Képviselőházi napló, 1896. XIV. kötet • 1898. márczius 9–április 11.

Ülésnapok - 1896-261

261. országos ttlés 1898. márezins 14-én, hétfőn. 71 engedelmével egy-két megjegyzést teszek arra a beszédre, a melyet a t. miniszterelnök úr pár nap előtt tartott. A t. miniszterelnök úr akként nyilatkozott márezius 15-ikéről, hogy elismeri, hogy van annak bizonyos ideális fontossága, és nem akarja azoknak érzeményeit megsérteni és kisebbíteni, a kik márezius 15-ikéhez ragaszkodnak. (Folytonos zaj a jobboldalon.) Hát, t. képviselőház, Magyarországnak miniszterelnöke 1898-ban, a magyar szabadságharcz 50 éves évfordulójának küszöbén ekként nyilatkozik? Én őszintén megvallom, nem akartam hinni, hogy hííen van a beszéd lenyomatva; nem hihettem, hogy ezt Magyarország miniszterelnöke mondta, hanem talán Lueger Bécsben, vagy Jellassich szelleme jelent meg odalenn Zágrábban. De tény, hogy márezius 15-ikéről báró Bánífy Dezső beszélt oly kicsinylőleg! Engedje meg a t. miniszterelnök úr, ha figyelmeztetem arra, hogy április 11-ikén a szentesítés nem lett volna, ha előbb márezius 15-ike nem hajnalodik! Ha márezius 15-ikén a magyar nemzet szabadságának erős érzése ki nem tör és nem támadnak később a szentesített törvényeknek védelmezői, akkor a t. miniszterelnök úr ma aligha ülne abban a székben. Épen azért engedje meg a t. miniszterelnök úr, ha figyelmeztetem, hogy Magyarország miniszterelnökének soha nem szabad 1848. márezius 15-ikéről kicsinylő hangon beszélnie. (Helyeslés a szélső baloldalon.) Mert ha azt akarja megtudni, hogy mi volna kötelessége a minisztériumnak, pár szóval megmondom : márezius 15-ikén önöknek ki kellene menni a kerepesi temetőbe és koszorút vinni Kossuth Lajos és Batthyány Lajos, mint az önök jogelődjeinek sírjára, mert ha ők és az ő hazaszeretetük, kitartásuk nincs, akkor, daczára annak, hogy április 11-ikén a szentesítés megtörtént, azt hiszem, a t. miniszterelnök nem ülne itt e házban, hanem odalent volna SzolnokDobokän s annak illető híísében gondolkodnék a mulandóságról, vagy pedig meglehet, hogy a közös birodalmi tanácsban szónokolna közös hazaszeretetről. Egyet azonban elfogadok az igen tisztelt miniszterelnök úr beszédéből kiindulási pontúi. Azt az állítását tudniillik, hogy nagyon óhajtandó lett volna, hogy oly törvényjavaslat legyen benyújtva, a melyet minden párt egyhangúlag elfogadott volna. Ez az előzmény helyes, következtetéseim azonban egészen mások, mint a minőket az igen tisztelt miniszterelnök úr abból levon. Szerintem tapintatlanság volt egy törvényjavaslatot benyújtani, mielőtt a t. miniszterelnök úr a pártoknál nem nyert az egyhangú elfogadás tekintetében Ígéretet. Én elismerem, t. ház, tisztában vagyok vele, hogy az 1848-iki események KÉPVH. NAPLÓ. 1896—1901. XIV. KÖTET. és egyáltalában a szabadságharez emlékezetének törvényhozási megünneplése a mai körülmények között rendkívül nehéz és akadályai az érzelmi világban vannak. Ha ezzel tisztában nem volnék, t. ház,, akkor kötelességem volna nekem, mint a függetlenségi p írthoz tartozó képviselőnek, egy új törvényjavaslatot, vagy ezen törvényjavaslathoz módosítást nyújtani be, a melyben azt kívánnám, hogy ne csak a 48-iki törvények megalkotói, hanem annak fentartói és megvédelmezői, tehát a névtelen félistenek, a honvédek emléke is törvénybe iktattassék. És hogyha ezt mégsem teszem, ha ilyen határozati javaslattal vagy módosítással elő nem állok, ebben a hallgatásban van benne az a tapintatosság, a melyet a t. miniszterelnök úrnál hiába keresünk. T. ház! Ezen törvény meghozásánál és megszavazásánál kettőre kell vigyáznunk: két érzelemre; az egyik érzelemre, a melyik a király szivében van, tehát a király érzékenységére, és arra az érzelemre, a mely a nemzet szivében van, tehát a nemzet önérzete és büszkeségére. (Élénk helyeslés és tetszés a szélső baloldalon.) A király szivébe azért, t. képviselőház, mert szabadságharezunk gyászos eseményei össze vannak kötve az ő nevével és ez az ő »fátuma«, de viszont látjuk, hogy harminczegy év óta lépései, tettei olyanok, a minők csak alkotmányos magyar királyéi lehetnek: és ez már az ő hervadhatatlan érdeme! De vigyázni kell, t. ház, és számolni kellett volna a miniszterelnök úrnak a nemzet szivével is, mert nem szabad felejteni, hogy a nemzet emlékezik is, emlékeznie kell a történetre és az emlékezetet nem lehet szakaszokba tördelni, a mi emlékezetünk nem áll meg az 1848. április 1 I-nél, hanem visszamegy Világosig! Nekünk emlékeznünk kell 1848. október 3-ikára, 1848.deczember 2-ikáraisés í 849. október 6-ikára is. (Igaz! Úgy van! a szélső baloldalon.) Nem szabad elfeledkezni, t. ház, hogy ennek a nemzetnek kebelében, ugyanazon egy szívben kell megőrizni azon örömet, a melyet érzett az 1867-iki koronázáskor, a kibéküléskor és ugyanazon szívben kell megőrizni a szabadságharez minden dicsőségét, Nagysarlót és Világos gyászát. (Élénk helyeslés és tetszés a szélső baloldalon.) Ennek a nemzetnek ugyanazon egy" szemmel kell megsírnia az örömkönyet és ugyanazt a könyet, a melyet az aradi Golgotára ejt. (Igaz! Úgy van! Élénk tetszés a szélső báloldalon.) És ha ez így van, t. ház, mi akadályozza a t. miniszterelnök urat, hogy a megtartás napjául ne márezius 15-ikét ajánlja? Hiszen lélektanilag ha veszszük a kérdést, bizonyítva van a hosszú gyakorlattal, hogy a nemzetnek az ő okossága, politikai bölcsessége, nagylelkűsége kereste ki márezius 15-ikét. Márezius 15-ikének 10