Képviselőházi napló, 1896. XIV. kötet • 1898. márczius 9–április 11.

Ülésnapok - 1896-262

262. országos ülés 1898. márczius 16-án, szerdán. 87 kerületben, a hol egyáltalában lehetséges volt a szocializmussal szemben győznie* győzött is. Az 1890. évi választásból érdekes adataim vannak erre nézve. Méltóztatnak tudni, hogy a birodalmi gyűlés tagjainak száma 397 s ebből 106 czentrnmpárti választatott meg. 1890. február 20-án kezdődött a választás. Mindjárt másnap a Stöckerékhez tartozó lapok sopánkodtak kudarczuk felett, de kénytelenek voltak elismerni a czentrumpárt fényes győzelmét. Nyomban a választást követő napon ugyanis a »Kreuz-Zeitung«, a protestáns-ortodoxok lapja, úgy nyilatkozott (olvassa): » Valamennyi párt közt egyedül a czentrum volt az, a mely legjobban ellentállt a szoeziáldomokráczia tornyosuló hullámainak. Ez valamennyi kerületét megtartotta, sőt talán újakat is fog nyerni. E felett jó lesz elmélkedni.« Stöckernek lapja, a »Reichsbote« pedig még alázatosabban vezekel (olvassa): »Valamennyi párt bomladozik, inog, csupán a czentrum áll rendületlenül. A liberális sajtó öldöklő munkájának csipet zsákmánya sincs a katholikus népesség közt.« Fájdalom, Magyarországra nézve ezt nem lehet állítani, mert bizony itt a katholikusok közt is nagy zsákmánya van a liberalizmusnak. (Tovább olvas); »Csakis a mi evangélikus népünk lőn áldozata ezen országos csapásnak«, tudniillik a szoczializmusnak és a, liberalizmusnak. »A protestánsok felszívták a liberalizmus mérgét, a mely mindent megrontott, a vallást, erkölcsöt és a politikai elveket.« A ezentrumpárr, a hithű keresztényeknek a pártja tehát az elérhető győzelmeknek a maximumát érte el. Tényleg áll az, hogy minden kerületben, a hol a katholikusok többségijén vannak, a ezentrumpárti jelölt győzött a szo cziálista jelölttel szemben. Csupán egy helyen nem győzött, — és ez igen tanulságos a liberalizmusba nézve — a nagy katholikus városban, Münchenben, mert a bajor Lutz-féle kormány a maga álláspontjából kifolyólag hazafias kötelességének tartotta mindent elkövetni, hogy Münchenben a kereszténység iránti hithűséget gyengítse, hogy ezzel a tömegeket a liberalizmus számára megnyerje. Megnyerte pedig a szoczializmus számára, mert München akkor két szocziálistát választott. Voltak, a kik a czentrumpárt győzelmének okait nem a kereszténység erejében, hanem másban keresték. Azt mondták például, hogy csak ott győztek, a hol a munkabér magasabb volt; a hol pedisr alacsonyabb volt, a szocziálisták győztek. Pedig hát Brémában, a hol a munkabérek igen magasak, a szocziálisták győztek, PoSenben pedig, a hol alacsonyak, a czentrum. Az sem áll, mintha a czentrum csak a földmívelő kerületekben győzött volna; győzött biz az akárhány iparos kerületben is. Az 1893-iki választás nem igen változtatta meg a 1890 iki számarányokat. Csak két pártnál történt emelkedés, az antiszemitáknál és a szoczialistáknál. Az utóbbiak az 1890-ben nyert harminczhat kerülethez még nyolczat nyertek a liberálisok rovására. És itt felmerül a kérdés, miért birtak a katholikus kerületek győzelmesen gzembeszállani a szoczializmussal, a protestánsok pedig nem, holott ezek felső jóváhagyással a keresztény szoczializmus vignettáját használták? A Reichsbote szerint nem igazi hivő keresztény lélekkel harczoltak, hanem a kereszténység csak afféle vignetta volt. Arra a kérdésre, hogy a protestáns kerületekben miért nem birtak győzni a protestáns keresztények — inkább csak névlegeskeresztények— a szoczializmuson, Reichsbote 1890-iki húsvéti számában ilyen őszinte vallomást tesz (olvassa): »A hit enyészőfélben van és a helyzet képe fölötte siralmas. Evangélikus egyleteinket pártolás hiján be kellett szüntetni. A missziók és az egyház védelme érdekében tartott gyűléseken csak pásztorok vesznek részt. A világi elem egészen hiányzik ezekről. Ezt szomorúan valljuk be. Oh mily mások azok a katholikus nagygyűlések! Nem lehet tagadásba vennünk, hogy protestáns egyházunkat megmé" telyezte a kriticüizmus szelleme és a kicsiiryes tollharcz. Mindenütt a pozitív hit hiányát kell konstatálnunk.« A pozitiv hit hiánya tette tehát képtelenné a protestánsokat, hogy a hitetlen szoczializmuson győzzenek. De midőn vitatom, hogy a szoczializmus ellen a legfőbb védelem a kereszténység, a hithűség : nem vagyok annyira elfogult, hogy azt mondanám, hogy e mellett más védelmi eszköz nem szükséges. Tudom én azt, hogy a czentrumpárt, a hithű kereszténypárt, Németországban a szoczializmussal szemben az ő fényes győzelmét nem egyedül a hithüségnek és az úgynevezett heczkáplánok lelkipásztori működésének köszönheti, hanem más irányú tevékenységnek is. Tudva van azok előtt, kik figyelemmel kísérik a dolgokat, hogy Németországintelligencziájában, nem úgy, mint fájdalom nálunk Magyarországon, számos hithű ember találtatik, a katholikusok körében ugyan nagyobb mértékben, de a protestáns körökben is, kik kötelességüknek tartották, mintegy versenyezve egymással, a szoczializmus rémével szembeszállani és az ellene való küzdelemben a lelkipásztoroknak segítségükre lenni. Nem hiszem, hogy e házban lenne, ki nem ismerné a Reifeisen nevet, ki megalapítója volt azon szövetkezeteknek, melyek Németországban, de Magyarország több vidékéu is, különösen a földmíves néposztály érdekében olyan áldásosán működnek. Ez a derék férfiú nem volt katholikus, hithű protestáns volt, de ez a körülmény a katho-