Képviselőházi napló, 1896. XIV. kötet • 1898. márczius 9–április 11.
Ülésnapok - 1896-265
2fi5. országos ülés 1898. márczins 19-én, szombaton. Í67 jobbfelől.) tehát a viszonylagos szám csökkent ugyan, de az abszolút összeg megötszörösödött. (Helyeslés a jobboldalon.) Szemrehányást tesz a t. képviselő úr a miatt, hogy ime megalkottak egy agrárbankot, a mely hivatva lett volna a magyar földbirtokos hiteligényeinek kielégítésére, azonban nem tettek se minit, törvényhozási intézkedést nem hoztak, hogy ez a bank egyszersmind akczióképes is legyen. Ebben az állításban többrendbeli tévedés foglaltatik. Először is nem mi alkottuk meg az agrárbankot, mert az nem hivatalosan, hanem a saját erejéből jött létre, és nem azért, a mint a képvistlő úr mondja, hogy a magyar földbirtokosok hiteligényeit kielégítse, mert ennek kielégítésére megvannak más intézeteink, meg voltak már azelőtt is : ott van a földhitelintézet, kisbirtokosok földhitelintézete, a melynél a t. képviselő ár is működik. Ott vannak a különböző bankok, és mindenek felett ott van az osztrák-magyar bank, mint a legolcsóbb hitelforrás. Normális viszonyok között záloglevelek kibocsátása útján a magyar földhitel igényeinek kielégítésére ezek az intézetek voltak hivatva, és ezeknél olcsóbban a mai pénzügyi viszonyok között a hiteligényeket nálunk kielégíteni nem is lehet. Az agrárbank feladata tulajdonkép az volt, hogy olyan müveletekre, a melyek a jelenlegi jelzálog-intézetek által működési körükbe részint, szervezetüknél, részint alapszabályaiknál, részint a kibocsátandó papir minőségénél fogva be nem vonhatók, vállalkozzék s hogy bocsásson ki oly követelések alapján kötvényeket, a melyek záloglevelek kibocsátásának alapját nem képezhetik. E tekintetben a kormány és a törvényhozás tett annyit, a mennyit indokolt volt megtenni: megalkottuk az 1896. évi törvényt a filloxera által elpusztított területek beültetéséről, a mely törvénynek keretében az állam, mondhatni direkt garancziát vállalt azon papírokért. Az ezen alapon a bank által adott kölcsönök eredményesen megindították a rekonstrukcziót, a melyre különben t. barátom a földmívelésügyi miniszter úr tegnap számszerűleg is hivatkozott. Ezenkívül alkottunk 1897-ben egy másik törvényt is némely közforgalmú papírnak biztosításáról, a melyben az agrárbank szintén megtalálhatja működésének terét xígy a birtokparczellázásnál, telepítésnél, valamint a hasonló természetű közgazdasági feladatok megoldásánál. Azonban, t. ház, igaz, olyan konczessziókat nem tettünk és olyan törvényes intézkedéseket nem proponáltunk, melyek egyrészről zálogleveleink általában elismert bonítását koczkáztatták és azok elsőrendtíségét csökkentették volna, az egész magyar hitelügyet megingatták volna és nem tettünk olyan intézkedéseket, a melyek miatt joggal lehetett volna ellenünk azt a vádat emelni, hogy: íme, a kormány a tömegesebb adósságcsinálásnaktárt kaput nyit, és meg vagyok győződve, ha ilyen intézkedéseket tettünk volna, a t. képviselő úr támadott volna meg elsősorban érette. A t. képviselő úr beszéde végén csak ágy homályosan ráutalt egy pénzügyi tervre, mely hivatva volna a kis- és középbirtokos osztály adósságait egy csapással megkönnyíteni, a mint a t. képviselő úr kifejezi magát: az annuitási részletet egy szép reggelen 40—50 százalékkal csökkenteni. Hogy ez állami tekintély]yel, vagy az állam materiális segítségével történik-e, erre nézve nagyon homályosan nyilatkozott a képviselő úr. Különben az egész terv nincs kifejtve, csak meg van érintve, és épen azért addig, a míg előttem nem fekszik az idea teljességében, nem vagyok képes hozzászólani. Mindenesetre nagyon kiváncsi vagyok ismerni azt a tervet, amely a mai viszonyok között képes volna 40—50 százalékkal redukálni azokat a terheket. Általánosságban megjegyzem, hogy ha valaki, mint a t. képviselő úr, folytonosan panaszkodik az állami kiadások rohamos emelkedése miatt, ezzel nem igen egyeztethető össze, ha így bizonytalanra, egy teljesen bizonytalan nagyságú összeget, mely mindéi esetre egy pár száz millió forintra megy, egyszerűen, látatlanul az állam nyakába akar sózni. T. képviselőház! A t. képviselő úr beszéde végén azt mondja, hogy ő kötelességének tartotta eddig, kötességé.iek tartja most is figyelmeztetni a kormányt azokra a veszélyekre, a melyek az országot fenyegetik. Ha valaki olyan veszélyeket lát közeledni, a minőket a t. képviselő úr lát és már évtizedek óta megjósolt, és ha egyszersmind birtokában van azoknak az eszméknek, azoknak az eszközöknek, azoknak az árkánumoknak, melyek alkalmasak arra, hogy az országot megmentsék, ettől a fenyegető veszedelemtől: én azt hiszem, hogy az a férfi nem teljesíti egészen a közügy iránti kötelességét akkor, ha tisztán csak a negaczió alapján marad, hanem ki kell lépni a pozitív cselekvés és az alkotás terére, (Felkiáltások a szélső balodalról: Engedjék! Zaj. Halljuk! Halljuk!) ki kell fejtenie eszméit, be kell bizonyítania, hogy azok az eszmék, a melyeket kifejt, képesek a gyakorlati tüzpróbáját is megállani, és olyanok, a melyek valósággal az ország érdekében mégis valósíthatók. Mert a míg ezt nem teszi, addig nem lehet tudni, hogy vájjon azok az a projektumok nem tartoznak-e azok közé a világboldogító tervek közé, melyekkel mindennap nagy számban találkozunk, (Élénk mozgás és zaj balfelől. Halljuk! Halljuk!) de melyekről bővebb megfontolás után kiderül, hogy teljesen impraktikusak és használhatatlanok. De t. képviselőház.
