Képviselőházi napló, 1896. XVII. kötet • 1898. szeptember 5–október 29.
Ülésnapok - 1896-337
337. országos ülés 1898, október 18-án, kedden. 197 Rakovszky István jegyző: Mócsy Antal! (Felkiáltások a szélsőbalon: Holnapra!) Mócsy Antal: T, képviselőház! A t. pénzügyminiszter úrnak beszéde végén pártom elnökének beszédére tett megjegyzése késztet a felszólalásra. Ugyanis hangsúlyozta a t. pénzügyminiszter úr azt, hogy a néppárt a kiegyezést minden áron kívánja, ellenben a t. szabadelvű párt csak az ország érdekeinek megóvása mellett. Nincs itt pártom elnöke, hogy szavainak félremagyarázása czímén szólhatna. Kötelességemnek tartom ennélfogva felszólalni, hogy e tekintetben az ország egy pillanatig se lehessen kétségben a néppárt álláspontját illetőleg. Bátorkodom arra figyelmeztetni, hogy Molnár János t. képviselőtársam, — még a szavakra is emlékszem, — azt mondotta: igazságos, méltányos és törvényes alapon kívánja mindenáron a kiegyezést megkötni. Megengedem, hogy az a kifejezés »müidenáron« elmaradhatott volna, de az előzmények után, ha épen ez a száján ki is szaladt, ez nem hiba, mert igenis a t. szabadelvű párt is azon az állásponton van, hogy a kiegyezést igazságos, méltányos alapon kell megkötni. Abból, t. képviselőház, a néppárt és különösen csekélységem, sohasem csináltunk titkot, hogy igenis a 67-es alapnak őszinte hívei lévén, mi a monarchia két állama között a vámés kereskedelmi szövetségnek barátai vagyunk, de nem mindenáron, hanem azt, — a mint Molnár János t. képviselőtársam mondotta, — törvényes alapon, az igazság és méltányosság alapján megkötni. Ilyen alapon a vám- és kereskedelmi szövetség megkötése a t. szabadelvű párt szerint is, meg az osztrák kormány nyilatkozatai szerint is, a monarchia mindkét államának jól felfogott gazdasági érdekében is szükséges és a méltányosság alapján természetesen lehetséges is. Nem akarok arról hosszasabban beszélni, csak utalok arra, hogy a gazdasági tekinteteken kivfíl a monarchia két államának a vám- és kereskedelmi szövetség tekintetében való egysége, egyéb szempontokból is fölötte kívánatos. Kívánatos a monarchia nagyhatalmi állása, az uralkodóház érdekében és — meg vagyok arról győződve, hogy Magyarországnak és a magyar nemzetnek érdekében is ez szükséges. Sietek azonban kijelenteni, hogy mégis ez a kérdés tisztán és elsősorban, közgazdasági szempontból bírálandó el. Én, midőn a t. pénzügyminiszter úr ezelőtt félórával felkelt, hogy gróf Apponyi Albert, t. képviselőtársam beszédére a kormány nevében nyilatkozatokat tegyen, abban a véleményben voltam, hogy e nyilatkozatok, az ezen igen-igen fontos kérdés körűi uralkodó homályt némileg oszlatni és az ellenzéki, legalább a 67-es alapon álló ellenzéki pártoknak lehetségessé fogja tenni az ő felvilágosító beszéde azt, hogy legalább ezek járuljanak hozzá a kormánynak azon álláspontjához, hogy hagyjunk fel a napirendi vitával és legyünk a kormány iránt e tekintetben bizalommal addig is, mig a kiegyezés kérdésében az ezen oldalról követelt felvilágosító nyilatkozatokat a miniszterelnök úr megadni jónak látja, és menjünk egyéb tárgyak elintézésébe. Azonban, a mint kivehettem a pénzügyminiszter úr beszédéből, — mert hiszen minden kifejezését az ő gyenge hangja következtében vagy talán az én hibámból nem értettem, — azt vettem ki, az egész reám legalább azt a hatást gyakorolta, hogy a kérdés homályosságának eloszlatására abban egyáltalában semmisem foglaltatik. Ha már most veszem az ő beszédét, azokat a jeleket, azokat a szimptómákat, — nem akarok ismétlésekbe bocsátkozni, — melyeket magam is észleltem ezen kérdésnek homályossága körűi s melyek eddig nem hozattak fel: akkor kell, hogy bennem az aggodalom ezen kérdés tekintetében fokozódjék és még inkább követeljem azt, hogy a miniszterelnök úr tegye meg a szükséges felvilágosító nyilatkozatokat. (Helyeslés balfelól.) Ugyan is, méltóztatik a t. háznak arra visszaemlékezni, hogy a múlt hó elején a t. túloldalnak oszlopos tagjai e tekintetben milyen ellentétes nyilatkozatokat tettek. Mi jóakaratúlag, jóhiszeműleg kerestük azokban a megnyugtató világosságot, de minél inkább kerestük, annál kevésbbé tiláltuk fel. (Derültség balfelól.) Méltóztatnak visszaemlékezni arra is, hogy a t. miniszterelnök úr csak azzal igyekezett bennünket megnyugtatni, hogy Magyarország az önálló vámterület esetén tönkre fog menni. Ebben nem nyugodott meg akkor a szabadelvű pártnak egyik oszlopos tagja és sietett védelmére kelni a miniszterelnök úrnak és ezt az oldalt mintegy megvádolva, azt mondta: »hogy mire való ez a kérdezősködés, ez hypokritaság, hiszen mindenki tudja azt, hogy Bánffy mit akar«. Másnap a szabadelvű pártnak egy másik oszlopos tagja, a kire ma is többször történt hivatkozás, Pulszky Ágost t. képviselőtársam (Derültség a bal- és szélső baloldalon.) úgy kelt a miniszterelnök úr védelmére, hogy azt mondta, legalább beszédének veleje az volt, hogy hiszen Bánffy miniszterelnök nem árúihatja el az ő terveit, nem lenne államférfiú, ha engedné azt, hogy az ellenfél az ő kártyáiba bele nézhessen. De ez a felfogás nem akadályozta meg t. képviselőtársamat abban, hogy ugyanazon beszédében mindjárt, általános csodálkozásunkra, ki ne nyilatkoztassa azt, hogy mit mi nem tudhatunk meg, amit nekünk nem szabad elárulnia a miniszterelnök úrnak, azt az egyezkedő másik fél kormánya tudja a legutolsó részletekig, mert Bánffy és Thun között minden es' hetőségre nézve megegyezés jött létre. Hogy ez