Képviselőházi napló, 1896. XVI. kötet • 1898. május 4–junius 28.

Ülésnapok - 1896-314

402 814. országos ülés 1898. jnnlns 15-tín, szerdán,, T. ház! A statisztikai kimutatások szerint eddig a termelt sörnek körülbelül 50—60%-a után folyt be a hektoliterenként! 5 forintnyi söritaladó, mert egyrészt a termelt sörnek egy jelentékeny része apadásra, háziitalra esett, másrészt a söritaladó legtöbbnyire az illető városoknak, illetve községeknek általányösszegért bérbe lévén adva, a bevételi többlet kezelési költségekre esett és az illető városok és községek pénztárába folyt, egy csekélyebb rész magánvállalkozók zsebében maradt. Most ha a javaslat szerint a termelő fizetné a termelt összes sörmennyiség után a sörfogyasztási adót, ez a kincstárnak egy időre — nézetem szerint rövid időre — egy körülbelül 2—3 millió forintnyi évi bevételi többletet biztosítana agyán, de az eddig bérlőkként szereplő városok és községek elesnének az e ezímea élvezett és háztartási költségeik fedezésére fordított jövedelemtől. De nézetem szerint ez a legkisebb baj volna, mert azon lehetne segíteni, a mennyiben a t. pénzügyi kormány — és gondolom az igen tisztelt pénzügyminiszter úr arra késznek nyilatkozott — kárpótolhatná az illető városokat és községeket. A fősúlyt azonban én arra helyezem, hogy a törvényjavaslat szerkesztésénél teljesen figyelmen kivül hagyattak a sör darusításával járó nehézségek és kalamitások, hogy figyelmen kivííl hagyatott azon körülmény, hogy sok sörgyáros az arra szükséges forgalmi tőkének hiánya miatt képtelen lesz a fogyasztási adó czímén járó jelentékeny összeget a kincstárnak előlegezni és hogy azon adóösszeg, a mely jelenleg is csak a sörtermelési adónál az el nem adott sörre esik és a melylyel a sörgyárosok megkárosodnak, azontúl még 2—3-szor olyan nagy lesz. Tudvalevő dolog, hogy a vidéken a sörfogyasztás a sör drágaságánál fogva egy minimális mennyiségre redukálódik és hogy csakis nagyobb varosokban van a sörnek nagyobb keleté. Hogy tehát a termelő túladhasson termelésén — és ezt az, a ki sörgyártással foglalkozik, tudja, a sörgyárosok a nagyobb városokban csakis nagyobb áldozatok árán, vendéglők kibérlése, hosszabb időre, sőt évekre terjedő hitelezés által biztosíthatnak csak magoknak eladási piaezot. És tudja továbbá, hogy a sörgyárosok igen gyakran kötelesek szállítás vagy a manipuláczió közben megromlott sört visszavenni és tudja azt is, hogy a sörgyárosok a hitelbe elárusított sör árúból eredő követeléseiknek egy bizonyos hányada évenkint behajthatatlanná válik. A termelő ezen most jelzett sör után is fizette a termelési adót, daczára annak, hogy ezért soha egy fillért, sem látott. Ha már most a termelő köteles lesz ezen sör után a jóval magasabb sörfogyasztási adót is lefizetni, annálfogva önként következik, hogy ezen ki nem kerülhető kára az eddiginél kétháromszor nagyobb lesz. De miként már előbb említem, sok sörgyáros nem lesz képes az igen jelentékeny összeget képező fogyasztási adót a sörnek eladása alkalmával lefizetni. Ha csak egy középszerű sörfőzdét veszünk, mely évenként 20.000 hektoliter sört termel és ha számolunk azzal, hogy a sörnek eladási ára átlag hat hónap múlva folyik be, — ámbár ez sokszor tovább is tart — még akkor is egy ilyen középszerű sörfőzdének 50.000 forint kell, hogy rendelkezésére álljon a sörfogyasztási adó előlegezésére. Már pedig én kötve hiszem, hogy a t. pénzügyi kormány csak egyetlenegy sörfőzdét is találhatna széles Magyarországon, mely ily jelentékeny összeget a hitel igénybe vétele nélktíl nélkülözhetné. Ez tehát, tekintve, hogy vidéken a hitel drága és hogy a fővárosi pénzintézetek vidéki iparvállalatnak nem engedélyeznek hitelt, egy elviselhetetlen terhet róna kivált a vidéki sörtermelőkre. Igaz ugyan, hogy az előttünk fekvő törvényjavaslat annak elfogadása esetében okvetetlenül beállandó visszás állapoton az által igyekszik szerinte segíteni, hogy a termelőknek a fogyasztási adó lerovására évről-évre megújítható hat havi hitelt biztosít, de ezen kilátásba helyezett előny is nézetem szerint problematikus, mert annak engedélyezése egyrészt elegendő biztosíték nyújtásához és másrészt oly feltételekhez van kötve, melyek igen gyakran lehetetlenné fogják tenni a hitel igénybevételét. A javaslat szerint a leglényegtelenebb pénzügyi kihágás, a melynek a legbecsületesebb sörtermelő is pénzügyi közegeinknél igen gyakran tapasztalható maliczia miatt ki van téve, sőt a fizetésnél sokszor a termelő vétke nélkül beállható legkisebb késedelem megfoszthatja a termelőt a hitel igénybevételi jogától. Azonfelül azt hiszem, hogy igen sok sörgyáros nem is lesz azoa helyzetben, hogy a törvényben előirt elegendő biztosítékot nyújthassa. Én tehát legkevésbbé sem vagyok képes felfedezni a törvényjavaslatban foglalt és most jelzett kedvezményben a fogyasztási adó előlegezés! kötelezettségének megállapítása által a termelőre hárítandó nagy tehernek ellensúlyozását. Az előttünk fekvő törvényjavaslat szerint továbbá — eltekintve az ellenőrzésnek komplikáltabb voltától, a melyre később vissza fogok térni, — a sörtermelő köteles a pénzügyi kormány által rendeletileg megállapítandó termelési és eladási lajstromot vezetni, és ha a sörkészletek hivatalos megállapításánál kiderülne, hogy a talált készlet kisebb, mint milyennek a