Képviselőházi napló, 1896. XIV. kötet • 1898. márczius 9–április 11.

Ülésnapok - 1896-260

54 260. országos tüés 1898. márerius 12-éu, szombaton. javaslata tehát elfogadtatott és a kérvények a miniszterelnök útján kiadatnak a kormánynak. B. Bánffy Dezső miniszterelnök: T ház! Méltóztassék megengedni, hogy Ígéretemhez ké­pest a szóban forgó kérvényeket a ház asztalára tegyem, hogy a tárgyalás alatt levő törvény­javaslat tekintetéből a t. házat ezen kérvények is tájékozzák. (Helyeslés jobbfelől.) Perczel Béni jegyző (olvassa): Szabó István és társai állami szőlőmunkások, nap­számuk felemelése végett kérvényeznek. B. Perényi Zsigmond előadó: T. ház! Szabó István és társai pécsváradi állami szőlő­munkások kéivényezik, hogy napszámjuk fel­emeltessék, vagy legalább határozottan tudomá­sukra juttassék, hogy mi a bérük. Eendesen 50 krajczárt kapnak napszámban és szakmányban négyszögölenként 20 krajczárt. azonban ebből is levonnak. Kérik tehát, hogy napszámuk meg­határoztassék. A kérvényi bizottság véleménye az, hogy ezen kérvény a földművelésügyi miniszternek ki­adassék. Elnök: A kérvény kiadatik a földmívelés­Ugyi miniszter úrnak. Nyegre László jegyző (olvassa): Stemmer József jövedéki birság törlése ügyében kérvényez. B. Perényi Zsigmond előadó: Stemmer József kérvényében előadja, hogy 80 liter rumot hozatott Bécsből. Minthogy nem volt otthon, a felesége vette át az árút. A mint azonban haza­jött, azonnal bejelentette az árú megérkezését a javadalmi hivatalnak, a mely tudomásul is vette a bejelentést. Két-három hét múlva azonban Stemmer fizetési meghagyást kapott 26 forint 50 krajczáruyi birságról, azért, mert az árút a pénzügyőrségnél nem jelentette be. Stemmer a birság ellen felebbezett a pénzügyi igazgatóság­hoz és később a pénzügyminiszter úrhoz. Indo­kul azt hozta fel, hogy nem tudta, mit kell tennie, meit ez volt első külföldi szállítmánya; károsítási szándéka ki volt zárva. Kérvényét azonban elutasították És azért most a képviselő­házat kéri, intézkednék az iránt, hogy a bírságot töröljék és hogy jövőben is hasonló esetek is kedvezően Lii áltassanak el. A kérvényi bizottság nevében van szeren­csém javasolni, hogy a kérvény a pénzügy­miniszter úrnak adassék ki. Elnök: Kiadatik a pénzügyminiszternek. Nyegre Lászlő jegyző (olvassa): Kőtél ki és szigetvári polgári kör önálló vámterület és bank létesítése iránt kérvényez. B. Perényi Zsigmond előadó: A kőtelki polgári olvasó kör és a szigetvári polgári kör önálló vámterület és bank életbeléptetése iránt kérvényeznek. A kérvényi bizottság véleménye erre nézve az, hogy hivatkozással a házszabá­lyok 195. §-ára, a kérvények irattárba tétes­senek. Elnök: A kérvények irattárba tétetnek. Nyegre László jegyző (olvassa).- Szabolcs­és Vasmegyék kérvénye kötelező tíízkárbiztosítás iránt. B. Perényi Zsigmond előadó: Szabolcs és Vas vármegyék kérvényükben előadják, hogy mily magas díjakat követelnek ma a biztosító intézetek, és hogy kár esetén rosszul beesülik meg a kárt, mert csak a maguk érdekét tartják szem előtt. Ily formán a kár nem is térül meg. Ennek folytán a kérvényezők szükségesnek tart­ják a kötelező állami tíízkárbiztosítás behozatalát. A kérvényi bizottság javaslata hivatkozással a házszabályok 195. § •ára, ciz, hogy a feliratok adassanak ki a belügyminiszternek. Elnök: Kiadatnak a belügyminiszternek. Nyegre Lászlő jegyző (olvassa): Kecske­méti állami hivatalnoki kar Kecskemét városának magasabb lakbérosztályba sorozása iránt kér­vényez. B. Perényi Zsigmond előadó: A kecske­méti állami hivatalnoki kar kérvényében előadja, hogy Kecskeméten a lakásviszonyok nagyon kedvezőtlenek. A lakások igen drágák és azért kérik, hogy az 1893 : IV. törvényczikk alapján Kecskemét városa magasabb lakbérosztályba so­roztassék. Kérvényükhöz kimutatást csatolnak, a melyből kitűnik, hogy legtöbben lakbérüknél 100, sőt 200 forinttal löbbet fizetnek lakásért. A kérvényi bizottság nevében van szeren­csém javasolni, hogy a kérvény adassék ki a pénzügyminiszternek. (Helyeslés a jobboldalon.) Eötvös Károly: T. képviselőház! Elnök: A tárgyhoz kivan szólani a kép­viselő úr? Eötvös Károly: Igenis, ehhez a lakbér­kérvényhez kívánok szólani, és pedig leheti! röviden. A kecskeméti lakbérviszonyokat magam is ismerem; tudom, hogy Kecskemét városában sok most a rendezkedés, tereket alkotnak, utczá­kat szabályoznak stb. Ennélfogva ott az utóbbi években a lakbérviszonyok csakugyan tetemesen megváltoztak, még pedig azok hátrányára, a kik bérelt lakásokat kénytelenek használni, mint pél­dául az összes, állami tisztviselők is. Katonaságot is nagyobb számban vontak össze ott, mint az­előtt. Minthogy pedig az állami tisztviselők úgyis nagyon szerény fizetéssel vannak ellátva, a hivatalukhoz kötött feladatok pedig mind sú lyosabbá válnak, ennélfogva, ismervén az ottani viszonyokat s tudva, hogy a kérvény alapos, indítványozom, hogy a kérvényi bizottság javas­lata módosíttassák annyiban, hogy e kérvény pártolólag adassék ki a pénzügyminiszter úrnak. (Helyeslés a szélső baloldalon.)

Next

/
Oldalképek
Tartalom