Képviselőházi napló, 1896. XIV. kötet • 1898. márczius 9–április 11.

Ülésnapok - 1896-269

262 269. orsi&gos fiíés 1898. mftrczius 34-én, csütörtökön. és ne más színben feltüntetni, mint a hogyan annak idején a t. ház felfogása előtt is lebegtek. (Élénk helyeslés a baloldalon.) Konstatálom, hogy nem arról volt szó, hogy helyesek-e azok az alkotások vagy sem, hanem arról volt szó, hogy a liberalizmus túlságaiban czélszerfí-e azokig a határokig elmenni, a mely határokig a törvényhozás elment. Egyébiránt az alkotások ma már törvénybe levén iktatva, azokat mindnyájunknak tisztelni és respektálni kötelességünk. így tett az én t. barátom, az előadó úr, Kossuth Ferencz t. képviselőtársammal is, a kinek adatait kigúnyolni igyekezett, . . . Kossuth Ferencz: De nem sikerűit! Horánszky Nándor: . . . Megemlékezvén arról, hogy minden Magyarországon született csecsemő mennyi adóssággal jön a napvilágra. A t. előadó úr tréfás színben tüntette fel, mint valótlan dolgot, azon számítást, a melyet az én t. barátom tett. Kossuth Ferencz : Pedig egészen helyes ! Horánszky Nándor; Pedig az egyszerűen megfelel a valóságnak. Hogy milyen konzequencziákat vonhatunk le ebből, az más kérdés, de maga a számítás, t. ház, teljesen megfelel a valóságnak. A magyar állam adósságai az én számításom szerint — pedig pontosan tettem a számítást — deezember 31-én a múlt esztendőben, papírpénzben számítva, — kérem ezt jól megjegyezni — körülbelül 2.540 milliót tettek, beleszámítva azokat a függő adósságokat is, a melyek nem papir-czímletek alakjában jelentkeznek. Méltóztassanak ezt felosztani Magyarország 17,500.000-nyi lakossága között — HorvátSzlavonországot is hozzávetve — és ki fog tűnni, hogy a 140 forint annak a Maróti-féle egyszerű dolognak, a melyet ő kétségbe vont, teljesen megfelel. Hogy mi lehet ebből a konzequenczia, az más kérdés; de magát a tételt, tréfás és olyan színben feltüntetni, a mint azt a t. barátom tette, sem nem helyes, sem a dolgok állásának meg nem felel. (Úgy van! Ügy van! a bal- és szélső baloldalon.) Beszélt még a t, előadó úr egy obstrukezióról is, a melyet szerinte t. barátom gróf Apponyi Albert kilátásba helyezett . . . Jagits József: Nem igaz! Horánszky Nándor: . . . arra az időre, midőn a közigazgatási reform kérdései előttünk fognak állani. Ez mint történelmi múlt, szintén egy nagy falsum. Tudja a t. ház és az ország, hogy senki melegebb védelmére annak idején a közigazgatási reformnak nem kelt, mint ez a párt. (Felkiáltások a ssélső baloldalon: Elég rossz volt!) Egyikünk úgy, mint a másikunk részéről a legmelegebb és a dolgok érdemének méltatásához talán a legtöbbet konferáló felszólalások a ház ezen padjain történtek. Olay Lajos: Elég baj volt! Horánszky Nándor: Hogy helyes volt-e vagy nem, az más kérdés, de tény volt; ezt kétségbe vonni, bennünket obstrukezionális tendencziákkal vádolni a közvélemény előtt, egyszerűen misztifikáeziója a dolgoknak. Hogy mi volt ezen tárgyalásnak a vége? No hát belevegyültek a cselszövények; én nem tudom, tud-e róla t. barátom vagy nem; ezek szülték azon eredményeket, a melyekkel egy pucsban végződött a dolog. De hogy ezen reformokat senki melegebben nem tárgyalta, mint ez a párt, a melynek ez programmját is képezte, az szintéit történelmi tény, melyet sem elhomályosítani, sem tagadni nem lehet. Gajári Ödön: Ki intrikált? Elnök (csenget): Kérem, ne tessék közbekiáltani ! Horánszky Nándor: Kutassa fel azon elemeket, a melyek erről felvilágosítást adhatnak, a kérdést hozzám intézett t. képviselőtársam. De ismétlem, t. ház, szét kelletvén választani az anyagokat és el kellvén az útból seperni a törmelékeket, a mit zz igazság felderítéséhez való jutásban meg kell tennünk, szükségét látom annak, hogy az előadó úrnak néhány megjegyzésével foglalkozzam. Mielőtt azonban ezt tenném, sietek kijelenteni, hogy a t. miniszterelnök úr tegnapi beszédével foglalkozni nem szándékozom. Érintetlenül kívánom azt hagyni, mint ez idő szerinti parlamentarizmusunk épületének ornamentikáját, (Derültség balfélöl.) hogy összhangban legyen azzal a szellemi nivóval, a mely a tövényhozás ez idő szerinti tárgyalásai fölött lebeg, és a mely a fórumon megtapsoltatik. A történész, a ki egykor ennek, a kornak a megnyilatkozásait vizsgálja, látni fogja egyfelől azt a nivót, a melyet Magyarország kormánya képvisel ezekben a nagy vitákban, látni fogja azokat a felfordult állapotokat, a melyeket az ország akár gazdasági, akár pénzügyi, akár társadalmi téren mutat, és látni fogja, hogy ez az állapot ez idő szerint a törvényhozásban, a .hol a nemzet ethikai életének meg kellene nyilatkoznia a legmagasabb fokon, tapsokkal találkozik. De, mint mondom, ezt nem aki rom érinteni, hanem igenis rektifikálni akarok a t. miniszterelnök úr beszédével szemben két dolgot. A t, miniszterelnök úr ugyanis tegnapi beszédében azt akarta megértetni, — nem gondolom ezzel a házzal, hanem a közvélemény nyel, — hogy azt az erélyt, mely szükséges arra, hogy az országban itt-ott előforduló abnormitá-