Képviselőházi napló, 1896. XVI. kötet • 1898. május 4–junius 28.

Ülésnapok - 1896-317

450 317, onutágos ülés 1898. június 18-án, uombaton. Komlóssy Ferencz i T. ház! A mentelmi bizottság jelentésének tárgyalása alkalmával, méltóztassék megengedni, hogy egy kijelentést tegyek, a mennyiben a bizottság javaslatával foglalkozni nem óhajtok. Felette sajnálom, hogy az utóbbi időben, épen ezen eset alkalmából a katholikus kultusznak reputácziójában sokat kellett szenvednie, a mennyiben úgy a sajtó egy része, mint igen sokan a sajtón kivfíl is ezt az ügyet úgyszólván összefüggésbe hozták a katholikus klérus viselkedésével és a katholikus klérust quasi szolidárisnak jelezték azokkal, a kik Kossuth Lajos emlékét gyalázták, T. képviselő­ház! Mindenki tudja, hogy a katholikus klérus 1848-ban Kossuth Lajos zászlaja alatt küzdött a szabBdságért. Mindenki tudja, hogy a katho­likus klérus akkor szerette hazáját, a mikor a hazaszeretet bűn volt; 1848 után tudniillik a hittanórák voltak arra szánva, hogy a katho­likus klérus a hazaszeretetből adjon az ifjúságnak oktatást. (Élénk helyeslés a jobb- és szélső balolda­lon.) A katholikus klérus ma sem lehet más, mint a milyen volt a múltban, ma is tiszteli azokat a hisztorikus alakokat, a kik az ország boldogításához, szabadságához, nagyságához hozzájárultak, akár Kossuth Lajosnak hívták, akár Eötvös Józsefnek, akár Deák Ferencznek és a katholikus klérus tudni fogja kötelességét a jövőben is. Azért emeltem szót, t. képviselő­ház, hogy egyszerűen jelezzem azon álláspontot, a mely talán általában kivételnélküli úgy a házban, mint a házon kivfíl, mert a katholikus klérus azokkal az urakkal, a kik megfeledkez­tek magukról szolidaritást nem vállalhat. (Élénk helyeslés a jobb- és szélső baloldalon.) Bessenyei Ferencz: T. ház! Személyes kérdésben való felszólalásra kérek néhány pereznyi türelmet. (Halljuk!) Rakovszky István t. képviselő úr felemlített beszédében néhány művet és köztük Vukovits Sebő emlékiratait is, a melyeket én adtam ki. Igen helyesen idézte, mert az a mű is igen sok történeti adatot tartalmaz. Beszédének későbbi folyamában azon­ban, a mint a gyorsírói jegyzetekből lejegyez­tem magamnak, a következőket mondotta: »Asbóth János, Bessenyei Ferencz és Hentaller Lajos legkevésbbé sem volt ártalmas annyira, mint Beksics Gusztáv műve, a mely nagyon is alkal­mas arra, hogy Kossuth Lajos hírnevének ártson.« T. ház! Egyáltalán nem tudom, hogyan jutok én Asbóth János és Hentaller Lajos képviselő urak mellé, mert én annak a műnek irója nem voltam; abban a műben Vukovits Sebő tette le az ö történeti jegyzeteit, tapasz­talait, ennélfogva én nem járulhattam soha hozzá ahhoz, hogy Kossuth Lajos hírnevének ártsak, a mint hogy ki is jelentem, hogy egyáltalában nem érzem magamat sem képesnek, sam alkal­masnak arra, hogy árthassak neki. Kérem, méltóztassék ezt tudomásul venni a képviselő urnak, mert ez nem az én művem, és én hozzá nem járultam soha Kossuth Lajos meggyaláztatásához. (Helyeslés jobbfeUl.) Rakovszky István: Félreértett szavaim­nak megmagyarázására kérek szót. Egészen úgy áll a dolog, a mint a képviselő úr mondta, a mű­vet nem ő írta, hanem Vukovics Sebő emlék­iratait rendezte sajtó alá Bessenyei Ferencz, Budapesten, 1892.« De épen úgy áll ez, hogy minden félreértést kizárjuk, Hentaller Lajosra és Beksics Gusztáv művére is, a mely utóbbinak czíme: »Kemény Zsigmond és a forradalom, írta Beksics*. Komjáthy Béla: T. képviselőház! Ra­kovszky István képviselő úr előbbi felszólalásában velem is foglalkozott azért kötelességem erre né­hány megjegyzést tenni. Előrebocsátom, hogy én a tárgyalás alatt levő ügybe beleszólani nem kívánok. Az előadó úr által mondottakat ma­gamévá téve, felesleges, hogy én a jelentés vagy állásfoglalás mellett érveket hozzak fel; hanem azt mondja az igen tisztelt képviselő úr előbbi beszédében, hogy én is közvetlen tudomás nél­kül hoztam itt szóba Lepsényi Miklós képviselő úrnak állásfoglalását. Bizonyára tudnia kellett volna egész pozitivitással ezt, mert különben ilyet nem mondott volna; csakhogy sajátságos, hogy az én pozitív tudomásom meg egészen más, mert ha most meg méltóztatik a lakásom­ban nézni azt a könyvet, bár — megmondha­tom — undorral töltött el, undorral tölt el most is, de fájdalom, megtalálja most is a könyvtáramban, mert tudni akartam, hogy mi van benne. Én tehát nem közvetett, hanem igenis, közvetlen tudomás és tapasztalat alapján hoztam fel azt, a mit mondtam. Azt mondja a t. képviselő úr, hogy soha senkisem ártott többet a Kossuth-kultusznak, mint én. Én ezt komolyan nem veszem. A ki engem ismer, a ki figyelemre méltatta egész életemet, különösen politikai szempontból, az tudja, hogy igazabb, őszintébb, lelkesültebb, oda­adóbb híve a Kossuth-kultusznak ebben az or­szágban nem volt és nem lesz, mint én vagyok. (Éljenzés a szélső báloldalon.) De sajátságos, hogy akkor, midőn a t. néppárt oldaláról általánosan azt igyekeznek bizonyítani, hogy ők Kossuth Lajost meggyalázni soha nem akarták; Kossuth Lajos meggyalázóí­val nem értenek egyet, sőt azok ellen állást foglalnak: ugyanakkor azon felszólalásomat, a melynek higgadságát, tárgyilagosságát — azt hiszem — senki kétségbe nem vonta, (Úgy van! Úgy van! a szélsőbálon és jobbfeUl.) úgy szeretnék feltüntetni, mintha engem is a szenvedély ragadt

Next

/
Oldalképek
Tartalom