Képviselőházi napló, 1896. XVII. kötet • 1898. szeptember 5–október 29.

Ülésnapok - 1896-337

198 ^ országos ülés 1898. október 18-án, kedden. csakugyan így van, arra nézve mindennap tapasztalataink vannak a Reiehsrath tárgyalásaiban, a hol hol az egyik, hol a másik mostani vagy volt miniszter hangsúlyozza, hogy még a quóta felemelésére nézve is a két kormány közt megegyezés jött létre. Ezt a t. miniszterelnök úr és a mi kormányférfiaink tagadják, sőt az imént a t. pénzügyminiszter úr is kétségbe vonta. A t. miniszterelnök úr azt mondja, hogy ez a quótabizottság dolga. Egy dolog azonban bizonyos. Az, hogy vagy valót mondott a t. miniszterelnök úr, vagy nem, midőn a quóta felemelésére nézve kinyilatkoztatta, hogy nincsen megállapodás. Ha valót mondott, a túlsó egyezkedő felet félrevezette, nem akarok erősebb kifejezést használni; ha pedig nem mondott valót, akkor a t. képviselőházat iparkodik tévedésben tartani. (Egy hang balfélől: Becsapni!) A quótáról lévén szó, bátorkodom egy jelenségre rámutatni, a mely alkalmas a mi aggodalmaink fokozására. Méltóztatnak tudni, hogy azelőtt a mi quóta-deputáeziónk álláspontja a quóta tekintetében mindig az volt, hogy Magyarország körülbelül azt fizeti, sőt valamivel többet, a mit az ő teljesítési képességéhez mérten fizetnie kell. És mi történt? Az, hogy nemrég 057 százalékkal belement a quóta emelésébe. Ha már most ezt a körülményt összevetjük azokkal, a miket korábban a t. miniszterelnök úrtól hallottunk, ma pedig a t. pénzügyminiszter Úrtól, akkor alaposnak kell lenni annak, a mit ma gróf Apponyi Albert t. képviselőtársam a tényekből levont, hogy a két állam között a mi quótánk felemelésére nézve bizonyos megállapodás történt. A quóta-bizottság ezen, egyelőre csekély mértékíí quóta emelése ezen következtetés helyessége mellett bizonyít. Azt emlegették előbb, hogy a t. miniszterelnök úr az osztrák kormányt becsapta. Eu nem akartam ilyen erős kifejezéssel élni; de erről eszfunbe jut, hogy a dologban lehet valami, mert a t. kormánynak saját lapjai is ezt a véleményt iparkodnak elterjeszteni és ezzel az ellenzéket megnyugtatni. Kubik Béla: Pénzért hazudnak! Mócsy Antal: Az Országos Hírlap, amely a szabadelvű pártnak egyik tekintélyes lapja és a melynek írói kétségkívül igen jól vaunak tájékozva, . . . Kubik Béla: Táplálva! Mócsy Antal: ... a kormány szándékai iránt, ha jól emlékszem, szeptember 20-iki számában egy vezérczikket hozott »Homály« czím alatt, melyben az ellenzéket megnyugtatni iparkodik, hogy a kiegyezési kérdésben való homály miatt ne nyugtalankodjék, hiszen vannak jelek, melyek már is világítanak ezen kérdésben; Bánffy t nem kell félteni, mert ő az osztrákokat furfangosan, ravasz módon becsapta. (Élénk derültség a bal- és szélső baloldalon.) Körülbelül ezen szavakkal, de mindenesetre ezen értelemben ez háromszor is előfordul abban a vezérezikkben. Ez arra van szánva, hogy bennünket, ellenzékieket megnyugtasson. (Felkiáltások a szélső baloldalon: Becsapjon!) Azonban engem ezen czikk, a mely esetleg sugalmazott is lehet, azért, hogy bennünket megtéveszszen, nemcsak hogy meg nem vigasztalt, hanem a legnagyobb aggodalommal töltött el. (Úgy van! balfélől.) Nem épen azért, a mit némelyek mondanak, hogy tulaj donképen Bánffyt csapta be az osztrák kormány, mert az is lehetséges, (Derültség balfélől.) de más oknál fogva. (Halljuk! Halljuk!) A pragmatika szankezió és az 1867: XII. törvény czikk értelmében a monarchia két államónak népei arra vannak utalva, hogy egymást védelmezzék és támogassák a külső támadások ellen, s ama kérdésekben, a melyek közös ügyek, meg azután, a melyek a vám- és kereskedelmi szerződés neve alatt ismeretesek, egymás iránti bizalomra és egymás támogatására vannak utalva, de nem arra, hogy a kormányok egymást iparkodjanak becsapni és ravasz módon rászedni, (Igaz! Úgy van! a bál- és szélső baloldalon.) hanem őszintén, az igazság és méltányosság alapján járjanak el e kérdések körüli alkudozásokban, hogy azok eredménye minden irányban megnyugtató legyen. (Helyeslés a bal- és szélső baloldalon.) Méltóztatnak bizonyára emlékezni, hiszen az utezasarkokon most is ki van ragasztva egy plakát ezen felírással: » Népeimhez!*, a melyet a mi királyunk ő Felsége a királynét ért végtelenül szomorú eset alkalmából a népekben megnyilatkozó megható részvét folytán intézett az ő népeihez. Ennek végső passzusában az van mondva — méltóztassék igen tisztelt elnök úr megnyugodva lenni, hogy a mit mondok, az tisztán a kérdéshez tartozik — ^imádkozom, hogy a Mindenható áldja meg és világosítsa meg a népeknek az értelmét, hogy szeretetben és egyetértésben találják meg boldogulások útjait*. Az apostoli király tehát, ki mindkét államnak feje, mint szerető jó atya, arra hívja fel a monarchia népeit, a két állam kormányait, hogy egyetértésben, szeretetben működjenek, s ne iparkodjanak egymást becsapni, furfangosan rászedni. (Élénk helyeslés a bal- és szélső baloldalon.) Tekintettel arra, hogy az osztrák kormány tagjai minden alkalommal, úgy a parlamentben, mint a bizottságokban, sokszor egyes közbeszólásokra is azonnal készek a megnyugtató felvilágosítást megadni, (Igaz! Úgy van! a bal-és szélső baloldalon.) abban a véleményben vagyok,