Képviselőházi napló, 1896. XIV. kötet • 1898. márczius 9–április 11.
Ülésnapok - 1896-263
110 26S. országos ülés 18ÍJ8. márczius 17-én, csütörtSkSn, gyfílölségre gondolunk, mely konfeszszionális bajok gyökerei nem az egyházpolitika idején keletkeztek, hanem visszanyúlnak egy régtől fogva szisztematikusan követett politikára, melynek ez áldatlan gyümölcsét képezi, (Igaz! Úgy van! a baloldalon.) és ha ezeket a bajokat gyógyítani akarjuk, ismét lépten-nyomon beleütközünk a felekezeti féltékenységbe. Ha a nemzetiségi bajokat és az ezekkel kapcsolatos kérdéseket vizsgáljuk éti gyógyítani akarjuk, pedig azokat gyógyítani kell, akkor könnyen bekövetkezhet egy más dolog, az tudniillik, hogy az agitáczió újabb teret nyer és ezt az agitácziót megfékezni nagyon nehéz. Zmeskál Zoltán: Könnyű Bánffynak! Horánszky Nándor: Ha a kisebb, felpiszkált egyes politikai kérdéseket akarjuk gyógyítani, mint például a fiumei kérdést, vagy a görök-keleti egyház kongreszszusának kérdését, akkor az állam szemben találja magát azzal, bogy bizonyos engedékenység, mint például Fiúméra vonatkozólag — kimondom nyíltan —bizonyos határig jogosult, akkor az az állam tekintélyének csökkenésével fog járni. Egyszóval feszül a búr az egész vonalon és olyan a helyzet, hogy akármely búrhoz a gyógyítás szempontjából avatatlan kézzel hozzányúlunk, a búr könnyen elpattan. (Igaz! Úgy van!a báloldalon.) Ezekre tekintettel és tekintettel még más körülményekre is, melyek egészen aktuálisak, kell tehát, bogy foglalkozzam egyfelől a pénzügyi dolgokkal, másfelől a gazdasági helyzettel, harmadsorban — igen röviden — a politikai helyzettel is. (Halljuk ! Halljuk ! bal felől) Utalva vagyok az elsőre és másodikra különösen három szempontból. E szempontok elsejét a közelgő kiegyezés tekintetei sugallják és teszik kötelességemmé. De kötelességemmé teszi egy másik szempont is és ez az, hogy az általános vitában korántsem polemikus szempontból tett beszédemre vonatkozólag a t. pénzügyminiszter úr részérő] oly kijelentésekkel találkoztam, a melyeknek értelme az volt, bogy tévedésekben vagyok, hogy felfogásom és nézeteim felületesek. Sőt vádolt azzal, hogy adókivető közegeivel szemben kijelentéseim vádaskodás természetével bírnak. Foglalkoznom kell végűi ezzel egy harmadik szempontból is és ez az, hogy az országnak a maga helyzetét pénzügyileg és gazdaságilag felismernie szükséges, mert mindaddig, mig nem ismeri, mindaddig, mig ez a helyzet mesterségesen eltakarható, mindaddig az ország nem fog arra az álláspontra helyezkedhetni, bogy a gyógyításnak immár gyorsan bekövetkező szüksége iránt azzal az odaadó érzéssel legyen, melyet az ország érdeke parancsol. (Igaz! Úgy van/a baloldalon.) És itt különösen a cpiótatárgyalások közeledése szempontjából lehetetlen meg nem emlékeznem egy beszédről, melyet Lánczy Leó t. képviselőtársam tartott, és a mely beszédet nagy sajnálatomra a t. pénzügyminiszter úr észrevétel nélkül hagyott. (Bálijuk! Halljuk! a baloldalon.) A t. képviselő úr nézete körülbelül a következő alapeszméken nyugszik. Azt mondja ugyanis, hogy az országnak anyagi ereje és a közszolgáltatások közt az összhang megvan. Tovább megy és azt mondja, hogy nemcsak az összhang van meg, de megvan még az országnak expanziv ereje is arra, hogy tovább menjen azon az úton, a melyet eddig követett; sőt azt a kijelentést is teszi, hogy egyenesen hibának tartaná, ha az ország az eddig követett politikával szakítana és a laisser fairé, laisser ailer paszszivitásába vonulna vissza, mert tehát szerinte az ország elég erős és fejlődésképes, hogy azt a szerencsétlen utat, a melyen eddig ment, és a mely a? országot, ha annak határt nem szabunk, egyenes veszedelembe fogja vinni. Hát, t. ház, ha az illető képviselő urnak igaza volna, úgy el kell ismernem, hogy én akkor, mikor közállapotainkat e téren festettem, hibát, sőt bizonyos tekintetben bűnt is követtem el az ország érdekeivel szemben. Azonban a dolog nem így áll. Azok a hangok, a melyeket itt a t. képviselő úr pengetett és a melyeket a t. miniszter úr szó nélkül hagyott, ugyanazon hangok, a melyek Ausztriából szállanak felénk, mikor a quóta emeléséről van szó. (Igaz! Úgy van! bal/elől.) Hiszen abban az üzenetben, a melyet a monarchia másik államának quótabizottsága hozzánk küldött, ugyanezen eszmék vannak lerakva. Mert például ezen üzenetek egyikében számszerűleg is ki van tüntetve, hogy addig, míg a monarchia másik államának államháztartása 93 fczázaíékkal emelkedett, addig a magyar államháztartás kereteiben 263 százalék az emelkedés. Perczentekben az igaz. de hogy mikép állott ez elő, az egészen más kérdés. Ugyanazon üzenet azt is tartalmazza, hogy az állam tiszta vagyona folytonos gyarapodást mutat, persze országútiakban és vizszabályozásokban mintegy 140—150 millió a vagyonleltári kimutatás. A pénztári készletek növekedtek, de azt nem említi meg senki, hogy ezek miféle kölcsönök iukamerálásából és az adósrófnak mily óriási mértékben való alkalmazásából származtak. Azt mondja, hogy a magyar közgazdaság emelkedőben van, frappáns jelenség erre az, a mit az ország különböző részeiből napok óta látunk; sőt azt is mondja, hogy a hozzájárulás teljes javítására, a mi alatt ötven százalékot ért, ma még nem támaszt igényt egészen, mert bár az utolsó évtized alatt az ország • erőforrásai nagy fejlődést mutatnak, de a nagyobb mértékben rendelkezésre álló segédforrások még nem érték
