Képviselőházi napló, 1896. XVII. kötet • 1898. szeptember 5–október 29.
Ülésnapok - 1896-339
339. országos ülés 1898. október 20-án, csütörtökön. 235 voüásokban indokoltunk is, nem vagyok abban a helyzetben, hogy a ház tisztelt elnökségének a napirendre vonatkozó javaslatát elfogadhassam. Mindaddig, míg a kormány a kiegyezési kérdésekre vonatkozólag a házat és in spéczie bennünket, kik ezt kívánjuk és követeljük, tüzetesen föl nem világosít, addig mi semmiféle napirendhez nem járulunk. (Helyeslés a baloldalon. A tisztelt kormánytól függ, hogy a ház normális munkálkodásának rendjét helyreállítsa. (Igaz! Úgy van! a bal- és szélső baloldalon.) Ha ezt a t. kormány nem akarja, ez az ő dolga, de az én és a mi erős meggyőződésünk az : hogy indokolatlanul kitérni ezen kívánság elől annyit tesz, mint a parlamentarizmus legelemibb törvényeit lábbal tapodni. (Élénk helyeslés a bal- és szélső baloldalon.) Nem kedvtelésből teszem én ezt, mert már egy alkalommal voltam bátor megmondani, hogy nekem ezen ház működésében fölszólalásokkal résztvenni valóságos lelki kín. (Igán! Úgy van! a baloldalon) Ott, hol a parlamentarizmus törvényei figyelmen kivül hagyatnak, hol argumentumokkal, felszólalásokkal, nyilvánvaló tényekkel szemben a kormány egyszerűen csak a többségre, annak tapsaira és éljenzéseire hivatkozik, mindig lelki kín. Egyébiránt megvallom őszintén, szerfelett rossz ízlésnek tartanám e házban vitát csak a vita kedvéért provokálni azon intellektuális nivóval szemben, melyet a t. kormányelnök úr képvisel és azzal a kínlódással szemben, melyet a t. kormáuyelnök úrnál mindenkor tapasztalunk, valahányszor rövid felszólalásaival a ház tanácskozásaiban részt vesz, mert mondhatom, hogy akkor nemcsak ő izzad, hanem mi is izzadunk. (Igaz! Úgy van! a balés szélső baloldalon) Hiszen a kormány immár évek óta vezeti az országot, de soha egyetlenegy kérdésben beható és a felmerült kérdést megvilágító nyilatkozatot nem tesz, hanem holmi napirendi aprólékos inczidensek körűi szólalva fel, ezt is abban a nívóban cselekszi, azokkal a képességekkel nyilatkozik meg, melyek igazán e háznak intellektuális képességei alatt állanak. (Igaz! Úgy van! a bal- és a szélső baloldalon.) Ebben résztvenni nem öröm, hanem ha az ember teheti, egyszerűen elkerüli. Most egy nagy kötelesség vár reánk s ez az, hogy útját álljuk annak a qualifikálhatlaii hűtlenségnek, melylyel a kormány a közállomány ügyeit és érdekeit képviseli, hogy továbbá figyelmeztessük a kormányt arra, hogy a parlamentnek is van jogköre és hatásköre, s hogy nem lehet megengedni és megtűrni, hogy azzal ajminiszterelnök úr úgy bánjék, a miként annak napról-napra tanúi vagyunk, (Igaz! Úgy van! a balés szélső baloldalon.) hogy végül azzal a czinizmussal szemben, melyet a kormány részéről fontos, nagy és életbevágó kérdésekben tapasztalunk, megtanítsuk arra, hogy tartozik az országnak, tartozik a parlamentnek, ha saját pártjának nem is, mert ezt alul becsüli, tartozik nekünk, a kik kötelességeinket teljesíteni akarjuk, azzal, hogy az ország dolgairól felvilágosításokat adjon, azok elől ki ne térjen és egyáltalában ne járjon el úgy, a mint az egy komoly és önérzetes kormányhoz nem illik. (Úgy van! Úgy van! balfelől.) Mert nem nyilatkozni fontos kérdésekben, és ba nyilatkozik a kormány, akkor rendszerint valótlanságokat mondani, az mégsem járja. Az ország érdeke felette áll annak, hogy a t. kormány saját gyengeségeit ennek alárendelhesse. Mióta képezi az ország érdekét az, hogy a kormány felvilágosításokat fontos kérdésekben nem ad, azok elől kitér, avagy, ha erre szoríttatik és kényszeríttetik, rendszerint a valósággal ellenkező, a tényeket elcsűrő és csavaró nyilatkozatokat tehessen? (Igaz! Úgy van! a bal- és szélső baloldalon.) Hisz ez az ország érdeke nem lehet; az ország érdeke az, hogy a parlamentnek is legyen jogköre és hatásköre, hogy a parlamentnek nézetei és felfogásai összeegyeztetvén a kormány nézeteivel és felfogásaival, az eszmék súrlódásából kitűnjék a nemzeti akarat. Ma a nemzeti akaratot nem önök képviselik, t. túloldal! (Zaj jobbfelől.) Ezt ma, fájdalom, csak a kormány képviseli úgy és akként, hogy önöknek arról még csak sejtelmük sincs. (Igaz! Úgy van! a bal- és szélső baloldalon.) Mert mi a kormánynak e ház tanácskozásaiban a taktikája és eljárása ? Először is az, hogy valahányszor valamely kérdéshez nyúl és mondandóit részint írásból felolvassa, részint szűk szavakban előadja, a nyitott ajtónak egész özönét hagyja a háta mögött. Ha azután mégis szoríttatik és valamely ajtónál szembe találkozik egy ki nem térhető kérdéssel, akkor rendszerint tagad; és ha ezzel sem bir boldogulni, mert a tagadásnak is megvannak a maga határai, akkor egyszerűen hallgat. Ezen hallgatás nyilatkozik meg a t. kormánynak mai álláspontjában, mai eljárásában és mai felfogásában is. De hallgatni kérdésekkel szemben, a melyekhez nekünk is jogunk van, legalább addig a határig, hogy azokat megismerve, azokkal szemben állást foglalhassunk, oly dolog, melyet mi meg nem engedhetünk és a melylyel szemben kénytelenek vagyunk rendkívüli eszközökhöz — értem ez alatt a napirendi vitákat is — hozzáfordulni és folyamodra. (Helyeslés balfelől.) A t. pénzügyminiszter úr múltkori felszólalásában egyebek közt felhozza a t. barátomnak, Apponyi Albert grófnak egy kijelentését, mondván: hogy bizonyos fénysugarakat bizonyos pontra vetni csak akkor lehet, ha ott van valami, a mit meg lehet világítani. Ha ezt a miniszter 30*
