Képviselőházi napló, 1896. XVII. kötet • 1898. szeptember 5–október 29.

Ülésnapok - 1896-335

152 335. országos ülés 1898. október 15-én, szombaton. — és itt hivatkozom harmincz éves praxisomra — a bizottságban az ellenszéki tagok sohsem szoktak egyébként hozzászólani, mint jelezni álláspontjukat, fentartani annak kifejtését a ház plenumában, és három vagy négy mondattal felvetni a bizalmatlanság kérdését: mikor mondom ily törvényjavaslatról van szó, mely betűről betűre azonos a múlt évivel és az előző éviekkel, és mely tisztán ily szempontból ítéltetik meg, melynek tehát sem tanulmányozására, sem motiválására semmi előkészület nem szükséges, akkor, gondolom, nem lehet elítélui eljárásomat. (Helyeslés jobbfelől.) Hivatkozhatom a múlt évek praxisára, midőn igen gyakran előfordult az az eset, hogy a házban beterjesztett ily javaslatot a pénzügyi bizottság mindjárt az ülés után vett tárgyalás alá, a mi ellen soha az ellenzék kifogást nem tett, mert nem tartotta szükségesnek, hogy idő adassék ily javaslatok tanulmányozására. (Ellenmondás a szélsőbalon.) Midőn ez a gyakorlat, midőn így jártunk el mindig: jogosultnak éreztem magam a bizottságot a tegnapi ülésre összehívni. (Élénk helyeslés jobbfelől.) Ez a kérdés felvettetett a pénzügyi bizottságban, megvitattatott, a pénzügyi bizottság többsége elhatározta a maga teljes autonóm jogkörében, hogy helyesli az összehívást és a kitűzött törvényjavaslatot azonnal tárgyalás alá veszi. így állván a kérdés, méltóztassanak meggondolni, hogy ez a törvényjavaslat ebben a házban soha más szempontból nem tárgyaltatott, mint a bizalmi kérdés szempontjából. A szakszerű bírálat a pénzügyi bizottságban — úgyszólván — magától elesik. Én nem tartom ezt a gyakorlatot helyesnek; én egyáltalában nem is tartom a bizalmi, vagy bizalmatlansági kérdést ehhez a törvényjavaslathoz helyesen kötöttnek ; 30 évvel ezelőtt az előadói székben, mint kezdő képviselő már azon nézetnek adtam kifejezést, hogy egy indemnity-törvényjavaslat nem egyéb, mint az, hogy a ház nem végezhetvén be kellő időben a költségvetést, felhatalmazást ad az ügyek továbbvitelére. (Igaz! Úgy van! a jobboldalon.) A bizalmi, vagy bizalmatlansági kérdést mindig fel lehet vetni, azt nem szükséges ezzel a kérdéssel összekapcsolni. Más parlamentek története az én nézetemnek adnak igazat. Soha Angliában ez nem történik. De nálunk ez a gyakorlat évtizedeken keresztül igy folyik s nekem az ellen semmi kifogásom nincs, de mert igy folyik és mert csak bizalomról, vagy bizalmatlanságról van szó, soha ezen kérdés megvitatásának súlypontját nem keresték a bizottságban, hanem a házban, hol a t. képviselő uraknak igen bő alkalmuk lesz megokolni a maguk bizalmatlansági szavazatát. Én nem látom a házszabályokat megsértve, én nem látom, hogy az eddigi praxistól eltértünk volna, sőt ellenkezőleg a jogszokás, a mely meghonosodott évtizedeken keresztül, mellettem szól. Ez szól az én igazolásomra. A politikában nagy kérdést lehet kicsiny nívóra lehúzni, kicsi kérdést lehet nagygyá, de ez oly piczi kérdés, melyből jogosultan nagy dolgot csinálni nem lehet. Ezért — azt gondolom — hogy az egész kifogásolás nem volt helyén való, mert a bizottság eljárása megfelel az eddigi gyakorlatnak. (Élénk helyeslés a jobboldalon.) Lakatos Miklós jegyzői Horánszky Nándor! Horánszky Nándors T. ház! A magam részéről azokra, miket Pulszky Ágost képviselő úr, gondolom nem mint előadó, hanem ex privata diligentia az előadói székből felhozott . . . (Az előadói széket Hegedüs Sándor foglalja el. Felkiáltások a szélső baloldalon; Elölről kell kezdeni! Ki bizta meg azt az urat! Zaj!) Ismétlem, hogy azokra, miket Pulszky Ágost képviselő úr mondott, észrevételt tenni nem kivánok, mert azok nem argumentumok, hanem inkább egy lelki állapot emorácziói, melyekkel foglalkozni nem szükséges, a mit bizonyít az a körülmény is, hogy a t. képviselő úr azzal a jeles szenvedélylyel szólott, mely az ő szerencsés temperamentumától úgy látszik elválaszthatlan. Hanem, igenis arra, a mit előttem szólott t. képviselőtársam felhozott, észrevételem van. A t. képviselő úr —- többi közt — azt is mondotta, hogy bizonyos eljárás természetével biró dolgok a bizottság diszkrécziójára vannak bizvn. Én ebben a felfogásban ott, hol a házszabályok tüzetesen rendelkeznek, nem osztozhatom . . . Széll Kálmán: Hogy mikor tűz ki valamit tárgyalásra. Horánszky Nándor : Ebben a formulában is szívesen elfogadom. Ezzel szemben is azt állítom, hogy az én szerény nézetem szerint a t. képviselő úrnak így sincs igaza, mert ott, hol a házszabályok világosan ^rendelkeznek, sem a kitűzés, sem a tárgyalás tekintetében a bizottságot semmiféle diszkréczionális jog meg nem illeti. A házszabályok egyik szakasza ugyanis a következőket mondja: »Azon törvényjavaslatokra vonatkozólag, a melyek előkészítő tárgyalás végett a bizottsághoz utasíttattak, minden képviselő, habár nem tagja a bizottságnak, nyújthat be indítványt vagy módosítást.« Ez, gondolom, világos rendelkezés, melynek megvan a maga értelme, a maga intencziója, sőt megvan a maga hordereje és konzequeneziája is. Már most ahhoz, hogy valaki a bizottságban megjelenhessen és ott indítványokat tehessen, kettő szükséges. (Zaj jobbfelől. Elnök csenget.) Az egyik az, hogy a javaslat ki legyen