Képviselőházi napló, 1896. XVII. kötet • 1898. szeptember 5–október 29.

Ülésnapok - 1896-322

n 322. országos ölés 1898. szeptember 9-én, pénteken. jük a közgazdasági érdekeket, mint Kossuth Ferencz képviselő úr óhajtja, csupán ebben az esetben. (Zaj. Ellenmondásók a szélsőbalon. Meggyőződésem szerint a miniszterelnök úrból itt a hazafiúi aggodalom beszélt, melyet nem szokás másutt kigúnyolni. Lehet azt mondani, hogy túlzott, hogy ilyen következtetésre én, vagy egy másik, vagy egy harmadik nem jutunk, de annyira megtámadni az ínteneziót, a felfogást, a mennyire ezt önök tették, azt hiszem ez nem ildomos, (Zaj. Ellenmondásók a szélsőbalon.) annál kevésbbé, mert igen komoly és nem kormánypárti szakemberek nagyon közel jártak azokhoz az eszmékhez, a megtartott szaktanácskozatok alkalmával, (Halljuk/ Halljuk!) a mely eszméket kifejezett báró Bánffy Dezső miniszterelnök úr az esetleges szakítás következményei tekintetében. (Nagy zaj a szélsőbalon. Halljuk! Halljuk ! jőbbfelöl.) Idézték is már gróf Károlyi Sándort, a ki — miután mindenki saját szavának legilletékesebb magyarázója — a múlt ülések egyikén meg is magyarázta, hogy hogyan értette nyilatkozatát. De két tételét nem hozta fel, nem is volt köteles vele; de miután én ezekben is egy előrelátó hazafi aggodalmát látom, kénytelen és köteles vagyok ezeket felemlíteni. T. képviselőtársam akkor, midőn arról volt szó, hogy esetleg szakítás áll be Ausztriával a vám-ankéten, tehát ott, a hol nem játszott a politika közbe, a hol nem voltak szenvedélyek és tapsok, a hol hallgattunk egymásra, azt mondta, hogy azzal is beérné, ha a jelenlegi helyzet változatlanul fentartatnék, pedig ebben benn van az őrlési forgalom is és más efféle dolog. És mit mond továbbá a szakítással szemben? Én mindjárt a naplót hozattam el magamnak, hogy hitelesen megmondhassam, mert e nélkül nem szeretek beszélni: »De kivánni nem fogriók már az előbb elmondott indokoknál fogva sem, mert közgazdaságunkat megrázkódtatná, a monarchia jövőjét, exisztencziáját veszélyeztetné, holott a magam részéről annak exisztencziáját fenn kívánom tartani, akár közös vámteriilet alapján, akár évre prolongálva a statusquót, akár külön vámteriilet mellett szerződéses állapotban.* (Felkiáltások a szélsőbalon: Ki akar vámháborút ?) Bocsánatot kérek, Kossuth Ferencz képviselő úr nem akar vámbáborút, hanem előidézi azzal az eljárásával. (Ellenmondások a szélső balon. Úgy van 1 Úgy van! jobbfelől.) Ez a különbség köztünk. (Zaj. Elnök csenget.) A különbséget nagyon jól kifejezte ez: »Ki akar?« Mert nálunk mindig az akaratot gyanúsítják, mi pedig nem gyanúsítjuk az akaratot, hanem magatartásuk következményire mutatunk rá. Ez a különbség! A vámanketen történt egy merészebb, nagyobb nyilatkozat is, melyet szintén nem kormánypárti tett, hanem az országos gazdasági egyesület elnöke, gróf Dessewffy Aurél. (Egy hang balfélől: Éljen!) Épen erre az éljenre ráolvasom a beszédjét. Azt mondja; »Sajnos, én Magyarországot úgy, a mint ma van, sem financzialiter, sem gazdaságilag nem tartom képesnek arra, hogy előteremtse egy önálló vámtarifa előfeltételeit. Azért aggodalommal kérdem, mi lesz annak következése, ha egyetlen, merem állítani nyers termelési szempontból egyetlen piaczunkat, Ausztriát elveszítjük ?« Továbbá: »Mert legyünk tisztában azzal, nem politikai, hanem közgazdasági szempontból, hogy ha a vámszövetség létre nem jön és az igen tisztelt kormány szer/.ődést sem tud kötni Ausztriával, akkor vámhábcrú előtt állunk, a melynek az árát elsősorban a magyar mezőgazdaság fogja megadni, mert szeretném tudni, hogy mindazon exportczikkekkel, melyeket nem tudunk elfogyasztani s melyekkel Ausztriára vagyunk utalva, hová megyünk ?« (Zaj a bal- és szélső baloldalon.) T. képviselőtársam bizonyára most is épen úgy fog éljenezni, mint az imént

s erre a nyilatkozatra, a mint meg is érdemli a hazafias aggodalom, ha az ember túlzottnak találja is, ha következtetéseit teljes mértékben nem is osztja, mint a hogy én egész mértékben nem oszthatom, de a lényegét osztom. Már most, ha azok a t. képviselő urak, a kik nem tartoznak és nem is tartoztak soha a kormánypárthoz, a kik illetékesek közgazdasági kérdésekben, ilyen nyilatkozatot tesznek, és ha aztán a miniszterelnök is ilyenforma nyilatkozatot tesz: ebből az következik-e, hogy rámondjuk, hogy ez kofabeszéd, hogy ez nem is magyar ember, kiátkozzuk még a miniszterelnöki székbői is? Azt hiszem, ez nem igazságos, nem méltányos. Horánszky Nándor t. képviselőtársam azt mondja, hogy a miniszterelnök úr nyilatkozata által tönkreteszi az ország közjogát, úgy tünteti fel az országot, mintha a szakítás következtében csődbe menne, s hogy ennek következtében igen veszedelmes következményei lehetnek nyilatkozatának rá és az országra nézve. Először is formailag van egy megjegyzésem. Tudniillik báró Bánffy Dezső minisztériumával szemben most már Ausztriában semmiféle argumentummal nem élhetnek, mert ezek a megállapodások most már le vannak írva vagy ki vannak nyomatva. Ennek következtében utólagosan akármilyen nyilatkozatából ellene argumentumot csinálni nem lehet. Az országgal szemben pedig, azt hiszem abban az esetben is, ha tűlzás volna benne, egyáltalában fel nem használható. De t. képviselőtársam, azt hiszem, nem egészen helyesen magyarázta vele szemben az 1898 : I. törvényczikket. S itt egy kardinális vitás pont van, melylyel végrevalahára tisztába kell jönnünk. Igaz, elismerem, idézte Apponyi Albert beszédéből azt a három