Képviselőházi napló, 1896. XIV. kötet • 1898. márczius 9–április 11.

Ülésnapok - 1896-269

269. országos ülés 1898. márczlns 24-én, csütörtökén. 269 ván, hogy vagy belemegy az ez idő szerinti állapotoknak az őszinte rajzolásába, vagy nem megy bele. Ha belemegy, akkor hazaárulással fogjuk Őt vádolni, mint eddig is tettük, gondolom eddigelé ez nem fordult elő, ezt már csak az effektus kedveért méltóztatott mondani — vagy pedig, ha nem megy bele, akkor önkénytelenül is az én igazságom fog kiderülni. Nem így áll a dolog, t. miniszter úr. A t. miniszter úr nem birt megküzdeni sem a tényekkel, sem az adatokkal; (ügy van! balfelöl.) mert ha megbírt volna küzdeni, bizonyára hallottuk volna ezeket és a rezonanczia olyan lett volna a képviselőházban, a melynek párját régen láttuk. De a t. miniszter úr érintetlenül hagyta azon tételeimet, a melyek a teherviselési képességre, a feleslegek kihasználására, a mutatkozó nagy igények kielégítésére és az ennek folytán előálló újabb bajokra vonatkoznak. Pedig meg kellett volna mondania a t. pénzügyminiszter Urnak a pénzügyi politika jövőjét is, valamint megmondták 1888-ban, mikor az adókat emeltük; meg kellett volna mondania, hogy azon nagy igényeket, a melyeknek elébe megy az ország, miből szándékozik fedezni, miből szándékozik az ezen szükségletek kielégítésére szolgáló eszközöket előállítani. Pedig ezek az igények nem kicsinyek. Minden oldalról sürgetik az iskolák államosítását; nagy pénzügyi szerencsétlenség volna, ha megpróbálnánk. Kezdetén vagyunk az egyházak államosításának anyagi tekintetben. A vizszabályozás államosítása több oldalról lelt felemlítve azért is, hogy a földbirtok bajain és terhem könnyítsünk. A telepítés államosítását, gondolom, Bedő Albert t. képviselőtársunk hozta szóba. Az adminisztráczió reformjának igényei előttünk állanak, meg is van ígérve, hogy az államosítás be fog hozatni; pedig ennek a terhei sem lesznek kicsinyek. Állami munkák adásáról is van szó, melyek ideig-óráig ugyan mennek még, de hogy az állami munkák oly mérve állandóan lesz előállítható és fedezhető, a milyenről szó van, és szó lehet, azt egyszerűen képtelenségnek tartom. Az állami adók könnyítése szintén kilátásba van helyezve; a t. előadó úr szólott is róla. No, én nem tudom, hogy ha ez a könnyítés be fog következni, miből fogja a miniszter úr azon hézagot pótolni és helyreütni, a mely ennek következtében az államháztartásban elő fog állani. Az állami tisztviselők dotácziój ának emeléséről is gondoskodnunk kell, mert előbb-utóbb szoeziális kérdéssé növi ki magát az, a hol 200.000—300.000 alkalmazottnak megélhetéséről van szó, és a mely ellátás következményei nyugdíj alakjában is folyton emelkednek. Ha már most ezekkel szemben a t. pénzügyminiszter úr ma nekünk fel nem tárja, hogy ezek hogyan, miként és miből fognak adandólag fedeztetni, akkor ebben csak a tanácstalanságot, az összetett kezeket, a konezepezió szegénységét, általában pedig azokat az állapotokat vagyok kénytelen látni, melyeket én a magam részéről el nem fogadhatok. T. ház! Csak röviden kívánok még némely objekcziókkal foglalkozni, hogy az előadó urnak ne maradjak adósa olyanokkal, a melyek beszédemmel szemben különböző oldalról felhozattak. (Halljuk! Halljuk!) Szólott a t. előadó úr és szólott a t. miniszter úr is a konverzió kérdéséről is. Tisztába jöttünk azzal, hogy nem én tévedtem, hanem a t. miniszter úr tévedett. Ebhez több hozzászólásom nincsen; de igenis van a t. előadó árhoz szavam. (Halljuk! . Halljuk !) A t. előadó úr azt mondotta, hogy az 1888-iki konverzió eredménye . . . Hegedüs Sándor előadó: Nemal888-íkinak! Horánszky Nándor: Tizenöt millió volt. Hegedüs Sándor előadó: A kettőnek együtt tizenhárom millió! Horánszky Nándor: Mondom, az 1888-iki konveizió eredménye a rente-adósság megtakarítás czíméu körülbelül 12 —13 millió volt, úgy-e bár? A pénzügyminiszter úr tudja; Ő nem fogja eltagadni. Körülbelül 12 — 13 millió volt. Hegedüs Sándor előadó: A kettő tizenöt millió! Horánszky Nándor: Annál megint több volt. Mert a második konverziónál csak a kamat-megtakarítás körülbelül három milliót tesz ki. A félreértés abban áll, hogy az mondatik, hogy azon konverzió eredménye, a mely államháztartásunkra hatott, az állam terhének könuyebbítésére is hatott. Pedig ez abszolúte nem történt, mert a teher csak kitolatott. Elismerem, hogy a rente-kölcsönt kiküszöbölték államháztartásunkból, de a konverzió haszna csak igen jelentéktelen volt a nagy, négy és fél száz millió kölcsön konverziójával szemben, olyan jelentéktelen, hogy alig jöhet számításba. Azt is mondotta a t. miniszter úr, hogy az felelt meg az én ideálomnak, mikor összeszedték a lánczhidon az aprópénzt s azzal segítettek az államkincstáron. T. miniszter úr, ez nem az én ideálom, mert ez egyszerű élhetetlenség volt, a mit én nem helyeseltem akkor sem, pedig akkor már tagja voltam a törvényhozásnak, nem helyeslek most sem. De nem helyeslem a fosztogató fiskálizmust sem. (Úgy van! Úgy van! a bal- és szélső baloldalon.) Ebben fekszik a különbség köztünk. Épen azért, t. képviselőház, ne méltóztassanak párhuzamot vonni a mai állapot és az akkori állapot közt egyszerűen azért, mert az