Képviselőházi napló, 1896. XVI. kötet • 1898. május 4–junius 28.

Ülésnapok - 1896-295

86 296. országon ülés 1898. május IG-én, kedden. Az első a gazdasági, a második a morális és politikai. Minthogy itt e házban csak most van először alkalom, hogy e szövetkezetek mikéntjéről, azoknak hatásáról bővebben beszéljünk ; minthogy e nagy eszme tényleg ébrentartja az érdeklődést országszerte minden igaz gondolkozónál : méltóztassék megengedni, hogy bár kellő rövidséggel azokat a követelményeket, a melyeket a szövetkezetektől megvalósíthatni vélek és szükségesnek tartok, itt röviden előadjam. (Halljuk! Malijuk! a szélső baloldalon.) A gazdasági követelmények, a melyeket a szövetkezetek által megvalósíttatni vélek : a tőkegyűjtés előmozdítása, a hitelképesség emelése, a hitel olcsóbbá és hozzáférhetőbbé tétele, a személyi hitelképesség kiterjesztése, az egyéni keresetképesség előmozdítása és általában a nagy tömegek gazdasági kapaczitásának emelése. (Úgy van ! Úgy van! a szélső baloldalon.) Essek a követelmények mind olyanok, a melyek nagy horderejűek. Taglaljuk ezeket egy kissé egyen kint. A tőkegyűjtés nagy nemzeti erőt képvisel. Egy tőkével bíró nemzet ura önmagának s nemcsak benn, hanem még külföldön is érezteti hatását. A tőkegazdag ország talaja melegágya a kultúrának, akezióképessége fokozódik s mig saját jogainak idebenn érvényt szerez, addig a külföldön tiszteletet parancsol és válságok idejében ellentállási képessége mintegy megerősödvén, nem félhet a vésztől, a romlástól. Más országok is, de mi különösen rá vagyunk utalva, hogy minden lehető alkalmat és módot megragadjunk, hogy a tökegyűjtési kedvet és lehetőséget előmozdítsuk, mert nálunk, fájdalom, nagyon sokszor tapasztaljuk, hogy épen tőkeszegénységünknél fogva kívülről jövő tendeneziák elégségesek arra, hogy az országban pénzügyi vagy gazdasági válságot idézzenek elő. Én mindenkor az igazságnak voltam barátja, és most is kimondom, hogy valami nagy sajátsága nemzetünknek a tőkegyűjtés nem volt. De azért még sem lehet a felelősséget egészen a nemzetre hárítani, mert századokon keresztül nem is volt módja, a felette uralkodó kormányok mindig csak igényeltek, de sohasem igyekeztek előmozdítani azon erőt, a mely a nemzetet a tőkegyűjtésre képesítette volna. (Úgy van ! Úgy van ! a szélső baloldalon.) Minthogy igen nagy nemzeti erőt látok a tőkegyűjtésben, ha nem tapasztalom, ha nem látom benn a nemzetben azt az erőt, a melyet kell, hogy f«jleszszünk, akkor mint gondolkozó embernek, ki az államot szeretem, a magyar államot fentartani igyekszem, még mesterséges úton is igyekeznem kell a nemzetet a tőkegyűjtésre rákésztetni, és épen azért vagyok barátja a szövetkezeteknek, mert a szövetkezetek alkalmat nyújtanak, képességet teremtenek és mintegy késztetnek arra, hogy még a legkisebb ember is a tőkegyűjtés terére léphessen. (Úgy van ! Úgy van ! a szélső baloldalon.) A ki a szövetkezeteket ismeri, tudja, hogy úgy itt, mint a külföldön azok leginkább kisebb, rövid befizetendő részletekre, úgynevezett heti befizetésre vannak szervezve, tehát mintegy erkölcsi és anyagi nyomással kényszeríti azokat, a kik talán még valami mélyebb előrelátással és meggondolással nem birnak, a kiknek nincs fegyelmezett akaratuk, hogy a takarékosságterére lépjenek. Midőn valaki a szövetkezet tagjává lesz és magára vállalja bizonyos kötelezettség teljesítését, maga az az erkölcsi kényszer, hogy ennek a kötelezettségnek eleget tegyen — s itt hivatkozhatom a magyar nemzet sajátságára, hogy a kötelezettség teljesítése mindenkor erénye volt, hiszen akkor is teljesítettük, mikor tudtuk, mikor meg voltunk győződve, hogy annak teljesítése bizonyos szempontból mi ellenünk is szolgált — (Úgy van! Úgy van! a szélsőbalon) mondom, ez az erkölcsi kényszer szintén előmozdítja a tőkegyűjtést. De továbbá előmozdítja a tőkegyűjtést a szövetkezet kebelében még azért is, mert midőn valaki filléreit tőkévé akarja átváltoztatni, egyúttal biztos bázist teremt magának arra is, hogy a jövőben megteremti hitelképességét. Ez a tudat és a kötelezettség teljesítése, valam'nt az a remény, hogy ez által magának biztos exisztencziát ós állandóságot biztosít a gazdasági téren, lelkesíti őt nagyon sokszor a szövetkeaésre, a helyett, hogy esetleg mulatságosan töltse el felesleges idejét, vagy haszontalan piperére adja pénzét. (Úgy van! Úgy van! a szélső baloldalon.) Most, valljuk meg egész őszintén, mint már az előbb is mondtam, alig van alkalmuk ezen kisebb exisztencziáknak arra, hogy felesleget gyűjtsenek, mert nemcsak az alap hiányzik, de azért is, mert a feleslegek elhelyezése a mostani viszonyok közt sokszor többe kerül és drágább időt vesz igénybe, mint a megtakarított fillérek összege. Ha valaki feleslegét meg akarja takarítani, be kell mennie a városba és egész munkanapot vesz az igénybe, hogy tőkéjét elhelyezhesse, holott ilyen szövetkezetek fennállása esetében ott rögtön helyben megteheti azt, és ezzel kettős czélt ér el. (Zaj jobbfelől. Halljuk! Halljuk! a szélső baloldalon. Az elnök csenget.)] De a legnagyobb czél, a mely a tőkegyűjtés eredményeként előáll, az erkölcsi eredmény, mert a tőkegyűjtés nagy erkölcsi elve nem az összegyűjtött tőke nagyságától függ, de magában abban a tényben rejlik, hogy különösen kisebb gazdasági exisztencziákat viszünk arra. Ebben a tényben magában rejlik az erő azért, mert midőn az ember ezt teszi, ebben benne van a lemondás olyan dolgokról, a melyek neki