Képviselőházi napló, 1896. XIV. kötet • 1898. márczius 9–április 11.

Ülésnapok - 1896-262

gg 262. országos ülés 1898. márczlns 16-án, szerdán. dőik közepett arra nem érnek rá, hogy a vidéken magukat ily irányban tájékozzák; de ha meggyőződést akarnak szerezni arról, hogy kik izgatják a tömeget a kabát ellen, hiszen elég, ha a Szikszay előtt vagy más alkalmas ponton állást foglalva, megfigyelik a szoczialista munkás felvonulásokat és látni fogják, hogy a félrevezetett tömeget kik vezetik, látni fogják, hogy többnyire az izraelita polgáriasakból kerülnek ki ezek a kabát ellen izgatók és lázítók. Itt csak ezt a tényt kivánom konstatálni. Hogy tulajdonképen kik csinálják az antiszemitizmust, arra beszédem végén alkalmasint még rá fogok térni. Meg kell említenem, hogy Dózsa Endre t. képviselőtársam az igazságügyi táreza költségvetésének tárgyalásakor tartott beszéde alkalmával egyenesen ugyan nem támadott meg február 16-iki beszédem miatt, azonban kifejezést adott akár csak izraelita polgártársaink az evangélium, tehát a kereszténység iránti bizalmatlanságának azon körülmény folytán, hogy az evangéliumot kozmopolitának tartja, s így az szerinte nem alkalmas arra, hogy a magyar nemzeti jogállamot erre az alapra helyezzük. Ezzel a kérdéssel beszédem más helyén mindenesetre foglalkozni fogok. Többen adtak e házban liberális részről kifejezést annak a nézetnek, hogy a szoezializmus ellen a fő-főorvosság nem a kereszténységhez való visszatérésben rejlik, mint mi néppártiak hirdetjük. Ép azért ezzel a kérdéssel a t. előttem szólt t. elvtársam elvi fejtegetéseinek kiegészítéséül kissé körülményesebben bátorkodom foglalkozni. Azon természetesen nem ütköztem meg, hogy a zsidó kézben levő sajtó arra az álláspontra helyezkedik, hogy a szoezialis kérdés megoldásában a vallásosságnak, különösen a kereszténységnek szerep nem juthat, hogy ez nem alkalmas eszköz a szoczializmus gyógyítására. De már azon méltán megütközhettem, hogy a kormányhoz közelálló tekintélyes lapok, mint a »Nemzet«, az »Országos Hirlap«j egyenesen azzal vádolják a néppártot, hogy vedlik: antiszemitává vedlik. És azzal gyanúsítják a néppártot, hogy a népet szándékosan izgatja és az antiszemitizmus irányába tereli. Természetesen a maguk részéről szintén tagadják, hogy a szoczializmus ellen orvossszer lehetne a kereszténységhez való visszatérés. Különösen az »Országos Hirlap« foglalkozott a dologgal körülményesen és pedig vezérezikkben. »Keresztény szoezializmus« volt a ezikk czíme, a mely ezikk azt mondja, hogy a néppártnak és mindazoknak, a kik a keresztény szoczializmust hirdetnek, az a czéljuk, hogy a tigrist — tudniillik a szoczializnmst — szelíd házi tehénné szelídítsék és úgy állítsák be a plébános istállójába, mint alkalmas fejőstehenet. Gyanúsítja továbbá a néppártot azzal, hogy az arisztokraták s a födalis-klerikálisok uralmát szándékozik visszaállítani. A czikk szerint ezek közül egyik sem fog sikerülni, mert Belgiumban, Ausztriában, Németországban az ily irányú törekvések, mind mind hajótörést szenvedtek. Azzal a váddal, hogy a néppárt födálisklerikális, arisztokrata uralmat kivan előkészíteni, hogy később ne legyek kénytelen erre visszatérni, mindjárt itt végzek, még pedig egy igen rövid nyilatkozattal. Mi bizony semmiféle szolgaságra, semmiféle uralomra nem áhítozunk, de mindenesetre legkevésbbé óhajtjuk a zsidóság uralmát; annak szolgaságába jutni, az lenne mindenesetre a legkellemetlenebb ránk nézve. (Igás I Úgy van! a haloldal hátsó padjain.) Nem szándékozom a kereszténységnek Belgiumban és Ausztriában a szoczializmus ellen való küzdelmével foglalkozni. Ez nagyoa messzire vezetne. De igenis kívánok foglalkozni a németországi küzdelemmel, mert ez igen-igen tanulságos, és mert kimutatható, hogy igenis Németországban a hithű* kereszténység teljes sikerrel vette fel a harczot a hitetlen szocziáldemokráeziával szemben. Ilyenformán Németországban a hithű kereszténység pártja mégis megmutatta az utat, melyen haladva itt Magyarországon is a fenyegető szoczializmus rémével szemben a siker reményével vehetjük fel a harczot. Ezt állírom annak ellenére, hogy az »Országos Hirlap« ilyenformán nyilatkozik a kérdésről (olvassa): ^Németországban a protestáns klerikálizmua próbálkozott először a csodálatos szelidítéssel«, tudniillik a tigris-szocziálizmus szelidttésével. »Stöcker és társai a felsőbb jóváhagyással csinált keresztény szoczializmussal akarták ellensúlyozni a szoczialista agitácziót. Az eredmény fényes volt: a szoczialista táborból nem szaladt el senki, de a szoczialista jelszókat bevitték új rétegekbe. Ezek egyelőre beérték a surrogátummal, de csakhamar felismerték a hamis vignettát és a szocziálistákhoz csatlakoztak. Nem tették vallásossá a szoezializmust, de rést ütöttek az egyház tekintélyén és fegyelmén. A német keresztény-szocziálizmust teljesen megbuktatták, a párt szétfoszlott, alapítói elzüllöttek és a szocziáldemokrata-párt eró'sebb, mint volt a keresztény-szoczializmus fellépése előtt.« Hát ez igaz is, nem is, a hogyan veszszük. Igaz betűszerinti értelme az, hogy Stöekernek a pártja, a keresztény-szocziálista párt, nem volt képes a szoczializmus rémével megküzdeni. Csakhogy van ám Németországban egy másik, igazi hivő keresztényekből álló pái*t,aczentrampárt, a melynek tagjai ugyan túlnyomókig katholikusok, de vannak köztük hivő protestánsok is. Ez az igazi kereszténypárt sikeresen szállt szembe a szoczializmus remével és minden oly