Képviselőházi napló, 1896. XVI. kötet • 1898. május 4–junius 28.
Ülésnapok - 1896-313
318. országos ülés 1898. junias U-én, kedden. 379 ják. így azokat a hivatalos adatokat és azoknak a hivatalos aktáknak másolatait, a melyekkel be tudom igazolni mindazt, a mit állítottam, ebben a pillanatban a t. ház elé nem terjeszthetem. De a mint azt az első beszédemben kijelentettem, Förster Nándor államvasuti gépgyári igazgató ellen elmondott vadaimat mind hivatalos adatokkal képes vagyok igazolni. (Egy hang: Hol vannak?) Ebben a kérdésbea magam részéről képviselői állásomra vonom le a konzekvencziát teljes mértékben, hogyha mindazokat, a miket Förster Nándor úrról állítottam, hivatalos adatokkal beigazolni képes nem vagyok. Tovább megyek, az apró kérdéseket, nevezetesen azokat, hogy az államvasutak gépgyárának igazgatója, mikor saját palotáját restauráltatta, az államvasutak gépgyárának hivatalnokait és munkásait heteken és hónapokon át saját házán dolgoztatta, ezeket, mint már kisebb jelentőségű és inkább személyeskedés jellegével bíró dolgokat, melyek azonban mégis igen megszívlelendők akkor, mikor Förster Nándor úr hivatalos működése oly glóriával van körülvéve, milyent annak a t. államtitkár úr ad, még csak nem is említettem fel. Igaza van a t. államtitkár úrnak abban, hogy Förster Nándor úr megrendelt kazánokat, melyeket különben megrendelhetett volna máshonnan is és nem annál a konkurrens gyárnál, a melyikhez ő átment. De azt nagyon sajnálom, ha t. államtitkár urat Mendl miniszteri tanácsos úr, ki úgy tudom, a közvetlen felügyeletet gyakorolja a kereskedelemügyi minisztérium részéről az államvasutak gépgyárai felett, ebben már nem informálta kellőképen, a mennyiben tény, hogy nemcsak kazánokat, hanem nagymennyiségű" egyéb géprészeket is rendelt meg és a kazánokhoz nem pusztán csak a mintákat, hanem a sülyesztőket és mindezeket a technikai dolgokat kiszolgáltatta az osztrák államvasuttársaság gépgyára részére. Mindezeket a t. államtitkár úr olyanoknak tünteti fel, a melyek megengedhetők. A t. államtitkár úr azt mondja, hogy az illető igazgató úr elment az államtól és ebben támogatást kellett nyújtani a kormánynak azért, hogy egy külföldi pénzcsoport által fentartott vagy életbeléptetendő konkurrens gyárnak vigye el a tehetségét, képességeit és annak felvirágoztatására szolgáljon. Én azt gondolom, az államtitkár úr nem fogja fel helyesen az államnak érdekeit akkor, ha helyesnek tartja azt, hogy az államvasutak gépgyáránál alkalmazásban volt, mondhatni majdnem minden vezértisztviselő, a főbb tisztviselők egész serege együtt vonul át a konkurrens gyárhoz és ez által a személyi összeköttetés, képesség és egyéb vonatkozásoknál fogva is az államvasutak gépgyárának konkurráló képessége teljesen a mioimumra szállíttatik le, Egyébként nekem az a felfogásom, teljesen eltekintve a pénzügyminiszter úr álláspontjától, hogy akkor, mikor erről a dologról van szó, azt nem lehet elütni azzal, — hogy egész magyar kifejezéssel éljek, — hogy én az illető hivatalnokot korrekt, kifogástalan, derék embernek tartom. Hanem miután Komjáthy t. képviselőtársam ebben a kérdésben parlamenti vizsgáló bizottság kiküldését kérte és miután én itt a ház színe előtt kijelentem, hogy az általam állítottaknak bebizonyítására hivatalos adatok alapján vállalkozom és ha azokat be nem bizonyítom^ abból az egész képviselői állásomra vonatkozó konzequencziát levonom, azt hiszem, ha egyebet nem, azt kérhetem a t. háztól, hogy ha már parlamenti bizottságot nem méltóztatunk kiküldeni, tessék eunek az ügynek tárgyalását felfüggeszteni holnapig, hogy módomban legyeti e tekintetben hivatalos adatok alapján meggyőzni a t, házat arról, hogy igenis mindazt, a mit Komjáthy t. képviselőtársam kért, és a miket Polónyi t. képviselő úr e tekintetben beszédében konzequencziaként levont, a t. képviselőháznak el kell fogadnia, hacsak nem akarjuk, hogy egy vád bebizonyítatlanűl maradjon azért, mert a többség ez elől elzárkózik. Elnök: Kivan még valaki hozzászólni a kérdéshez ? (Nem.!) Szólni többé senkisem kívánván, a vitát bezárom. Kivan az előadó Úr szólani? Pogány Károly előadó: Nem! Lukács László pénzügyminiszter: T. képviselőház! Én csakis a Sima képviselő árnak az utóbb kifejezett kérésére kívánok reflektálni, a mennyiben a képviselő úr azt kérte, hogy ennek az ügynek a tárgyalása halasztassék holnapra. Polónyi Géza: Nem a törvényjavaslaté, hanem ezé az ügyé! Lukács László pénzügyminiszter: Én azonban azt hiszem, hogy ennek semmitéle czélja nem volna, és ezzel nem érnénk el semmit. Mert bármiképpen dőljön is el az a kérdés, a melyről itt szó van, hogy vájjon hibás-e Förster vagy nem, ennek a jelentésnek a sorsára befolyást nem gyakorolhat. Hentaller Lajos: Nem erről van szó! Lukács Lászió pénzügyminiszter; Bocsánatot kérek, erről van szó, mert e jelentés tárgyalásának elhalasztását kérle. Polónyi Géza: Nem, csak az a felett való szavazást! Lukács László pénzügyminiszter: Bocsánatot kérek, de Förster ügye azzal a kérdéssel, hogy átmenjenek-e a vasművek a pénzügyi tárcza keretébe, semmi Összefüggésben nincsen. Ez az ügy tehát a Förster-kérdéstől függetlenül elintézhető ma. 48*