Képviselőházi napló, 1896. XVII. kötet • 1898. szeptember 5–október 29.
Ülésnapok - 1896-327
S27. orsiágos ülés 1898. szeptember 23-&n, pénteken. 111 1898., de egyáltalában nem az, melyet Kossuth Ferencz a magáénak tart. Hát nem az. Hát akkor micsoda? Hát mi az az 1867 : XII. tcz. 68. §-a és az 1898-iki törvény? Mondja meg a miniszterelnök úr, vagy kérje meg az igazságügyminiszter urat, mondja meg az. (Derültség és felkiáltások a szélső haloldalon: Jó helyre utalja!) Mi hát akkor? Ezzel akarunk mi tisztába jutni. De hát, t. ház, fájdalom, mi azzal bizony tisztában vagyunk. Mert ha a kormány egyenes úton járna, ha azt akarná csinálni, a mit beszél, vagy azt mondaná meg, a mit csinálni akar, akkor nem kellene ilyen kétértelmű dolgok mögé bújnia, akkor nem kellene várakoztatnia, halogatnia napról-napra, hétről-hétre, nem kellene tanácskozásokat titkon folytatni a monarchia mindkét államának nem is egy városában. Akkor a nemzet tisztában volna arra nézve, hogy a kormány mit akar, mit tart kivihetőnek, mihez köti állását, mihez kapcsolódnak a felelősségének érzete és hazafiságának parancsa. Ezt tudnánk. De mi nem tudjuk. Nem tudjuk pedig azért, mert fájdalom, mi abban a meggyőződésben vagyunk és az utóbbi idők minden akcziója, minden nyilatkozata, minden jelentősége feljogosít minket abban a fájdalmas meggyőződésben lennünk, hogy a kormány nem meri, nem akarja ma még lerántani a leplet a maga propozicziójáról. (Úgy van! Ügy van! a szélső baloldalon.) Megvárja, míg az idő letelik, a melyben intézkedhetnék és egy megmásíthatatlan kényszerhelyzet elé akarja állítani a nemzetet a legfontosabb kérdésben, a mely évek óta csak felmerülhetett. (Úgy van! Úgy van! a bal- és szélső baloldalon.) Addig üres szavakkal ámít bennünket, utalásokkal él, meg nem történő, vagy meg nem történhető intézkedésekre addig készíti, puhítja és infieziálja a közgondolkozást, (Úgy van! Úgy van! a bal- és szélső baloldalon.) félrevezeti sajtója útján még a maga híveit is; (Úgy van! Úgy van! a bal- és szélső baloldalon.) mert hiszen még a saját hívei, a kiknek többségében még ma talán bizalom nyilvánul a miniszterelnök iránt, sem tudják, hová evez a kormány és hová vezeti az ország hajóját. (Felkiáltások a szélső baloldalon: Bécsbe !) De mi ily jövő elé nem mehetünk. Mi oly kabinet iránt bizalmat nem táplálhatunk, mely az országot abba a helyzetbe juttatta, mely sokkal rosszabb is lesz, napról-napra rosszabb lesz, ha e kabinet kezeiben marad még tovább is az ország ügyeinek vezetése. (Úgy van! Úgy van! a szélső baloldalon.) Előttünk a múltnak szomorú és elijesztő példái vannak. A mi alkotmányunk a megírt törvénykönyvekben mindig tisztában volt. A nemzet világos pillanataiban mindig gondoskodott arról, hogy az ország jogait, a nemzet érdekeit és méltóságát törvényhozás útján megvédelmezhesse. De jöttek kormányok, fájdalom, jöttek nemzedékek is, a melyek pillanatnyi érdekből, sokszor magánérdekből, elnézték azt, hogy az ország legnagyobb jogait és a nemzet méltóságát biztosító törvények vagy egyáltalában ne hajtassanak végre, vagy hamisan, a nemzet érdekeinek ellenére hajtassanak végre. (Igaz! Úgy van! a szélső báloldalon.) Törvényünk tiszta volt, a tanintézetek katedrái önérzettel hirdették, hogy a magyar nemzetnek minő alkotmánya van és az életben és a gyakorlatban 2—3 századon keresztül gyáva kormányok és gyakran hitvány nemzedékek a megírt, az élő törvényt halálra engedték sorvadni. (Igaz! Úgy van! a szélső baloldalon.) Törvényeink megvoltak, de törvényeinknek megfelelőjogaink, hatalmunk és méltóságunk nem volt. A múltnak ez az elijesztő példája int most minket arra, hogy hasonló kísérletet ennek a kabinetnek ne engedjünk meg. (Helyeslés a szélső baloldalon.) Vagy legyen törvénye az országnak, de az éljen és azt a koronától kezdve le az utolsó állampolgárig mindenki, tehát a miniszterek is kötelességüknek tartsák végrehajtani, (Elénk helyeslés a szélső baloldalon.) vagy vallja be ez a kabinet őszintén és nyíltan, hogy ő sem nem kész, sem nem képes az ország alkotmányát a viszonyok közt megvédelmezni. Mondhatják önök nekünk, a mint sajtójukban mondják is, hogy mi régi gravaminalis, sérelmi politikát tízünk. Nem tízünk t. miniszterelnök úr. De mikor mi napról-napra látjuk, hogy az országnak önök által oly szentnek tartott alkotmányát ép önök respektálni nem akarják, nem tudják, vagy nem merik; mikor mi a törvények megtartását követeljük, a törvények végrehajtásának elhanyagolása, vagy meghamisítása miatt panaszkodunk, az nem az a sérelmi politika, a melyet gúnyolni lehetne, vagy gúnynyal szabad volna illetni, mert, ha a törvényhozás odáig sem tud eljutni, hogy saját országunk törvényeinek megtartását biztosítsa a nemzet számára, akkor minek ez a törvényhozás ? Akkor jobb, ha nyíltan beszélünk és — bocsánatot kérek, hogy egy idegen ország ügyeiről emlékezem meg — bármilyen szomorúak, bármilyen sajnálatosak és visszataszítók azok a jelenetek, a melyek a szomszédos Ausztria törvényhozásának képviselőházában a múlt időkben lefolytak, de mégis tisztességesebbek, miut ámítással, alattomban . . . (Zajos helyeslés a szélső baloldalon.) Mert mi ezt nem akarjuk, mert mi nyílt és őszinte politikát akarunk, mert az országnak legnagyobb anyagi és legfenségesebb alkotmányi érdekei forognak most koczkán és mert a kabinet megmutatta már a múlt évben, de ebben az évben is, hogy ezen érdekeinket megóvni nem képes, azért ajánlom indítványom elfogadását. (Élénk helyeslés és éljenzés a szélső baloldalon, a szónokot számosan üdvözlik.)