csak a fölvidéken engedték meg maguknak a t. liberális urak azt a stiklit, a mely például Várnán történt az első választásnál. Összegyűlt a nép rengeteg számmal, talán kétezren, talán többen is; várták a választás megújítását fél kilenczkor, kilenczkor stb. s mivel a választási elnök és alelnökök azt látták, hogy ott hiába csendőrség, rendőrség, katonaság, vesztegetés, mert nem lehet győzni a néppárttal szemben, húzták-halasztották a választás megnyitását déli tizenkét óráig, s akkor aztán azt mondották: »alázatos szolgája«, tudniillik letették hivatalukat. A szegény népnek, mely fél napi és egy napi járásról jött, re infecta haza kellett takarodnia. (Fölkiáltások balfelöl: Gyalázat!) Szombaton, midőn kiléptem lakásomból, hogy a parlamentbe jöjjek, egy expresz levelet adott át nekem a levélhordó. Irta Tatáról egy oly szavahihető egyén, a kiért elvállalom a felelősséget. A vizsgálat, mely remélem el fog rendeltetni, igazat fog nekem adni. A levél következőképen szól. (Halljuk! Halljuk! Olvassa): »01yan dolog történt kerületünkben, a mire még nem tudunk preczedenst«, — tudniillik ott, mert a felvidéken tudok én nem egyet. — »A megyei közgyűlés november hó 3-ára és 4-óre tűzte ki a megyei bizottsági tagok választását. Mi néppártiak a »hivatalos« jelöltekkel szemben « — mert ez már kérem terminus technikussá válik — »mindenütt állítottunk jelölteket és a talajt annyira elkészítettük, hogy alapos reményünk volt összes jelöltjeinknek megválasztására. És mi történt?
