Képviselőházi napló, 1896. XV. kötet • 1898. április 13–május 3.
Ülésnapok - 1896-284
Jg2 284. országos illés 1898. április 22-én, pénteken minden kisebb fajta ügyben mindjárt prókátorhoz menjen, sőt nagyobb fontossága ügyeiben s'un kérhet mindjárt pénzért tanácsot. Ezenkívül szolgálja a lelkész a közigazgatást, az igazságszolgáltatást, az adóügyet, a katonaügyet, az árvaügyet, s e szoros értelemben vett hivatalos dolgokon kivűl szolgálja magát a társadalmat s ez irányban tesz az államnak véghetetlen nagy szolgálatot, melyet mások az ő álláspontjuk magaslatáról észre nem vesznek vagy észrevenni nem akarnak. Mert hogyha valamely törvény a közönségnél visszatetszéssel találkozik, akkor az egyházi felsőbbségek körlevelet bocsátanak ki, és azt mondják, — magasabb helyről vett intésre, — a lelkészek tegyék ezt a törvényt népszerűvé, kellemetessé, magyarázzák meg a közönségnek és fogadtassák el vele békességgel. Hogyha valamely, akár egyházi, akár nemzeti czélnak létesítésére áldozatkészséget kell felkelteni, kihez folyamodnának máshoz? Á szolgabíró az ő rendeleteivel, az ő affektált nagy tekintélyével bizony nagyon kevésre képes menni, hanem a lelkész, ki a hivek szivéhez szól, s jobb érzését felkelteni képes, az a legszorongatottabb anyagi helyzetben lévő közönség szívét áldozatkészségre tudja buzdítani. De tovább megyek. A most fenyegető vörös ördögre, a szoczializmusra, annak terjedésére a papi szolgálatnak igen nagy befolyása van. Azt elismerték a szocziálista vezérek is. A német birodalmi gyűlésen egy pár esztendővel ezelőtt Bebel, a szoezialisták vezére azt mondta a miniszterek felé fordulva: »Nem önök, t. miniszter urak és nem az Önök által alkotott törvények állanak útjában a mi eszménknek, hanem az a feketenihás sereg: a lelkészek, kik a nép felett még mindig uralkodnak a vallás és az erkölcsiség meséivel« -- így szólt gúnyosan a vallásról, a maga álláspontjáról'—»smégmind : g zsibbadásban tudják tartani az ébresztő titáni erőt.« És ez így van Magyarországon is. Áz igazi lelkipásztor nemcsak a templomban, a szószéken lelkipásztor, hanem valósággal pásztora az ő nyájának, atyja a gondozására bizott hiveknek, a ki kötelességének ismeri a veszedelmes eszmékkel foglalkozni szerető embereket az utczán megszólítani, elmenni házukhoz, felvilágosítani őket tévedésükről és így útját állani azon veszedelmes ördög hódító munkájának. Én hiszem, hogyha az a protestáns papság látna valami méltánylást, elismerést, pénz nélkül is, nem azért, hogy bővebben jutalmazzák, teljesítené, sőt teljesíti is kötelességét. Hiszen a miniszter urak a püspökök, az egyházi felsőbbségek hozzájok fordultak, hogy állják útját a szoczializmus terjedésének. Hogy milyen felelősséget vet jogtalanul a társadalom és mindenféle hatóság a lelkészek nyakába, mutatja az, hogy ha valamely egyházban az emberek feíelekezetnélkűlivé lesznek, a papot okolják érte, azt mondják, nem jól sáfárkodik, nem visel gondot híveire. Ha valamely egyházban nagyon felszaporodnak az adóhátralékok, azt mondják, a pap ennek az oka, mert nem jól sáfárkodik, népszerűtlenné válik. Maguk a hívek is sokszor iigy gondolkoznak. Tudok rá esetet, hogy egy egyháznak a tornyában a harang megrepedt; természetesen a papnak volt első kötelessége azt sürgetni, hogy újjáöntessék. Ehhez költség kellett, s a papot okolták érte, azt mondván: ő volt az oka, hogy elrepedt a harang. Ebből látszik, hogy a papi testület úgy az előképzés, mint a gyakorlati képzés, úgy a szolgálat, mint a felelősség, és a hivatás nagy fontosságánál fogva nagyobb figyelmet érdemelt volna. És íme a miniszter úr kirukkol most itt egy 600 forintig menő fizetési minimumról szóló törvényjavaslattal. (Felkiáltások jobb}"elöl: 800 forint a minimum!) Erre nézve fel kell említenem, hogy volt olyan idő, mikor a magyar református papnak többféle naturáliákból álló fizetése között egy gyümölcstermő vidéken a szilvával való adózás is helyet foglalt. De hogy megállapítsák azt, hogy a lelkész minden szilvafáról megkapja a maga járulékát, ezt úgy fejezték ki, hogy minden fára felküldenek egy embert, és aztán: két koppintás, egy rázintás után a mi szilva lehullik, az legyen a papé. Arról a szilvafáról a két koppintás és egy rázintás után tisztességesebb és nagyobb elismerést érdemlő jutalék hullott le, mint a miniszter úr nagy szilvafájáról, mert annak legalább nincsen ára, ennek pedig — a mint majd későbben ki fogom mutatni — igen túlságos nagy ára van és nagy ára le^z. 350 évvel ezelőtt Calvin Jánosnak 600 forintra ment a fizetése, a gabona és bor deputativámon kivűl. Vájjon gondolhatták-e, a kik az ő nyomdokaiban járnak és őrállói lesznek az evangéliumi tiszta igazságnak, hogy 350 esztendő múltán sem kapják meg azt a javadalmat szolgálataikért, a melyet ő kapott? T. ház! A törvénynek az öreg Verbőczy szerint főkelléke ez: lex sit justa et honesta. Hogy ez a törvény sem nem igazságos, sem nem tisztességes, azt első tekintetre mindenki átláthatja. De elsőbben egy épen idevágó külföldi példával fogom ennek a törvényjavaslatnak és a benne foglalt fizetési minimum összegének nevetséges voltát feltüntetni. Szászországban is a lelkészi fizetést legközelebb rendezni akarják. A mostani lelkészi fizetési minimum 2100 márka, a mely összeget
