Képviselőházi napló, 1896. XIV. kötet • 1898. márczius 9–április 11.

Ülésnapok - 1896-259

1 259. orsíágos ülés 1898. márczius 11-én, pénteken. ugyan csak ámítás és szemfényvesztés volt. (Folytonos zaj.) Elnök (csenget) : Csendet kérek ! Asbóth János: Mert az a politika igenis meghozta az aranykort az aranyborjú körül tánczolóknak, de épen mivel a vallásháború szervezésével volt elfoglalva, megfeledkezett a nép erkölcsi és anyagi boldogulásának minden feltételeiről. És azért láiunk ma, t. ház, egy társadalmi hnrczot az ország legnagyobb és legmagyarabb részén, mely ma fegyverben és vérben áll. (Igaz! Úgy van! a baloldalon.) Avagy talán a nemzeti alkotmány, a törvények tisztelete és szentsége biztosítja még a nemzeti egységet? Meg van törve az út, t. uraim, meg vau mutatva, hogy hogyan lehet választani oly parlamenti többséget, a minőt csak tetszik. (Igaz! Úgy van! a baloldalon.) 1890. február 20-ika óta meg van mutatva az út, hogy a törvények valódi vagy képzelt hiányait hogyan lehet korrigálni a törvényhozás mellőzésével a Latalom által egyszerűen rendeleti úton. (Helyeslés a baloldalon.) Nem akarom én tagadni, t. ház, hogy látható, hogy a t. kormány is érzi a szükségét, hogy a múltnak hibáival szakítva, törekedjék az erkölcsi rendet, a társadalmi békét helyreállítani. Nem akarom tagadni, hogy vannak arra nézve impulzusok ; csakhogy ezen impulzusok önmagukban is elégtelenek és szórványosak és minduntalan felborítja őket a polgárok jogaiba és érzelmeibe nyúló hatalmi önkény. (Igás! ügy van! a baloldalon.) A mi pedig azt illeti, hogy ezen paezifikáczió megtörténhessék, mely méltóztassék elhinni, sem gúnynyal, sem üldözéssel és nem elnyomással, hanem csak a kiengesztelés által lesz elérhető : attól, hogy ennek a paczifikácziónak a szükségét és az eszközeit a maguk teljességében látná a t. kormány, attól, fájdalom még messze vagyunk. így tehát, t. ház, mindazon tényezők, a melyek a nemzet egységének erkölcsi tényezői, immár csak egy az, a mely még fennáll, mert ezen erkölcsi tényezők közé nem számíthatjuk sem a zsandárt, sem a népnek lövetését.- Azon a gyászmezőn, a melyen lerombolva hevernek a nemzeti egységnek erkölcsi tényezői, csak egy oszlop az, a melyik még magasan és érintetlenül áll, a szent korona nimbusa. az a dinasztikus érzés, a melynél fogva még azok a szerencsétlenek is, a kik kitárt mellel mentiek neki a szuronynak, azt mondják, hogy Rudolf jár köztünk és a király velünk van, az a dinasztikus érzés, a melynek folytán vallás, nemzetiség és osztálykülönbség nélkül mindnyájan egy ezredéves közös hagyománynak és a haza földjének személy esi tőjét látjuk, (Úgy van! Úgy van! bálfélől.) És mivel csak ez az egy tényező az, a mely még fennáll a nemzeti egység összes erkölcsi tényezői közül, ehhez kell kötnünk a gyógyulás reményét és csak onnan indulhat ki a rekonstrukczio. Azért ma inkább, mint valaha, érezzük, hogy nem nominális, hanem valódi királyi hatalomra van szükség, magasan a pártérdekek felett állva, őre ez országnak, alkotmányának és népének. A király, mindenek felett a király mindnyájunkért és mindnyájan a királyért, (ügy van! Úgy van ! balfelől.) Ezért szavazom meg én azt a napot a közös nemzeti ünnep megülésére, de ugyanezért fogadom el gróf Apponyi AlbeLt határozati javaslatát is, hogy a királyhoz hozzá és a nemzethez méltó felirat intéztessék. (Éljenzés balfelől.) Elnök: Öt perezre az ülést felfüggesztem. (Szünet után.) Elnök: Az ülést megnyitom. Lakatos Miklós jegyző: Polónyi Géza! Polónyi Géza: T. ház! Röviden szólva — mert nem szándékozom a t. képviselőházat felszólalásommal hosszasan untatni — a törvényjavaslatot általánosságban én is hajlandó vagyok elfogadni, mindazonáltal világos kijelentésével azon fentartásnak, hogy az esetben, ha a részletes tárgyalás során a 1848-iki korszak nemzeti ünneppé való alkotásának napjául nem márczius 15-ikét fogják beilleszteni, hauem április 11-ikét, én a harmadszori olvasásnál a javaslat elfogadása ellen fogok szavazni. Vezet ezen meggyőződésemnél az, hogy a nemzet kimagasló, korszakalkotó eseményeinek megünneplése nemcsak kegyeletes tény, hanem hazafias kötelesség is. Az 1848 iki korszak kétségtelenül azok közé tartozik, a melyek a nemzet újjászületésének mesgyéjét jelzik és ennek folytán nemzeti ünnepként való megünneplésük feltétlenül a hazafias kegyelet és kötelességérzet alá esik. Azonban az én meggyőződésem az, hogy az ilyen nemzeti ünnepnél az keresendő, hogy a nemzeti hazafias kegyelet-érzet csakugyan el is zarándokolhasson azon emlékekhez, melyek a szíveket és lelkeket egyaránt lelkesítik arra, hogy hazafias emlékeket őrizzenek meg és bámulják azokat az eseményeket, melyek egy nemzetet nagygyá s az európai nemzetekhez méltóvá tették. Mielőtt azonban erre vonatkozó álláspontomnak rövid indokolására visszatérnék, rá kell térnem magára a feliratnak kérdésére is. A feliratot a magam részéről úgy, a hogy az szövegezve és előterjesztve van, még általánosságban sem vagyok hajlandó elfogadni. Először is a forma kérdésével akarok tisztában lenni. Indítványozta gróf Apponyi Albert t. képviselő úr, — s ezt az indítványt magam is alá-