Képviselőházi napló, 1896. XIV. kötet • 1898. márczius 9–április 11.

Ülésnapok - 1896-269

270 269. országos illés 1898 márczins 24-én, cslltffrltfkSn. az állapot érintetlenül hagyta az ország oserejét, (Úgy van! Úgy van! a bal- és szélső baloldalon.) az ország teherviselési képességét, a melyet egészen máskép egész más czélokra kellett volna kihasználni, mint a milyenekre azok kihasználtattak. (Élénk helyeslés a baloldalon.) Szólott a t. miniszter úr, valamint az előadó úr is a tőkegyűjtésről, különösen pedig a takarékbetétekről. Csak egy pár objekcziót kívánok a t. előadó úrral szemben felhozni. A t. előadó úr és a miniszter úr is egyáltalában nem akarták belátni azt, hogy mi különbség van azon takarékbetétek emelkedése közt, a melyek kamatfelgyülemlést is tartalmaznak és a melyek tisztán betétek. Megmondom. A különbség az, hogy míg azelőtt az illető existencziák takarékpénztárba is tudtak betenni és élni is tudtak ;' ma élni tudnak ugyan és kamatjukat nem veszik ki e czélra, de takarékpénztárba betenni nem tudnak. (Igaz! tJgy van! Élénk helyeslés a baloldalon.) Nem a visszafejlődésnek világos proczesszusa-e ez? (Igaz! Úgy van! a baloldalon) Sőt mikor kétféle tőkegyűjtéssel számolunk, takarékpénztári betétekkel és állampapirok gyűjtésével, ne feledjük, hogy a takarékpénztári betétek jó része állampapírokba van elhelyezve. Ez tehát kétszer nem számítható és nem számítandó. (Úgy van! Úgy van! a bal- és szélső baloldalon.) Ha a kettőt együtt kombináljuk, akkor látjuk, hogy tőkegyűjtés van, de az teljesen jelentéktelen. Ámde ezzel szemben, t. ház, én azt ajánlom a t. ház figyelmébe, méltóztassék konzideráczió tárgyává tenni, hogy mennyi az eladósodás a tőkegyűjtéssel szemben. A statisztika mutatja, hogy csak a házakra és földekre nehezedő ingatlan teher tiszta szaporodása évenkint mintegy 170 millió forint. Tessék ezzel szembeállítani a tőkegyűjtést és akkor meg fogja látni a t. miniszter úr és előadó úr, hogy az ország erői gyarapodnak-e, vagy fogynak. Ez az főképen, a mit én tisztázni és számítani igyekeztem és ez az, a mit nemcsak a nyers számokkal kombináltam, hanem azon logikai tartalommal is, a mely a nyers számokban rejlik. Ezek után sietek beszédemet befejezni. (Halljuk! Halljuk!) Annak idején az államháztartás rendezésére irányuló nagyobb alkotásokba mi is belenyugodtunk. De mi ennek a nagy áldozatokba kerülő politikának egész más eredményeit vártuk, mint a melyek bekövetkeztek. Mi lett volna a kötelesség, t. ház? A takarékosság, a felemelt adók eredményeiből tartalékerők gyűjtése, az adóreform és ezzel együtt az adóterheknek egyenletes elosztása, a kis exisztencziák terhének könnyítése és annak megakadályozása, hogy a további súlyos bajok kekövetkezzenek. Konstatálom, t. ház, hogy mindezek elkallódtak, segítve senkin és semmin nincs. Konstatálom, a mit úgy hiszem, tagadni senkisem fog, hogy az országnak sem számbaveh^tö ipara, sem számbavehető tőkéje és ebből meríthető ereje nincs. Konstatálom, hogy a föld Magyarországon legalább is 70°/o-át képezi azoa erőforrásoknak, a melyek segélyével összes anyagi állapotainkat fentartani, istápolni és kielégíteni kell. Konstatálom, hogy a föld pedig el van adósodva a legnagyobb mértékben, hogy a földnek jövedelmezősége — megengedem, a konjunktúrák következtében is — csökkent, a közterhek felette nagyok és növekedők, az igények pedig úgy az állami, mint a társadalmi élet terén is nem visszamenők, de fokozódók és egyenesen a romlás felé viszik az országot és társadalmát. Ha ezzel szemben látjuk, hogy itt hiába beszélünk, hogy itt hiányzik a konczepezió, hiányzik a jövő képének az a feltárása és a politikának az az erőteljessége, mely egyedül adhat megnyugvást, akkor kétszeres kötelesség, hogy az ország bajai fölött ne hallgassunk, hanem azokat feltárjuk és segítséget követeljünk. Én csak ezt tettem és nem többet. (Helyeslés balfelől.) A pénzügyminiszter úr a múlt alkalommal tartott beszéde végén felszólított, hogy ne keressem ambicziómat az ismeretes kapitoliumi madarak dicsőségében, hanem ha konczepczióval bírok és messzebbmenő ambiczióim vannak, igyekezzem azokat meg is valósítani. Ezeket pedig megvalósítani csak az aktiv politika terén lehet. Teljesen igaza van a t. miniszter úrnak, hogy az én ambicziómat az a szerep, a melyre a viszonyok kárhoztattak, nem képezte soha, nem képezi ma sem. (Halljuk! Halljuk!) Ám tessék a miniszter úrnak kitűzni a nagy czélokat és a nagy alkotásokat, a melyek az ország bajainak orvoslására vezetnek! Tessék azt a szellemet, a melynek ezen czélokat és alkotásokat át kell hatni, akként kitűzni, hogy azokból az ország valóban hasznot is húzzon! Tessék azt a romlott légkört, a melyben a közélet leledzik, megtisztítani. (Élénk tetszés és helyeslés bal felöl.) És ekkor, t. képviselőház, készséggel állok egy aktiv politikának a háta mögé. De addig, a míg a t. miniszter úr ezeket nem teszi, nem tekinthetem az ő nyilatkozatát másnak, mint egy egyszerű frázisnak, a mely a történelmi igazság félrevezetésével ugyan, de legfölebb Marcus Manlius hálátlanságát mutatná azon kapitoliumi madarak iránt, a melyeknek tollaival egyébként magát díszítette. (Tetszés balfelől.) Én, t. képviselőház, a magam részéről érzem a bajoknak nagyságát, igyekszem is minden kitelhető erőmmel arra, hogy ezeken segítve legyen akár passziv, akár negatív munkálkodásommal, épen azért nem fogadom el a költség-