Képviselőházi napló, 1896. XVII. kötet • 1898. szeptember 5–október 29.

Ülésnapok - 1896-337

-[94 837- országos ölés 1898. október 18-án, kedden. mind jobban és jobban elhomályosítja a ködöt és sűrűséget és még sötétebbé teszi a kérdést. Lehet, t. ház, hogy ez így van, de ennek a természetes oka az, hogy bármilyen éles fénysugár essék valamely pontra, a hol semmi sincsen, oda az a sugár nem fog varázsolni semmit éB ott nem fognak felfedezni semmit. (Élénk derültség a jobboldalon.) Ezzel szemben t. képviselő urak azt méltóztatnak mondani, hogy a miniszterelnök és egyáltalában a kormány folytonosan tagadó álláspontot foglaltak el a quóta-kérdésben; tagadták azt, hogy valamely megállapodás létezik a quótára nézve a két kormány közt, ámde a Lajthán túlról jönnek a nyilatkozatok, a melyek ellentétben állanak a magyar kormány nyilatkozatával. (Zaj. Halljuk! Halljuk!) Hát t. képviselőtársam, mindenesetre épen erről akarok beszélni, mert hiszen ez a fő théma, a melylyel foglalkozni kívánok, mert szükséges, hogy megvizsgáljuk, hogy vájjon azok a nyilatkozatok, a melyekre a t. képviselő úr hivatkozik, ellentétben vannak-e azzal, a mi ez oldalról mondatott és mondatik ez idő szerint is. Először is hivatkozik a t. képviselő úr az osztrák kormány egy törvényjavaslatának indokolására, a mely törvényjavaslat már májusban terjesztetett be. Talán a t. képviselő urak annak indokolását nem olvasták, vagy ha olvasták, figyelmüket nem keltette fel, és csak most a legutóbbi időben fedezték fel, hogy abban egy nagyfontosságú nyilatkozat van; az tudniillik, hogy az asztriai kormány a quóta emelésére törekszik. (Egy hang balfelöl: Feltételül tekinti!) De mi van ebben a nyilatkozatban t. képviselő úr? Azt méltóztatik mondani, hogy ebben az indokolásban az foglaltatik, hogy a kiegyezésnek nélkülözhetetlen feltétele a quóta emelés. Ezeket a szavakat méltóztatott használni. Bocsánatot kérek, nagyon sajnálom, hogy nincs nálam az osztrák törvényjavaslat indokolása, de én emlékszem, abban a következő van előadva. Elő van adva, hogy behozatik az átutalási eljárás a fogyasztási adókra nézve, — mert hiszen ezen törvényjavaslat indokolásáról van szó. Konstatálja a kormány, hogy ez az átutalási rendszer egy igazságos eszmének képezi a folyományát, annak az eszmének, hogy ott fizettessék az állam pénztárába a fogyasztási adó, a hol az illető czikk fogyasztatik és mintegy, hogy megnyugtassa saját törvényhozásának tagjait, azt mondja, hogy ezen különben igazságos intézkedés nem jelent valamelyes áldozatot Ausztria részéről Magyarországgal szemben, — feltéve, hogy a quótában a megfelelő ellenszolgáltatást Ausztria megkapja. (Egy hang balfelöl'. Feltéve!) Polónyi Géza: No hát?! (Közbeszólások a a szélső baloldalról: Hiszen ez az! Erről van szó! Halljuk! Halljuk! a jobboldalról.) Lukács László pénzügyminiszter: Bocsánatot kérek, ha a képviselő urak nyelvmagyarázata Szerint az, hogy valaki valamit föltevés gyanánt mond, egyértelmű azzal, hogy azt nélkülözhetetlen feltétel gyanánt mondja: akkor azt hiszem, ehhez erős fantázia kell. Visontai Soma: De van még egy más passzus is abban az indokolásban i Polónyi Géza: Nem így van az indokolásban ! Lukács László pénzügyminiszter: De így van! Méltóztassék kikeresni s én kész vagyok azt itt felolvasni. A másik tanú, a kire a t. képviselő úr hivatkozik, a jelenlegi osztrák pénzügyminiszter, dr. Kaizl; de ha nem csalódom, szintén nem méltóztatott felolvasni azt, a mit mondott. Polónyi Géza: Felolvastam! Lukács László pénzügyminiszter: Nem voltam szerencsés akkor az ülésben lehetni, hanem magam fel fogom olvasni szavait eredetiben. Azt mondja: »Es kann zu Provisorial-Bestimmungen bei uns und zu dem ungarischen Gr. A. I : 1898, wegen dessen die Regierung gezwuugen war, die Vorlagen einzubringen, ohne dass wenigstens eine Vorvereinbarung über die Quote vorhanden war.« Hát, hogy ebből a nyilatkozatból miként méltóztatnak kiolvasni azt, hogy a két kormány között valamely kötelező megállapodás volt, azt igazán nem tudom megérteni. (Helyeslés a jobbotdalon.) Azután hivatkozik a t. képviselő úr a volt osztrák pénzügyminiszterre, Bilinskyre, a ki kétségkívül úgy nyilatkozott, hogy létezett a junktim a kiegyezési javaslatok és a quótakérdésben, a mit mi soha sem tagadtunk, bevallottuk, hogy az osztrákok a junktimhoz ragaszkodnak, hozzátévén azt, hogy sem módunk, sem jogunk nem volt az osztrákokat attól eltéríteni, hogy ők ne egy komplekszusnak tekintsék ezeket a dolgokat, a melyek a mi felfogásunk szerint természetűknél fogva nem tartoznak együvé. De nem volt módunk ezt megakadályozni, kénytelenek voltunk abba belenyugodni, hogy az osztrákok ezt így fogják fel. (Nyugtalanság balfelöl. Halljuk! Halljuk ! jóbbfelol.) Erre nézve Bilinsky a következőket mondja: Azt mondja, hogy jó az ő felfogása szerint a kiegyezés nem csak Magyarországra, hanem Ausztriára nézve is, nem jó ugyan quóta nélkül, de a quótával együtt jó ! »Im Zusammenhange hiemit sei das sogenannte Junktim entstanden und festgehalten worden.« Azután azt mondja: »Das formelle Junktim seheine nun allerdiugs