Képviselőházi napló, 1896. XVIII. kötet • 1898. november 3–november 26.

Ülésnapok - 1896-352

104 852. országos ülés 1898. november SMn, szerdán. (írom 485, 500) napirendre tűzése feletti vita folytatása. Polónyi eóza: T. képviselőház! Zárt ülést kérek, (Zaj a jobboldalon.) majd megindokolom, hogy miért Elnök: Tizennégy képviselő zárt ülést kérvén, a zárt ülést elrendelem. Felhívom ennélfogva a karzat közönségét, hogy távozzék. (Zárt ülés után.) Elnök: Kérem foglalják el helyüket a képviselő urak. A nyilvános ülést megnyitom. Következnek az interpellácziók. Molnár János képviselő urat illeti a szó. Molnár János: T. képviselőház! Mintegy buszonkét esztendővel ezelőtt (Halljuk! Halljuk!) a Csáky grófi család egyik ágának arezképcsarnokát, arczképgyüjteményét szemlélgettem és feltűnt nekem az, hogy minden egyes képen nemcsak az illető ős alakja, hanem a devise, jelmondata is meg volt örökítve. Végig olvastam ezeket a jelmondatokat s különösen megragadta a lelkemet az egyik, mely így hangzik: »Nil mirari !« hogy semmin sem kell csodálkozni és a mely azóta már számtalanszor és számtalanszor, az élet különféle körülményei között a fülembe csengett. így például midőn két évvel ezelőtt ifjabb gróf Zichy János t. képviselőtársam első választásánál jelen voltam és láttam azt az ostromállapotot, a melynek akkor Nyitra városa színtere volt; hallottam a nagy számban kirendelt katonáknak tompa dobpergését; láttam azt a dezoláeziót, azokat az üres utczákat, úgy, hogy csak a guillotine hiányzott még, hogy teljes képét nyújtsa számomra a franczia forradalomnak, rémuralmának, akkor felkiáltottam: »Nil mirari!« Mert a milyen a fa, olyan a virága, a milyen a rendszer, olyan a választása. (Igaz! Úgy van! a baloldalon.) Aztán ismét, a midőn azt tapasztaltam, hogy a t. miniszterelnök úr nemcsak görögül, hanem olaszul is tud — mert hát »Nil mirari!« — mert nemcsak Platót, hanem Macchiavellit is tudja czitálni, ha nem is nyelvével, legalább tettével, vagyis midőn láttam, hogy Stomfán és Csaczán, Grirálton és Várnán, sőt még sok egyéb helyen, még a nyitraiaknái sokkal amolyanabb dolgok történtek... (Zaj. Halljuk! Halljuk! a szélső baloldalon.) Elnök (csenget): Kérem a képviselő urakat, ne diskuráljanak. Molnár János:... és azok által mint valósítja meg a t. miniszterelnök úr Macchiavellinek azt a mondását, a melyet a »Del principe« czímű müvében, a zsarnokságnak ezen kátéjában feljegyezve találtam, bogy[: »A közönséges államtanok eszményi, vallásos elveket vesznek alapúi; arra irányítják figyelmüket, a minek lenni kellene, de annak, a ki az utóbbiakra törekszik, elkerülhetetlenül buknia kell« ; szóval midőn láttam, hogy milyen ádáz gyűlölettel, furfanggal és kegyetlenséggel üldözi és pusztítja az ellenzéket, kivált pedig a néppártot, ismét felkiáltottam, hogy: »Nil mirari!« Mert a hol nincs lelkiismeret, ott nincs törvénytisztelet, a hol Macchiaveíli-félék az elvek, ott kell, hogy megegyezzenek azokkal a tettek. (Ügy van! Úgy van! a bal- és szélső báloldalon.) És azután a midőn pár nappal ezelőtt azt olvastam, hogy a t. miniszterelnök úr egy hivatalos közegének, egy főszolgabírónak, a ki azt mondta neki, hogy ő már szavát adta, szavazatát elígérte másnak, ezt felelte, hogy »uagy súlyt helyez arra, miszerint a főszolgabíró a hivatalos jelöltet támogassa, és ha nem, akkor következik a központból egy kis nyomás, és ha még ez sem elég, a további intézkedéseket fentartja magának«, és én azt láttam, hogy midőn mi ezen eljárásáért számadásra akartuk őt vonni, válaszát, a mely szerint ő egy szóval sem kívánta annak az illetőnek meggyőződését, adott szavát megváltoztatni, vagy arra kényszeríteni vagy rábeszélni, — ismétlem, — ezt a választ a t. túluldal nemcsak tudomásul veszi, hanem még meg is tapsolja érte a miniszterelnök urat, s ha volna közelében piedesztál, bizonyosan arra is reá helyezné, olyan piedesztálra tudniillik, a melyen a sans peur et sans reproehe lovagokat szoktuk tisztelni, újra felkiáltottam: »Nil mirari!« mert a milyen a pásztor, olyan a nyája; a milyen a gazda, olyan a szolgája. (Úgy van! Úgy van! a bal- és szélső" baloldalon.) De már midőn azt látom, hogy a t. kormány eljárásának nivója az iskolás gyerekeknek modorára száll alá, csakhogy a néppártot üldözhesse, zaklathassa, boszanthassa, akkor már nem a »Nil mirari!«, hanem a »Risum teneatis amici!« szálló ige lebben el ajkaimról, mert valóban nem csodálkozni, sem boszankodni, hanem csak mosolyogni lehet a t. kormánynak azon példátlan kicsinyes viselkedése felett, melyet tanúsított akkor, midőn a nyolczadik kerületi helybeli kapitány — vagy felsőbb utasításra, vagy a »Placebo domino« elv szerint — folyó évi október hő 29-én lefoglalta és elkobozta a vezetésem alatt álló »Alkotmány* czímű napilaphoz befolyt adományokat. Hát lássuk micsoda czélú adományok voltak azok? (Olvassa): Szent Antal kenyerére, vagyis a szegények, koldusok és nyomorékok számára, ázsiai miszsziókra, S. M. konvertitának, campocavallói templomra, Jézus szent gyermekségére, a kertai ttízkárosúltaknak, a boldogult Erzsébet

#

királyné emlékének megörökítésére emelendő »Örök imá-