Képviselőházi napló, 1896. XV. kötet • 1898. április 13–május 3.

Ülésnapok - 1896-278

24 278. országos ülés 1898. április 15-én, pénteken. jövőjének és biztosságának szempontjából veszedelmesek, mondom, oly körök is fognak erre gravitálni, a melyek most ezt nem teszik. Képviselőtársaim közül bizonyoson sokan látják a túlzó elemeknek szárnypróbálgatásait, a kik az általános és titkos választási jogot hangoztatják, az államhatalom túltengése megteremheti azon gyümölcsöket, a melyektől óvja meg az ég ezt a Magyarországot. De a helyzetet, viszonyainkat, egyházaink fejlődésének történetét véve, csodálkozom, hogy mi indíthat arra, hogy uniformirozzuk a különböző felekezeteket, egy hasonló elbánásban óhajtsak őket részesíteni. A mit méltóztatnak hangoztatni, hogy nem stigmatizálhatunk meg egy felekezetet, hát sut togják a folyosókon, hogy itt szükség van a törvény ilyetén megalkotására azért, hogy bizonyos felekezettel — kimondom — a görög nem egyesültekkel szemben legyen a magyar állam nak fogantyúja. Hát én ez ellen nem szólok. Megengedem, de akkor kivánnám azt, hogy a kormány, a miniszter úr mutasson rá ezekre a jelenségekre és motiválja azt, hogy erre szükség van, meddig van szükség reá, és mily arányban van szükség reá. (Helyeslés a szélső baloldalon.) De hogy egy keret alá vonjuk ezekkel azokat, a kiknek hazafisága, istennek hála, négyszáz esztendő óta kifogás alá nem esett, nem tartom czélszerú'nek. (Helyeslés a szélső baloldalon.) Azt hiszem, vannak sokan, a kik velem e tekintetben egy véleményen vannak. De azt mondják, a segély sürgős, és jobb így is, mint sehogy. No hát, t. miniszter úr, én megvallom, azon helyen nem merném azt mondani, hogy így adom, másképen nem, azt hiszem a t. miniszter úr se mondja. Mert hogyha az államnak pénze és az anyagi ereje megvan, ha a szükséget konstatáltuk, akkor azután ily feltételekhez részemről nem tudnám kötni a segélyt. Wlassics Gyula, vallás- és közoktatásügyi miniszter: Minőkhöz? Gr. Bethlen András: A minők az önkényes megvonás feltételei. (Úgy tan! a szélső baloldalon ) Wlassics Gyula ?allás- és közoktatásügyi miniszter: Bírói jogvédelem van! Gr. Bethlen András: Annyival kevésbbé tartom ezt nehéznek, mert nem szükséges talán egészen gróf Apponyi Albert határozati javaslata alapján állani, ha egyszerűen fentartjuk az eddigi uzust, a mely czélszerfínek bizonyult, a mely minden aggodalmat eloszlatott és eloszlatta és eddig sérelmesnek nem mutatkozott. Ez abból áll egyszerűen, hogy a felekezeteknek a czél megjelölésével a szükség és az állam pénzügyi erejének arányában a dotáczió megadatik. Hisz ez uzus követtetett a felekezetek nagyobb részével szemben. Azon felekezetűek pedig, melylyel szemben az aggályok ma még léteznek, fentartható volna azon uzus, mely eddig is gyakoroltatott, hogy a kormány a lelkészeknek ad personam utalványozná ki a segélyt. És mondhatom, hogy tekintve az összeg csekélységét, mely eddig e czélra szolgált, a magyar állam szempontjából ez igen üdvös és hatályos volt. Midőn részemről nagyon örülök, hogy végre kilátás van, hogy e kérdés, bár szerény keretben is, megoldatik és az igazán ínségben lévő papokon és egyházközségeken segítve lesz: mégis — nem tehetek róla — eszembe jut egy bibliai história: a Ezsau lencséje. Ebből különböző tanúiságokat lehet kivonni. Mert az bizonyos, hogy Jákob igen jól választotta ki az időt, midőn ez ajánlatot tette (Élénk derültség a bal- és szélső baloldalon.) és hogy Ezsau rettenetesen éhes lehetett, midőn azt elfogadta. (Derültség a bed- és szélső baloldalon.) Tény az is, hogy Jákob igen jó üzletet csinált, de meg kell adni, hogy renomméja ezáltal némileg szenvedett. Én nem akarom e tál lenesét, így a hogy fel van tálalva, felekezetemnek kínálni és nem akarom, hogy midőn egy nagy jótéteményt tehetek, egy kétes ajándékot adjak. Ezért én megvallom, czélszerfíbbnek tartanám, hogy a törvényben kimondassék, hogy a létminimum pótlása állami feladatot képez, erre meghatározott évi dotáczió fordíttassák e kérdésnek alapos, igazságos és végleges rendezésére pelig a kormány gyűjtse az anyagot, az adózási modalitásokat. Akkor aztán lehetséges lenne a felekezetek teherviselése közötti egyenlőtlenséget is jelentékenyen apasztani. Én tehát azt óhajtanám, hogy kivált a 9. §-ra nézve a kormánytól megnyugvást nyerjek, mert ha nem nyernék, felekezetem autonómiája szempontjából nem volnék képes e törvényjavaslathoz hozzájárulni. (Élénk helyeslés a bál- és szélső baloldalon ) Hock János jegyző: Schwicker Henrik! Schwicker Henrik: T. ház! (Zaj.) Elnök: Kérek csendet, t. képviselő urak! Schwicker Henrik: A napirenden levő törvényjavaslat fontosságára nézve sem a házban, sem e házon kivül alig lehet nézeteltérés, mert mindenki ismeri azt a szomorú tényt, hogy egyes törvényesen bevett vallásfelekezetek keblében van számos lelkészi állomás, melynek jövedelme még a legszerényebb igényeknek sem felelhet meg, sőt itt-ott a helyzet már most majdnem válságossá válik. Itt segíteni kell, mégpedig minél hamarább, mert a nyomor naprólnapra nő. De honnan jöjjön a segítség? Hogy az illető hitfelekezetek hivei saját erejükből már nem képesek nagyobb áldozatot hozni, mert túl vannak terhelve felekezeti adókkal, az is általánosan elismert tény. Másrészt azt is helyesnek