Képviselőházi napló, 1896. XVII. kötet • 1898. szeptember 5–október 29.
Ülésnapok - 1896-319
4 319, országos ülés 1898, szeptember 5-én, hétfőn. ezen meghatalmazás alapján a képviselőház elnöksége június 28-ára úgynevezett formális ülést hirdetett. Ezen ülésen felolvastatott a legmagasabb királyi kézirat, a minek sokféle hírlapi előzménye volt, miért is a magam részéről is meglehetős figyelemmel kisértem, hogy mit tartalmaz. A királyi leirat felolvasása után szólásra jelentkeztem és kértem a képviselőház elnökét, méltóztassék megengedni, hogy felszólalhassak. A képviselőház ülését vezető Berzeviczy Albert alelnök úr azonban kijelentvén azt, hogy a királyi leirat felolvasása után, a mely elnapolást rendel, képviselőnek felszólalási joga nincs, részemre a szólás jogát nem adta meg és nem engedte meg, hogy a házban felszólalhassak És ekkor a házszabályokra hivatkoztam, a melyeki.ek 163. §-a félreérthetetlen és félremagyarázhatatlan világossággal rendeli, hogy az ülés folyama alatt a házszabályokra hivatkozó képviselőnek bármikor szólásjoga van. A jegyzőkönyv hitelesítése előtt ezen czímen való szólásjogom figyelembe nem vétetett; a mélyen tisztelt elnök úr a jegyzőkönyvet hitelesítettnek, az ülést pedig berekesztettnek nyilvánította. T. ház! Én a magam részéről, miután személyemmel kapcsolatos e kérdés, tartózkodom attól, hogy ezen eljárás felett még csak bírálatot is mondjak; tartózkodom ez ülésben attól is, hogy e tárgyban csak indítványt is tegyek, 5 mert ezen formális ülésen erre a házszabályok értelmében se volnék jogosítva. Csak arra reflektálok még, t. ház, hogy a képviselőháznak ezen minden kétségen kivtíl álló sarkalatos jogát számtalan preczedens eset bizonyítja, (Úgy van! Úgy van! a bal- és szélső baloldalon.) tudniillik azt, hogy az ily királyi leiratok felolvasása után is a képviselőházban a szólásjog mindig megadatott, habár indítványok és érdemleges határozatok nem hozathattak is. (Úgy van! Ügy van! a szélső baloldalon.) E preczedensek között utalok az 1861-beD, az 1866-ban és 1879-ben előfordult hasonló esetekre, a melyeknek részletes felsorolásától a magam részéről tartózkodom, mert annyira kétségtelennek és világosnak látom a kérdést, hogy még preczedensekre való utalásra sincs szükségem annak támogatására és igazolására, hogy a képviselőházban a legmagasabb királyi leirat felolvasása után feltétlenül volt jogom a felszólalásra, annál is inkább, mert a házszabályokra való hivatkozással is kértem szót, hol minden kontroverziát kizár a házszabály az iránt, hogy nekem szólásjogom volt. (Úgy van! Úgy van! a szélső baloldalon.) Most a magam resztről megelégszem annak jelzéséve!, hogy nem az adott esetről szólva, a melyben én közjogi sérelmet a magam részéről legalább kizártnak akarok tekinteni a királyi leirat szempontjából, de általában véve a magyar közjog és a magyar J nemzet történelmi fejlődése szempontjából mély tisztelettel ajánlom a t. ház szives figyelmébe, milyen veszedelmes preczedens rejlenek abban, hogyha az ilyen természetű, egyáltalában királyi leiratok után általánosságban és elvileg kizáratnék a képviselőknek felszólalási joga. (Ügy van! Úgy van ! a baloldalon.) Azért, t. képviselőház, a midőn az esetet magát ezennel tárgyilagos hűséggel előadtam, ismétlem, tartózkodom minden további birálattól, hanem ennek az esetnek magának bejelentésével, bizva a képviselőháznak bölcseségében, alkotmány- és törvénytiszteletében, azzal a reménynyel teszem ezt a bejelentést, hogy a képviselőház saját jogának, a képviselők szólásszabadsága jogának értelmében meg fogja találni azon módot és alkalmat, a mely neki szükséges arra, hogy az megvédessék. Miután ezen bejelentésemet elvégeztem, ezzel a tárgygyal kapcsolatosan, ugyancsak a házszabályokra való hivatkozással, egy rövid megjegyzésem van. Mindenek előtt közjogi tekintetben minden kétségen kivfíl áll, senki ezt érinteni nem akarja, hogy alkotmányos kormány felelőssége és ellenjegyzése mellett Magyarországon a felségjogok közé tartozik az országgyűlésnek megnyitása, az ülésszak berekesztése, az ülések elnapolása és az országgyűlés feloszlatása. Ez minden kétségen kivűl álló kérdés. De épen olyan kétségen kivül álló dolog az is, hogy az alkotmányos formák szerint szabályszerűen összehívott országgyűlés saját üléseit elnapolja, üléseinek munkarendje felett korlátlanul, szuverén módon, nem autonomicze határoz és intézkedik, mert azt a házszabályok világosan előírják. (Igás! Úgy van! balfelől.) A képviselőház ezen alkotmány biztosította jogával június 18-án élt, midőn elhatározta azt, hogy üléseit szeptember 6-ig elnapolja. Kétségtelen, hogy a képviselőház intencziója az volt — nem lehetett más — hogy szeptember 6-ikáig a képviselőház ülést ne tartson, kivéve az esetleges formális üléseket. Már most olvasunk egy királyi leiratot, a mely az országgyűlés ezen határozata után, június 26-ikáról keltezve a képviselőház üléseit királyi leirattal szeptember 5-ikéig napolja el. Semmi kétség az iránt, hogy a Felség elnapolási joga fennáll; a kérdés csak az lehet, — s itt alkalmazom a házszabályokat, — hogy vájjon mily kiváló fontosságú ok lehet az, a mely egy és ugyanazon kormányelnöknek lehetővé teszi azt, hogy a képviselőházban hozzájáruljon ahhoz, hogy az ülések szeptember 6-áig napoltassanak el 8 akkor azután egy királyi kézirattal szeptember 5-ikéig napoltatja el. Nem mondom, hogy az adott esetben ez közjogi sé-
