Képviselőházi napló, 1896. XVI. kötet • 1898. május 4–junius 28.
Ülésnapok - 1896-294
294. orsiáfffti illés 1898. májas 9-én, hétffiii, 33 jóllehet az állam egyéb tekintetben a legszükségesebb gyámolításra szorítkozik, ezen a téren — igen helyesen — jóval tovább megy, és a központi hitelszövetkezet megalapítása által a falusi szövetkezetek életképességét biztosítja. Az állam vállalja magára, hogy a központi intézet azonnal létesüljön, az állam teszi lehetővé, hogy a falusi szövetkezetek szükségleteinek ellátása czéljából a központi szövetkezet kötvényeket bocsáthasson ki s így a nagy tőke is belevonassék az akczióba, és én csak azt sajnálom, hogy ezen kötvények kedvezőbb értékesítés czéljából állami garaneziát nem élveznek. Végül az állam adja ä kedvezmények egész sorozatát, sőt még tekintélyt is az elnök kinevezésének formája által, szóval az állam megtesz mindent, a mit a falusi szövetkezet életképességének biztosítása czéljából az államtól várni lehet És most már, t. ház, azokra kerííí a sor, a kik odakinn a falukon a nép erkölcsi és anyagi életének vezetésére és irányítására hivatva vannak. Jól tudom én azt, hogy a szövetkezetek üdvös eredménye a legkedvezőbb körülmények közt is csak idővel nyilvánul, mert egyszerre csodamódra az sem képes hatni, de hogy a mai viszonyok közt a legszükségesebb eredményt mielőbb elérhessük, mindenkinek részt kell venni a munkában, (Helyeslés a jobboldalon.) különösen azoknak, kik odakünn a falukban vagyoni állásuk s tekintélyük folytán a lakosság bizalmát élvezik. És én azt gondolom, t. ház, hogy az öszszes néposztályoknak ily közös együttműködése folytán sikerülni fog a kisbirtokos-osztály helyzetén javítani, termelőképességének fokozása által vagyonosodását előmozdítani, mely által nemcsak a társadalom, s különösen az állam fennállását biztosítjuk, hanem áldásosán hatunk az iparos, a kereskedő és gyáros érdekeire is, mert a hol a parasztnak is pénze van, ott nincsen szegény ember, (Igaz/ Úgy van! a jobboldalon.) s mentől jobb helyzetben van pénzügyi tekintetben az alsóbb néposztályok rétege, annál nagyobbszámú lesz és annál jobb fizetőképességgel fog birni a többi iparokkal szemben, a fogyasztók tábora. És ne sajnáljuk, t. ház, azon áldozatokat, melyeket ezen nagy horderejű társadalmi akczió érdekében hozunk, bőségesen megtérülnek azok más. alakban azáltal, hogy anyagi állásában tetemesen megerősíttetik azon úgy állami, mint nemzeti szempontból egyaránt fontos tényező, melyet a kisbirtokosok képeznek, a kik gazdasági és egyéni erejükben az államháztartás egyik legtekintélyesebb adóalapját, a földjükhöz való szívós ragaszkodásnál fogva pedig az állam és nemzet egyik legerősebb támaszát szolgáltatják. (Élénk helyeslés a jobboldalon.) És éu ezen nagy társadalmi akczió küszöbén bátran fel merem vetni azt a sokat KÉPVH.MAPLÓ. 1896—1901. XVL KÖTET. hánytorgatott kérdést, ha vájjon a kormány az agrár-szocziális bajok orvoslása czéljából csakugyan a csendőr és a szurony erejére támaszkodik-e? Felvetem a kérdést, hogy a kormány, a mennyire erői engedik, saját gazdálkodásában és a többi gazdaságokhoz való magatartásában tud-e arról gondoskodni, hogy a gazdasági életben a személyek közgazdasági jogai és jogos igényei megvédelmeztessenek s hogy az individuális erők az egyesek és összesség érdekeinek megfelelően kellő mértékben előmozdíttassanak ? Én kézzelfogható tényekkel válaszolok ezen kérdésekre, t. ház, midőn a kormány szocziális politikájának rövid idő alatt két oly nevezetes alkotására hivatkozom, a milyen a munkások érdekeit is védelmező, már életbe is léptetett munká»-törTény és a kisbirtokos anyagi helyzetének javítására szolgáló szőnyegen fekvő szövetkezeti javaslat, melyek közül az elsőnek üdvös hatását már is érezzük, (Igazi Úgy van! a jobboldalon.) a másodikról pedig hiszem, hogy az alsóbb néposztályok erkölcsi és anyagi boldogulásának forrásait képezi. (Helyeslés a jobboldalon.) Megengedem, hogy a kormánynak ebbeli akcziója az államszocziaíizmus előtérbe lépésének jellegét látszik magán viselni, de egy olyan szocziális politikát, mely azon akadályok elhárítására vállalkozik, melyek a legalsóbb és legnyomorultabb osztályoknak saját erejükből a kulturéletre való jutását gátolják, én mindig támogatni fogok. Mert nekem erős hitem, hogy a szocziális kérdés és illetve az agrárszoczializmus Magyarországon nem arra való, hogy a kedélyeket felizgassuk, a társadalmi rendet megtámadjuk, osztálygyűlöletet hintsünk, vagy időrőlidőre politikai eszköznek felhasználjuk, hanem arra, hogy a nép egy folyton növekvő arányszámának a magasabb kulturéletben való részvételét lehetőleg akkép biztosítsuk, hogy gazdasági és társadalmi életének összes alakulása által a vagyonban, műveltségben és erkölcsiségben folyton előre haladjon. (Helyeslés a jobboldalon.) És mert a szőnyegen fekvő törvényjavaslat épen ezen magasabb czélok elérésére szolgál, én azt örömmel üdvözlöm és a magam részéről elfogadom.(Zajos tetszés és helyeslés a jobboldalon. Szónokot számosan üdvözlik.) Elnök: T. ház! Az idő előrehaladván, a szőnyegen levő törvényjavaslat tárgyalását a holnapi délelőtt 10 órakor kezdődő ülésre halasztóm. Egyúttal bátorkodom a t. ház tudomására hozni, hogy a belügyminiszter úr bejelentette, hogy a holnapi ülésen válaszolni fog Visontai Soma képviselő úrnak a fővárosi villamos üzemű 5