Képviselőházi napló, 1896. XVI. kötet • 1898. május 4–junius 28.
Ülésnapok - 1896-303
303. országos ülés 1898. május 21-én, szombaton. 221 meny fejlődése után szukezesszive cpiázi kisorsolás által visszafizettessék. Nem tartanám czélszerfínek és szükségesnek, hogy ez az eszme, nem csak hogy a törvénybe beiktattassék, de hogy quázi nyitva hagyjuk a kaput ez eszme megvalósítása előtt, még pedig egyszerűen azért nem, mert én úgy gondolom, hogy ha ezen intézménynek a jövőjét valóban erős alapra akarjuk fektetni, akkor a tőkegyűjtés momentumát kell minden téren, az egész vonalon megragadni, és nem használni fel a felgyűlő rezervákat arra. hogy olyan tagoknak is visszafizessük alapítványaikat, a kik esetleg nagyon szívesen benhagyják a jövőre is, Én tehát azt gondolom, hogy épen úgy, mint a rendes tagoknál, az alapító tagoknál is csak a kilépni akaró vagy a kizárt tag alapítványának visszafizetéséről kellene beszélni. Másrészt azonban, t. ház, azt hiszem, szükséges latitude-t adni az alapszabályoknak abban az irányban, hogy a kilépni akaró alapító tag alapítványának visszafizetését csak bizonyos körülmények között legyen kénytelen a szövetkezet teljesíteni, mert ismét nem szeretném a központi hitelszövetkezetet annak kitenni, hogy esetleg bármily ok miatt a belépett alapító tagok egy résüe mindjárt eleinte felmondja alapítványát és jelentékenyen meggyöngítse azt a tőkét, a mi a szövetkezetek rendelkezésére áll. Azt hiszem, t. ház, hogy e különböző szempontokat kiegyenlíthetjük azon szöveggel, melyet felolvasni bátorkodom. (Halljuk! Halljuk! Olvassa): »A kilépő, vagy kizárt tag üzletrészei visszafizetésének idejét és módozatait az alapszabályok állapítják meg.« (Helyeslés jobbfelőh) Ebben tehát először benne van, hogy csak kilépő vagy kizárt tag alapítványának visszafizetéséről lehet szó, de másodszor benne van az is, hogy a visszafizetés idejét az alapszabályok meghatározhatják, vagyis kimondhatják azt, hogy alapítói üzletrészek visszafizetésére csak akkor kerülhet a sor, ha a tartalékok bizonyos|fokig felnőttek, vagy egyáltalában a szövetkezet oly anyagi helyzetben van, hogy ezen visszafizetést a maga rendeltetésének koezkáztatása nélkül eszközölheti. Bátor vagyok mindkét indítványomat a t. háznak elfogadásra ajánlani. (Helyeslés.) Nyegre László jegyzős Barta Ödön! Barta Ödön: T ház! (Halljuk!) Tisza István t. képviselőtársamnak inódosítványára vonatkozólag, ha a t. miniszter úr majd nyilatkozni fog, valószínűleg el fogja azt fogadni . . . (Mozgás a szélső baloldalon.) Erdély Sándor igazságügyminiszter: Persze, hogyne!! (Helyeslés jobbfelöl.) Barta Ödön Valószínűnek tartom ezt, mert hiszen e dolgok nem voltak eléggé megvitatva két bizottságban, a hol a miniszter úr az ily értelmű módosítást nem fogadta el. Azért mondtam, hogy valószínűleg el fogja fogadni s azért hozom fel ezt, mert a miniszter úr oly nagy nyomatékkal hivatkozott arra, hogy két bizottságban tárgyaltatott a javaslat, Tisza István képviselő úr pedig tudtommal a pénzügyi bizottságnak tagja . . . Gr. Tisza István: Nem ! (Mozgás.) Barta Ödön : Bocsánatot kérek, azt hittem, hogy igen. Quaíifikácziója különben van hozzá. (Derültség.) De, t. hhz, nekem saját álláspontom illusztrálására nem feladatom azzal foglalkozni ; én sem tartom szerencsés gondolatnak azt, hogy az alapítás alkalmával elvben arról gondoskodunk, hogy az üzletrészek miként lesznek visszafizethetők, és különösen szerencsétlen gondolatnak tartom a generalizácziót azért, mert ebben benne van az is, hogy az állam is visszakövetelheti alapítványát, úgy mint más; kiléphet az állam is abból a bizonyos szövetkezetből azzal az egy millióval. Csak az állam dotácziója szempontjából szólalok fel, hogy illusztráljam, mi törteink ennél a nagy akcziónál, a hol az állam úgyszólván becsületbeli tartozását rója le a kisgazdák és kisiparosok irányában. Élénk emlékezetemben van, hogy az állam egy, nem tudom, mily alakban tett privát ígéret alapján ezelőtt talán egy évyel törvényjavaslatot nyújtott itt be, a meiylyel egy vállalkozónak az állam kormánya által privátim akezeptált »vis major« czíme alatt mintegy két millió egynéhány százezer forintnyi kárpótlást lett kiszolgáltatva, mert úgy kívánta az állam becsülete; mert a kormány nem nézhette el, hogy egy ártatlan vállalkozó, daczára annak, hogy a szerződésben a vis major esetére szóló kárpótlás ki volt zárva, kártalanítás nélkül maradjon. Most szemben állunk egy másik becsületbeli adóssággal, a melyet a t. kormánynak mindegyik tagja ilyennek tekint, tudniillik az elnyomorodott kisgazdák és kisiparosok felsegélyezésének becsületbeli tartozásával. Ezt az állam a következő módon rójja le: Ad 500.000 forintot — ne beszéljünk nagy numerusokról — alapítói üzletrész czímén és adja azt a külön biztosítéki alapot, a mely örök időkre tulajdona marad, mert csak használati joga lesz reá a szövetkezetnek Ez az 500.000 forint pedig csak egy közönséges üzlet alakjával bir. Hogy pedig az üzlet egész képét lássuk, nem hallgathatom el a fölötti megbotránkozásomat, hogy az állam azt az 500.000 forintot, a meiylyel egy részletfizetést teljesít, arra a nagy becsületbeli adósságra, (Halljuk! Halljuk!) oly privdíegiummal ruháztatja fel, hogy a jövedelemből előbb kapja a maga 4°/o-át és azután részesülhet az a szö-