Képviselőházi napló, 1896. XVI. kötet • 1898. május 4–junius 28.

Ülésnapok - 1896-294

294. országos ülés 1S9S. május 9-én, hétfőn. q> | franczia kormányelnök Meliue a franczia törvényhozás elé terjesztett és mely még alkotmányos tárgyalás alatt áll. (Halljuk! Halljuk!) Ezek voltak, t. ház, azon indokok, melyek alapján az igazságügyi bizottság a 23. §-t azon módosítással, hogy általa a már előbb szerzett jogok ne sértessenek, elfogadta, és a melyet a pénzügyi bizottság szövegezésében elfogadásra ajánlok. Bocsánatot kell kérnem, t. ház, ha a javaslat 23. §-ával hosszasabban foglalkoztam, de mert az itt foglalt intézkedések leginkább lettek megtámadva, csak az elő'adói tisztemmel járó kötelességemnek véltem eleget tenni akkor, midőn ezen kérdést pro és kontra minden oldalról megvilágítottam. (Helyeslés jobbfelől.) Ezzel, t. ház, befejezem előadásomat, nem tehetem azt azonban a nélkül, hogy újból rá ne utaljak azon eminens fontosságra, melylyel a tárgyalás alatt álló törvényjavaslat bir. Azon nagy problémák között, melyek korunkat mozgatják, nincs egy sem, melynek sikeres megoldása nemesebb feladatot hárítana a törvényhozóra, mint a szövetkezeti ügynek felkarolása és helyes alapokra való fektetése. Angolország nagy státusférfiai és ezek között első helyen Gladstone a szövetkezetektől várják a rideg gazdasági ellentétek mérséklését és ezzé) együtt a társadalmi béke útjának az egyengetését. Ezen társadalmi békére sehol sincs égetőbb szükség, mint nálunk, a hol minden, még oly parányi erő sem nélkülözhető azon az ösvényen, mely a haza boldogításához vezet. Ezen erőket tömöríteni, megizmosítani és czélirányosan erre az ösvényre rávezetni kívánja ezen törvényjavaslat, melynek elfogadását a t. háznak a legmelegebben ajánlom. {JÉlénk helyeslés és éljenzés a jobboldalon. Számosan üdvözlik a szónokot.) Perczel Béni jegyző: Barta Ödön! Barta Ödön: T. ház! (Halljuk! Halljuk! Felkiáltások a szélső baloldalon: Előbb szünetet kérünk! Az elnök csenget.) Nemcsak a javaslat benyújtott indokolása, nemcsak a kormány azon tagjai, a kik ezen javaslat törvényerőre emelése körül buzgólkodnak, hanem mindazok, a kik e javaslatot támogatásukban részesítik, megegyeznek abban, hogy azon elemek, a melyeknek felsegélyezéséről ezen törvényjavaslatban szó lenne, fontos állami és társadalmi tényezőt képeznek. (Úgy van! Ügy van! a szélső baloldalon.) Kétségtelen, hogy azon rétegek, a melyekről itt szó van és szó lesz, államfentartó és olyan elemet képeznek, a melynek exisztencziáját biztosítani és a végelpusztulástól mégmenteni igenis fontos társadalmi és állami feladatot képez. (Úgy van! Úgy van ! a szélső baloldalon.) De ha ez így van, akkor önkénytelenül felötlik az embernek az a kérdés, hogy ha ez a kettős kötelesség nemcsak most áll fenn, hanem már a múltban is fennállott, a két kötelezett közöl melyik teljesítette a maga feladatát? Épen az imént hallottak a t. előadó úrtól, hogy nagyon dicsérőleg emlékezett meg gróf Károlyi Sándor képviselőtársunkról, a ki a társadalmi feladat teljesítésére megindult mozgalomnak lelke, mozgatója és életadója volt és a kinek tehát behatása és közreműködése mellett a társadalom a maga kötelezettségét, úgy a hogy, olyan mértékben, mint azt eszközei megengedték, eddig teljesítette is. Ezzel szemben mit látunk, t. ház ? Az államhatalom képviselői ezen exisztencziák felsegélyezésére az egész lejárt időszak alatt semmit sem tettek. (Úgy van! Úgy van! a szélső baloldalon.) Mert Ősak nem tekinthetjük komoly cselekedet számba menő dolognak azt, hogy különböző időkben a felhangzó kiáltások, panaszok behatása alatt egy-egy javaslatot benyújtottak és azt agyontanácskozták. Ezt segélynyújtás módjának nem tekinthetem. (Úgy van! Úgy van! a szélső baloldalon.) Nem tekinthetem komoly segélynyújtásnak azt sem, a mire talán a t. kormány hivatkozni fog, hogy a legutóbbi időkben, a mikor már a szövetkezeti ügy a társadalmi fejlesztés folytán elég kedvező haladásnak indult volna, némi segélyt nyújtott a hazai takarékpénztár jótállása mellett. Ez az, a mit az államhatalom egy emberöltő alatt tett. És ez a helyzet ezzel a javaslattal sem változik semmit, nem változhatik, mert az alapelvek mindig ugyanazok, a melyek egy emberöltő alatt voltak. Azokért az exisztencziákért, a melyeket mindenki olyanokúi tüntet fel, hogy ezeknek megszilárdítása, életképessé tétele, az elzülléstől való megmentése fontos társadalmi és állami kötelezettséget képez, ezekért semmit sem tett, hanem követett közgazdasági politikája által egyenesen minden olyan eszközt rájuk zúdított, (Élénk tetszés a bal- és szélső baloldalon.) a melyek tönkretételüket eredményezhetik, és a mint látjuk, ezzel a politikájával még a szerzett tapasztalatok után, a melyeket ezen javaslat indokolása hangsúlyoz, még ma sem akar szakítani. (Egy hang a szélső baloldalon: Hozzá jön még a kortes-politika is!) Mintegy véletlennek látszik, — de én véletlennek nem tekintem azt, — hogy az együttesen beterjesztett jelentések közül a pénzügyi bizottság jelentése a javaslatot csak általánosságban ajánlja elfogadásra; az igazságügyi bizottság pedig általánosságban és részleteiben ajánlotta elfogadásra. A mint én tudom, máskor a pénzügyi bizottság is bele szokott ebbe menni, és én ezt a jelenséget úgy értelmezem, hogy a pénzügyi bizottság csak pártpolitikai tekintetek