Képviselőházi napló, 1896. XV. kötet • 1898. április 13–május 3.

Ülésnapok - 1896-279

279. országos ülés 1898. április 16-án, szombaton. 38. hogy nem egészen 1848-ig a magyar nemzet testét, vagy ha úgy tetszik: a magyar államot a nemesség képviselte, a nemesség volt az államfentartó elem. Azon nemességnek összes egyházi, iskolai, vagy ha úgy tetszik, vallásos és kulturíű közszükséglete a reformáczióig közálladalmi költséggel, országos forrásból fedeztetett. Ilyenek voltak az úgynevezett quarták és deczimák, továbbá az országos közvagyonból királyilag adományozott földbirtokoknak, egyes jogoknak évi haszonvétele. Ide számítom még az úgynevezett patronátusi jogokkal összekötött kötelezettségeket is. A reformáczió után a protestánsok, mihelyt Összegyülekezhettek, hasonló alapon kivánták saját egyházi és iskolai czéljaik fedezetét. Már 1562-ben az úgynevezett egervölgyi vallástételben I. Ferdinándtól és annak fiától Miksától a következőket kérték: »hogy az Isten anyaszentegyháza építésében fáradozó kegyes és jámbor lelkészekről, hogy akadémiákról és iskolákról, mint az Isten igéjének veteményes kertéiről az ország közjövedelmeibó'l gondoskodjanak.« Csaknem ötven év elteltével, 1605 ben, mikor a tiszántúli protestánsok összegyütek, úgynevezett posztulátumaikban, melyeket Bocskay István fejedelemhez felterjesztettek, hasonló alapra helyezkedtek. Csakugyan a szerencsi országgyűlés idevonatkozólag a következő határozatot hozta: »A keresztény prédikátoroknak, kik evangélikusoknak mondatnak, a hol azelőtt quartát adtak, ezután is quartát, a hol deczimát, ott deczimát, a régi szokás szerint tartozzanak megadni.« Részint azért, hogy hosszas ne legyek, részint más szempontból mellőzöm a beszterczebányai országg}űlés határozatainak nagyrészét, mert e vita körébe annak egyes intézkedéseit bevonandóknak nem tartom. Csakis a II. ezikkelyre hivatkozom, mely e kérdéssel szoros összeköttetésben áll, s a mely szerint elrendeltetik, hogy a deczimák, oktavák, sedeczimák és más parrokiális jövedelmek a fennálló gyakorlat szerint a három vallás papjainak kiadassanak. Azon kívánalomnak, melyet a magyar protes tánsok, gyülekezeteik és iskoláik országos javadalmazása ügyében századokon keresztül kifejeztek és azon joggyakorlatnak, a melyben e tekintetben darab ideig valának, pozitív jogalapja azonban a bécsi, nikolszburgi. de főképen és mindenek felett a linczi békekötés és az azt be czikkelyező országos törvény. E békekötés nemcsak feltétlen és szabad vallásgyakorlatot biztosít, hanem jogegyenlőséget és teljes viszonosságot is. Egyik vallásfelekezetnek sem ad előnyt a másik felett, sőt végleges szövegében, a szabad vallásgyakorlat alapjogáról szóló pontban, a vallásfelekezeteket még csak meg sem nevezi. Megemlítem még a Leopold-féle diplomát, mely az erdélyi és a parcziumbeli egyházak ügyeiről KÉrvn. NAPLÓ. 1896—1901 XV. KÖIET. intézkedik és azokat biztosítja, hogy minden támadás és háborgatás ellen megoltalmaztatnak. Ide kell végre soroznom a szatmári békekötés harmadik pontját, mely kötelezi a magyar királyt, hogy mind Magyarországon, mind Erdélyben az országos törvények és végzemények értelmében szabad vallásgyakorlatot adjon az ahhoz jogszerint tartozó javadalmak élvezetével együtt. T. ház! Nem czélom és nem is feladatom a vallási üldözések korszakára a haladó kor által reáborított fátyolt ez alkalommal még csak fel is lebbentem", csak azt jelzem, hogy az azon tildözésekn :k véget vető és örökemlékü 1790/91 : XXVI. törvényezikk — főleg az egyházi javak és javadalmak ügyében — a protestánsoknak teljes elégtételt nem szolgáltatott és épen ezen indokból az alsó tábla, a Karok és Rendek fentartották azon elvet, hogy ezen törvény idevonatkozó rendelkezései a békekötések, vagyis a teljes jogegyenlőség és viszonosság elvei szerint módo8Ítandók. Ismét hosszas küzdelem után, mely küzdelemben örök hálával kell elismernünk, hogy egyes világi katholikus férfiak vezérszerepet vittek, az 1790/91 : XXVI. törvényezikk rendelkezése valósult meg az 1848 : XX. törvényezikk °2. §-ában, mikor a teljes jogegyenlőség, a teljes viszonosság az összes vallásfelekezetekre vonatkozólag kimondatott. Er; az oka, hogy én az 1848 : XX. törvényezikk összes vívmányaiból az ezen 2. § ba lefektetett elvet tartottam és tartom legfontosabbnak, oly fontosnak, hogy annak csak érintését, annak csuk beárnyékolását is veszélyes iek nyilvánítom és az ellen gyenge erőmmel, de végső kimerülésig küzdeni kötelességemnek tartom és ismerem. (Élénk helyeslés a szélső baloldalon.) Ezen elhatározás vezetett engem* — a mint később majd rátérek — az első törvényjavaslatnak a közoktatásügyi bizottságban való tárgyalása alkalmával is. De az 1848 : XX. törvényezikk 3. §-át is nemcsak — a mint itt mondatott — a Francziaországból ide átplántált szellem hozta létre egyedül, része van annak létrejöttében, még pedig nem csekély része van, az általam eddig kifejtett történeti fejlődésnek is. Hogy az akkor, abban az időben mily közvéleménynyel találkozott, legyenek bizonyságok az akkori egyházkerületek feliratai, legyen bizonyság azon állás, a melyet a nép az ország különböző vidékein köztudomásúlag elfoglalt. Hogy maguk az 1848/49-iki kormány tagjai miképen és mi módon fogták azt fel, ennek megvilágítására csak egyetlen egy rövid tételt olvasok fel, az azon korban volt vallás- és közoktatásügyi miniszternek idevonatkozó rendeletéből, mely következőleg szól (olvassa): »Jól tudva van az ország minden törvényhatóságai és a köznép előtt is a haza jelen ve5