Képviselőházi napló, 1896. XIV. kötet • 1898. márczius 9–április 11.

Ülésnapok - 1896-262

M 262. országos ülés 1898. márczíus 16-án, szerdán. Mócsy Antal: Mezei Mór t. képviselőtársam a hordárokat emlegeti. Tény az, hogy Budapesten sok izraelita hordár van és én magam is igénybe vettem néhányszor segédkézésüket a hurezolkodásnál, de azt is tapasztaltam, hogy azok olyan okosak és ügyesek voltak, hogy rendszerint föl fogadtak néhány keresztény tótot a nehezebb munkára olcsóbb pénzért s a taligát bizony ezek húzták, maguk pedig a nyereséggel szépen odább álltak. (Általános derültség.) Rosenberg Gyula: Hát a zsákhordók a Dunánál? Mócsy Antal: No de miután egy egylet hivatalos jelentésében benne van, hogy izraelita gyermekeket földmívelőkké akar kitaníttatni, azon kérést intézem még az előbbeni kérdés mellé, -— és Neumann Ármin t, képviselőtársunk fel fog bennünket világosítani, — hogy vájjon ezen egylet, a mely már több mint húsz éve fennáll, ily földmívelő pályára kitanítandó hány kisbérest küldött ki; mert az egyenlőség elvénél fogva föltételezhető és elvárható, hogy ugyanazon hazában élő polgárok faj- és valláskülönbség nélkül ugyanazon terhet viseljék és az egyik faj ne akarjon csak urakat nevelni és a többi fajok kihasználásával kényelmesen és fényesen megélni. (Helyeslés a baloldal hátsó padjain. Ügy veszem észre, hogy a t. képviselő urak köztíl egyiknek-másiknak kellemetlenek azok a dolgok, melyeket mondok, annak daczára, hogy újra ismétlem, engem épen azon jó szándék vezérel, hogy e hazának különböző fajú és vallású polgárai egymást el nem nyomva, egymást ki nem zsákmányolva, az igazi egyen lőség alapján állva, békességesen megélhessenek. Azokat az elégedetlen képviselőtársaimat figyelmeztetem arra, hogy Mózes Egiptomban, midőn látta, hogy a Fáraók népe hogyan bánik az izraeliták választott népével, hogy annak a népnek milyen sanyarú munkát kell végeznie, akkor felforrt benne a vér, nem volt képes indulatán uralkodni és agyonütötte azt a zsarnokoskodó egiptomi felügyelőt. Hát én, keresztény magyar ember, midőn látom az én keresztény, magyar véreim fokozatos, biztos, folytonos sülyedését, látom azt, hogy rohamosan jutnak a zsidók szolgálatába, akkor én ezt közönbösen nézzem? Nem nézhetem, Én ugyan — Isten látja lelkemet — nem gondolok olyasmire, mint a mire Mózes gondolt, (Zajos derültség.) azt hazaárulásnak tartanám, attól engem visszatart hitem, de igenis kötelezve érzem magam arra, hogy saját keresztény testvéreim és magyar véreim érdekében tegyek annyit, a menynyire Isten engem képesít és óvjam őket a szolgaságtól, elnyomatástól és kizsákmányolástól. (Élénk helyeslés a baloldal hátsó padjaiban.) Említettem már beszédem elején, hogy több oldalról azzal gyanúsították meg a néppártot, hogy szándékosan, pláne párthatározat következtében bontotta ki az antiszemitizmus zászlaját, elhatározta, hogy az antiszemita kérdést szőnyegen fogja tartani s — a mint az »Országos Hírlap« mondta -- a néppárt a tigrist a szoczializmust érti a tigris alatt — zsidóval kívánja etetni, hogy elhárítsa a szoczialixmus veszedelmét a földbirtokosról. Ezzel szemben én egészen őszinte vallomást teszek. Mind február lt>-iki, mind mai felszólalásom tisztára saját inicziativámból történt. Nem hogy konferenczia lett volna, de nem is közöltem elvbarátaimmal előzetesen semmit arra nézve, hogy mi a szándékom. Hiszen a ki ismeri a néppárt programmját, az tudhatja, hogy semmi szükség nincs arra, hogy értekezletein a zsidókérdéssel foglalkozzék, mert benne van az a programmjában, s abból világosan mindenki megértheti, hogy mit akar. Akarunk keresztény társadalmat, keresztény államot, keresztény törvényhozást; ez benne van a programmban, nekem tehát semmi szükségem sem volt arra, hogy esetleg párthatározatot provokáljak, hogy megkérdezzem a pártomat, mit szóitok ahhoz, én elő akarom hozni a zsidókérdést a képviselőházban. A mit tettem, a saját felelősségemre tettem, de a párt programmjával egyezőleg, és én elmondhatom nyugodtan, hogy engem keresztény embert épen keresztény hitem véd meg a túlzástól; mert a szeretet, mely evangéliumom alapja, arra kötelez, hogy senkit faja, vallása, nyelve miatt ne gyűlöljek, sőt ha szükségben van és tehetem, rajta segítsek. Isten látja lelkemet, ezt vallom. De ugyancsak hitem nem tiltja s nem tilthatja meg nekem, hogy mégis különösebben ragaszkodjam saját hitfeleimhez, saját fajomhoz, saját véremhez és ezek érdekeit — mint az egyenlők között az elsőkét — elsősorban mozdítsam elő. Nyugodtan viselem tehát és azt hiszem, pártom is nyugodtan viseli el ily értelemben az antiszemitizmus vádját, hanem akarjuk a néppárt programmja szerint a keresztény elvek diadalát; akarjuk, hogy e hazában valamint eddig kilenczszázadon át a keresztény magyar volt az úr, az volt az uralkodó és az államot fentartó faj, így legyen ez jövőre is; akarjuk különösen a mi magyar keresztény fajunknak, vérünknek a megoltalmazását a kizsákmányolás ellen, legyenek a kizsákmányolók akár zsidók, akár nem zsidók. Arról mi nem tehetünk, hogy túlnyomólag izraelita polgártársaink között vannak a kizsákmányolók. Vannak kizsákmányolók a nem zsidók közt is; mi azok ellen is védelmezzük a mi keresztény derék munkásnépünket, szóval mi keresztény magyar államot akarunk. (Igás! Úgy van! a baloldal