Képviselőházi napló, 1896. XVII. kötet • 1898. szeptember 5–október 29.

Ülésnapok - 1896-339

839. országos ülés 1898. október 20ÄH, csütörtökön. 245 ter urnak a véleménye akkor, most meg a mi véleményünk az, hogy lehetetlen október hó 20-tól deczember hó 31-ig a javaslatokat érdemileg letárgyalni. (Igaz! Úgy van! balfelől.) Tehát magában a pénzügyminiszter úr beszédében van beigazolva, hogy lehetetlenség előtt állunk és a legkedvezőbb köríílméüyek közt sem hozhatjuk létre a kiegyezést, azaz a kiegyezési törvényeket, mint azt az 1898. évi L törvényczikk előírja. De talán érdekes lesz, ha az igeu tisztelt pénzügyminiszter úr néhány kijelentését még itt felhozom. (Halljuk! Halljuk!) A miniszter úr így szól: »Én mindig csak azt mondtam, hogy a kormány magasabb szempontokból és az ország gazdasági érdekeiben is szükségesnek látja, hogy Ausztriával, ha lehetséges és kedvező feltételek mellett keresztülvihető, a közös vámterület tartassék fenn és az egyezkedés Ausztriával kiséreltessék meg. Ha azonban ez nem volna lehetséges, ha az ország érdekei ez alapon nem volnának megóvhatok, akkor igenis rá kell térni az önálló vámterület alapjára.* Tehát határozottan azt az álláspontot foglalta el, a melyet az 1867. évi XII. és az 1898. évi I. törvényczikk szakaszai parancsolnak. De még tovább megy kijelentéseiben, a mikor azt mondja és erre különösen kérem figyelmét: (Halljuk! Halljuk!) »Ha azonban az következnék be, hogy a politikai viszonyok alakulása nem engedik meg, vagy bármi körülmény meggátolja, hogy a vámszövetség megújíttassék, méltóztassék nyugodtan lenni a t. háznak, hogy mikorra elérkezik az új állapot felállításának az ideje, meg lesznek mindazon intézkedések, melyek annak létesítését lehetővé fogják tenni.« Kérdem most t. ház, hol vannak az intézkedések? Hiszen még magát a kiegyezést azon alakjában, a melyben beterjesztve van, tárgyalás alá venni sem lehet, odaát pedig a legnagyobb nehézségekbe ütközik, és letárgyalásra majdnem biztosan hajótörést szenved. Hol van tehát az az idő, a mely elég arra, hogy a parlament ezen fontos esetben az önálló intézkedést teljes terjedelmében életbeléptetui képes legyen? Mindezekből az látszik, hogy csak időt akar a t. kormány nyerni a halogatással, hogy így kényszerhelyzetet teremtsen. Annak az oka, hogy a már 1897. évi márczius hó 5-én előzetes szentesítéssel ellátott kiegyezési javaslatok itt eddig nem tárgyaltattak, a quóta. Ez kisértette a kormányt már akkor, midőn a választásokat úgy csinálta meg, a hogy megcsinálta. Már akkor tervbe volt véve a quóta felemelése s ahhoz kellett olyau többség, mely mindent megszavaz. (Úgy van! balfelől.) Nem akarom ismételni mindazokat, miket Polónyi Géza, Horánszky Nándor és mások az osztrák parlament tárgyalásából merítettek és a mik kétségtelenül bizonyítják, hogy ott a kiegyezésnek létesiilését a quóta emeléséhez köti nemcsak a parlament, hanem a kormány maga is. S midőn mindenből azt látjuk, hogy itt igenis megállapodásoknak kell lenni, kormányunk hallgat, megnyugtató választ nem ad s így kénytelenek vagyunk a legnagyobb erélylyel mindent elkövetni, hogy a kormányt kényszerítsük a határozott és minden félreértést kizáró nyilatkozattételre. (Úgy van! balfelől.) Már maga az is, hogy az indemnity ily, még elő nem fordult időben terjesztetik be, méltán gyanút kelt bennünk, hogy a kormányt ebben rejtett ezélzat vezeti, hogy biztosítani akarja magát azon időszakra, midőn már lejárt az 1898. évi I. törvényczikk terminusa, hogy hét hónapra szabad keze legyen, azt hivén, hogy ezen idő alatt az ellenzéket megfékezheti vagy leigázhatja. (Igás! Ügy van! balfelöl.) S valamint itt a parlamentben a kétértelműség, a titokzatos eljárások manőverével élnek, úgy cselekszik kifelé is a társadalom félrevezetésére. Ezt eléggé igazolja az a brosür is, a melyből tegnap Holló Lajos képviselő barátom tegnap egyes részleteket felolvasott. A brosür czíme »egy kisgazda a kiegyezésről«. Vájjon csakugyan létezik az a kisgazda, ki képes százezer, vagy millió számú brosürt nyomatni Budapesten és olyan hatalommal rendelkezik, hogy neki engedelmeskednek a főispánok, főszolgabirák és a jegyzők. (Élénk derültség a bal- és szélső baloldalon.) Az a kisgazda, azt hiszem, nem csalódom, maga a t. miniszterelnök úr lesz. (Ügy van! balfelöl.) Hozzá még azt is meri mondani a kisgazda ezen brosürben, hogy mondjon le a Bánffy-kormány, hanem azután később a lóláb kilátszik, mikor azt mondja: »azonban, ha az az ellenzék még tovább rakonczátlankodni fog, és a miniszterelnök úr nem tudja megfékezni, akkor vagy ő mondjon le, vagy bizzon meg bennünket, majd mi heíytállnnk.« (Derültség a baloldalon.) Én azt hiszem, ily komoly időben, midőn a fegyvereket össze kell szednünk, a melyekkel megvédhetjük azon jogunkat, melyet nekünk a 67-es törvények biztosítanak, akkor még a népben is azt terjeszteni, hogy ezen fegyverekkel ne éljen, hanem azokat eldobva épen ezen fegyverek ellen ténykedjék, ez már a legnagyobb vakmerőség, a legnagyobb szédelgés. (Elénk helyeslés a bal- és szélső baloldalon.) Sajnos, hogy a vármegyékben, melyek a múltban védbástyái voltak az alkotmánynak, akadnak főszolgabirák, kik rászánják magukat arra, hogy terjeszszenek ilyen brosüreket, a melyek határozottan izgatást, lazítást tartalmaznak a törvény ellen és azon jogok önkénti elvetésére ösztönöznek, a melyeket a nemzetnek