Képviselőházi napló, 1896. XIV. kötet • 1898. márczius 9–április 11.
Ülésnapok - 1896-270
270. országos ülés 1898. márezius 26-án, szombaton. 301 ezt írja ugyanakkor a következő számban, a mikor még le nem csillapultak, el nem feküdtek a választási atroezitásoknak hullámai: »Az elkeseredett választóknak nem szabad bosszút állani ; a boszú nem illik a keresztény emberhez : a választások után a liberális szédelgőket meg kell szégyenítem példás élettel, a hatóságok és a törvényes rend iránt való tisztelettel és figyelemmel.* Ezt a Kresztyánt, a mely így ír, ezt üldözik és beperlik. De az a »Opravdony Kresztyán«, a mely, mondom, a szolgabírák és a körjegyzők nevére érkezik a postán, s a melyet azok azután a jegyeők meg a hivatalszolgák által száz meg száz példányban ingyen osztanak a népnek, ez a következőket írja: »Mi csak azt akarjuk elérni, hogy a tótok ne engedjék magukat rabszolgaságban tartani a papok által.« (Helyeslés jobhfelől. Felkiáltások a balodal hátsó padjaiból; Ez helyes?) A mi nyomorált népünk ráment a lépre, hitt a papnak és bízott a grófi nemességben.« Mócsy Álltai: Ez persze nem a tekintély elleni támadás! (Zaj.) Molnár János: »Hajh! rövidlátó nép ez. Azért erősen hiszszük, hogy nem engedi magát csalni az önző plébánosok és káplánok ámító beszédeivel . . . s hogy megvetéssel elfordul tőlük és kiűzi őket hajlékából. . . . Meg vagyunk győződve, hogy úgy a politikában, mint a vallásban is kiszabadítja magát az uralomvágyó hierarchia zsarnoksága alól.« (II. évfolyam 31. szám 3. lap.) »Mikor kaptok ti segélyt tőlük (a papoktól) ? . . . Szabadítsátok ki magatokat azon iga alól, a melyben nem magatok és tieitek, hanem a naplopó herék számára dolgoztok.* (II, évfolyam 38. szám. 4. lap.) »Ezek a papok az ég és a föld fölötti hatalmat tulajdonítják maguknak, . . . árendáha vették, tulajdonukba az eget és a földet; s a szent kereszt, az még csak az övék! És ezek az iparlovagok (czímborák) saját egyházi fensőbb hatalmukkal, a mely tényleg nem is illeti meg őket . . . meghódítani akarják a polgárokat. . . . A mellett nem feledkeznek meg saját zsebeikről. « (II. évfolyam 40. szám 4. lap 1 í. sor aláírói 1-ső hasáb.) Mivel, t. igazságügyminiszter úr, az idéztem szavak egy osztály, tudniillik a katholikus papság ellen való izgatást tartalmaznak, van szerencsém a t. igazságügy miniszter úrtól a következőket kérdezni (olvassa): »1. Van-e tudomása ezekről a dolgokról? 2. Ha nincs, szándékozik-e tudomást szerezni ? 3. Ha tudomást szerez rólok, helyesli-e, hogy Magyarországon ilyent írjanak? 4. Ha nem helyesli, szándékozik-e az államügyész által az idézett lap ellen sajtópert indíttatni ? 5. Ha az idéztem támadások egyike vagy másika a sajtóper megindítására vonatkozólag már elévült volna; szándékozik-e ezen lapot a t. államügyész úrnak nagybecsű figyelmébe ajánlani ?« (Helyeslés a baloldal hátsó padjain.) Elnök: Az interpelláczió közöltetni fog az igazságügyminiszter úrral. Molnár János: Második interpellácziómra vonatkozólag, miután már 3 /é2 van, és körülbelül egy fél vagy háromnegyed órát venne igénybe,. . . (Élénk felkiáltások jobbfelöl: Halljuk! Halljuk!) Kérem, engem nem feszélyez. Hát akkor kérek t. ház, türelmet. (Derültség és közbe' kiáltások jobbfelöl.) Hát kérem, ne beszéljen folyton a képviselő úr! Kubinyi György: Nem magához beszélek ! (Mosgá$. Elnök csenget.) Molnár János: Midőn a képviselő először lép be ide a házba, vagyis első éves, — hogy ne mondjam: — »gólya« korát éli, akkor — tapasztalásból beszélek — szinte meghőköl, megborzad, a mikor hallja, hogy a miniszter urak kiváltképen az interpellácziókra adott válaszukban sokszor a leghomlokegyenestebb ellenkezőjét állítják annak a meggyőződésnek, a melyének az interpelláló képviselő itt kifejezést adott, (Ellenmondások és mozgás a jobboldalon.) s a mely meggyőződést az igazeág minden kritériumának felhasználásával . szerzett meg az illető. Én meg tudom azt magyarázni, honnan van ez ? Onnan, mert azt a vádat, a melyet előterjesztünk, a miniszter urak beküldik az illető vádlottaknak és azok, a »si feeisti, nega«-féle elv szerint, nagyon természetesen épen az ellenkezőt szokták vallani. Ha azonban már az embernek pelyhei elhullottak és szárnyai kinőttek, vagyis már itt megmelegedett és látja a dolgok ügymenetét, akkor már nem csodálkozik ezen, mert egészen elfásúl, és ép azért nem akkor interpellál, mikor orvoslást kíván, hanem csakis akkor, a mikor valamit ország-világ tudomására akar hozni. És hogy nemcsak én gondolkodom így, t. ház, mutatja az »Esti Újság <<-, a mely ugyancsak nem pártolja és egyáltalán nem kedveli a néppártot. Ez ezt mondja (olvassa): »Odajutottunk a szabadság, a parlamenti kormányzás, a demokráczia korában, bogy lehetetlenné lesz a tanácskozás. Minek akkor felszólalni, ha azt kapjuk válaszúi, hogy hazugság lakozik a szónokban, csalárdsága szívünkben. Nem emlékszünk esetre, hogy az ellenzéknek valaha igaza lett volna; hogy egyetlenegy interpelláczióra azzal válaszoltak volna, hogy hiba történt; hogy valaha i
