Képviselőházi napló, 1896. XV. kötet • 1898. április 13–május 3.
Ülésnapok - 1896-284
284. országos ülés 1898. iíprilis 22-én, pénteken. 163 most a munka nagyságához képest r illő arányban emelni akarják. Nevezetesen ha a lélekszám az 1000-et meghaladja, akkor a fizetés a terv szerint 2400 ; ha a 2000 lelket meghaladja, akkor 2700, ha pedig a 3000-et meghaladja, akkor 3000 márka leBZ. Hogyha az anyaegyház mellett még filiát is gondoz az a lelkész, azért külön 150 márka illeti. Poroszországban az öt évig szolgált lelkész — a miniszter ár persze ezt nem szereti hallgatni — évi fizetése 2400 márka; a katholikus papé, azzal indokoltatván meg, hogy nincsen feleségre és családja, 1800 márka. Ot éves korpótlék a protestáns lelkésznek számára 200 márka, a katholikus lelkésznek számára 150 márka mindaddig, míg a protestáns lelkésznél a fizetés a 2600, a katholikusoknál pedig a 2400 márkát el nem éri. Württembergben szintén rendezés alatt áll a a papi fizetés, sőt ott régibb időkben is rendezték már és csak 1889-ben 7°/o-al emelték fel a papi fizetést. Csak nálunk nem lehet, mert nin csen anyagi erő. Azt hiszem, hogyha ezt a három millió forint választási költséget szépen felosztották volna három esztendőre, mindjárt lett volna miből fizetni a papi költségeket. Igaz, hogy nálunk nincsen anyagi erő, mert a miniszterek, államtitkárok és főispánok és a többi ezer ingyenélő nyugdíjasok az államnak anyagi erejét felemésztik és a szegény protestáns papnak a hibája, hogy miért nem született főispánnak, belső titkos tanácsosnak, vagy épen miniszternek. De nem is kellene nekünk annyira gondolkoznunk az anyagi forrásokról, csak adják vissza nekünk azt, a mit tőlünk az elmúlt szomorú időkben elveltek, csak a kamatját adják vissza annak, mert az a törvényjavaslat a kamatnak csak t°/o-át adja vissza. És itt egy megjegyzést kell tennem Rakovszky István t. képviselő úr beszédére, a melyben azt állítja, hogy én is Örültem Sima Ferencz óhajtásának, hogy a papi vagyon felosztassák és azt mondotta, hogy ezt bizonyára nem akarják a protestánsok, mert akkor az ő javaikat és vagyonukat is elszednék és a mikor én erre azt jegyeztem meg, hogy különbség van a vagyon eredete között, azt mondotta, hogy úgy látszik nekem is tetszik a Sima Ferencz eszméje. Hát én kijelentem, hogy nekem Sima Ferencz eszméje nem tetszik. Legyen mindenkinek tiszteletben és épségben tartva a maga joga, és mondhatom, hogy én, mint kálvinista pap, egyházamnak nem is kivánok egyebet, csak azt nyerje vissza, a mi az övé volt, A mi pedig a vagyon eredetét és vagyonjogi viszonyait illeti, erre nézve vegye tudomásul ágy Rakovszky István képviselő úr, mint bárki más, a ki nem tudná — de én azt hiszem, hogy ezt mindenki tudja, — hogy a protestáns egyházak javadalmait vagy egyesek adományozták, vagy az idők folyamán nagy anyagi megerőltetéssel önmaguk szerezték, mert nálunk lélekszám szerint 2 x /2 krajczár adóval járni mindenki az egyházkerületi pénztárakhoz és azok vagyonának gyarapításához. És minthogy olyan különösen kérdezte, a t. képviselő úr, hogy honnan ered a sárospataki iskola vagyona, kijelentem, hogy azt Rákóczi adta, még pedig nem az állam, hanem a saját privát vagyonából. így, azt hiszem, nem quadrálna a protestánsoknak, ha az önkéntes adakozások és verejtékes pénzük révén szerzett vagyonukat épen olyan föltétel mellett el lehetne venni. T. képviselőház ! Magam részéről szívesen járulnék ahhoz, hogy minden egyház adja vissza az államnak azt, a mi az államé volt, és minden egyház nyerje vissza az államtól azt, a mi az egyházé volt: részemről akkor nagyon meg leszek elégedve. És most rátérek a törvényjavaslatra közelebbről. (Felkiáltások jobboldalról: Tyüh!) Nem szükséges nagyon hühőzui neki, mert elvégzem röviden. (Derültség a haloldalon.) Előre bocsátom, hogy valláscsúfoló sohasem voltam, elfogult felekezeti ember nem vagyok, sőt azt tartom, ezt vallom és így is beszélek, hogy mindenki éljen a maga hite szerint s mindenki legyen hü a maga egyházához és vallásához. (Helyeslés a baloldalon.) Ezt azért bocsátottam előre, mert Polónyi Géza t. képviselőtársam anekdotáját némelyek rossz néven vették, pedig én is egy anekdotát akarnék itt elmondani. (Halljuk! Halljuk!) Az iskolai év kezdetén egy városban egy tisztességes családhoz három tanuló kosztba ment s a mint az első ebédet feltálalják — sárgarépafőzelék volt az asztalra téve — (Egy hang jobbfelől ; Nagyon rossz eledel! Általános derültség.) Nagyon rossz, de a törvényjavaslat még roszszabb. (Zajos derültség a baloldalon.) Én a törvény • javaslatra vonatkozó álláspontom illusztrálására hozom fel ezt az anekdotát, hát méltóztassanak meghallgatni. (Halljuk! Halljuk!) A mint felteszik a sárgarépa-főzeléket az asztalra, azt mondja a háziasszony a férjének, hogy bizony még meg sem kérdeztük ezeket a diák urakat, hogy melyik milyen vallású. Majd megtudom én mindjárt, feleli a férj s azt mondja az első diáknak: Szereti-e az úr a sárgarépát ? Nem szeretem, de megeszem, válaszolja a kérdezett. Erre azt súgja a házigazda a feleségének: Ez katholikus ember. Azt kérdezi azután a másik diáktól: hát az úr szereti-e a sárgarépafőzeléket ? Ez azt mondja : Szeretem is, nem is. Erre a házigazda odasúgja a feleségének, látod ez lutheránus. (Derültség.) Megkérdezte a harmadikat is: hát az úr szereti-e a sárgarépát ? Ez 21*
