Képviselőházi napló, 1896. XIII. kötet • 1898. február 15–márczius 8.
Ülésnapok - 1896-244
244. országos ülés 1898. február 18-áii, pénteken. KG az erőket megosztva, az iskolák államosításában vagy új iskolák felállításában egyaránt részelteti úgy a nemzetiségek lakta, mint a magyar vidékeket. Helyeslem, hogy különös tekintettel van a magyar fajra, mely — sajnos — a legnagyobb^kontingensét szolgáltatja az iskolába nem járó tanköteleseknek. De legyen szabad figyelmébe ajánlanom, hogy a hol már meglevő iskolákat államosítanak, nagyon elhibázott dolog volna, ha az azon iskolák sikeres működésére rendelkezésükre állott felekezeti vagy községi tőkét be nem vonnák az államosított iskolák körébe is. Wlassics Gyula vallás- és közoktatásügyi miniszter : így is történik! Szőts Páli Ezzel az állam nagy tehertől szabadul meg, de egyúttal jogos dolgot mivel, mert hisz azoknak a tőkéknek rendeltetése különben is közoktatási jellegű és rendeltetése van. Még két dolgot óhajtanék szóvá tenni. (Halljuk!) Az egyik a 300 forintos tanítói minimum. Az állam pénzügyi helyzetére való tekintettel ma már nem lehet annak a törvénybe is lefektetett dispozicziónak korrigálását kérni, legalább nem egyelőre. Azt azonban legalább is kötelességünk megkívánni, t. ház, hogy azt a minimumot, a mit törvénybe iktattunk, tényleg meg is tartsák. Ezzel a törvényes rendelkezéssel szemben azonban mit tapasztalunk'? Azt, — és különösen utalok e tekintetben a görögkeleti felekezet iskoláira, — hogy nem 300, de még 200 forint alatt is marad nagyon sok görögkeleti tanító fizetése. Akkor, mikor a kormányzat figyelmeztet 300 forintos törvényes minimumra, akkor ezek egész nyíltan kijelentik, hogy 300 forintot fizetnek. Tényleg azonban, ha az ember megkérdezi azokat a tanítókat, egyiket a másik után, azt fogja állítani mindegyik szemtől-szembe, hogy fizetési minimuma sokkal kisebb, de nem mernek szólni, mert abban az esetben meg ezt a kis fizetést is elvesztik, ezt a minimális exisztencziát is elvesztik, (Úgy vem! jobbfelöl.) Ezen, t. ház, segíteni kell; a segítségre véleményem szerint csak egyetlen egy mód van; ez a mód az, hogy a felekezet annak a tanítónak a járandóságát szolgáltassa át közigazgatási, vagy akármilyen ilyen más hivatalnak és tessék annak a tanítónak fizetését minden elsején, a mikor esedékes, az illető közigazgatósági vagy bármely más hatóság által eszközöltetni. Ezzel bizonyságát fogjuk szolgáltatni annak, t. ház, hogy nekünk nem az idegen iskolákra gyakorlandó presszió a czélunk csak egyedül az, hogy annak a tanítónak biztosítva legyen a 300 forintos minimuma. (Helyeslés jóbbfelöl.) Ugyanez a baj, t. ház, a terményekben kiszolgáltatandó tanítói kifizetéseknél is. Itt is előadás közben, azalatt, míg a tanító hivatalosan mííködik, zavarják azzal az illetékkel, a mely neki terményben kijár. Nem beszélek arról, hogy milyen minőségű ez a járandóság; sem arról: mennyi idejét vonja el a tanítónak az, hogy ezt a járandóságot értékesítenie kell, ha ugyan tudja értékesíteni. Bizonyos azonban, hogy a fizetésnek terményben való kiszolgáltatása egy középkori instituczió maradványa és hogyha valamin a közoktatásügy keretében, ezen mindenesetre segíteni kell. Volna ezeken kivűl még sok, a miről beszélhetnék. De mert a szükséges intézkedések legtöbbjét előttem már ismételten is hangsúlyozták, tovább nem veszem igénybe a t. ház idejét. A tételt készséggel megszavazom. (Élénk helyeslés jobbfelöl. A szónokot számosan üdvözlik.) Elnök: Öt perezre felfüggesztem az ülést. (Szünet után.) (Az elnöki széket Láng Lajos alelnök foglalja él.) Elnök: Az ülést újra megnyitom. Ki következik ? Hock János jegyző: Városy Gyula! (Halljuk! Halljuk! a szélső baloldalon.) Városy Gyula. Kérem, méltóztassék becsengetni a tagokat, mert nem vagyunk negyvenen. (Halljuk ! Halljuk !) Tisztelt napidíjakat összeszedő üres ház! A kultusz-budgethez ugyan nem szándékoztam hozzászólni, azonban speczialiter vannak ezen tárcza keretében oly pontok, eltekintve az általános pontoktól, melyek engem a kultusz-tárcza tárgyalása alkalmával az általános tárgyalásban való részvételre beinvitáltak. Előzetesen kijelentem általános felfogásban, hogy mint minden magyar embernek, úgy nékem is hazám kulturális ügyei igen meleg érdeklődésemnek tárgyát képezik, és hőbb óhajtásom nincs, mint hogy kulturális viszonyaink ez országban a legmagasabb fokra emeltessenek. Azonban hogy ezt elérjük, feltétlenül anyagi eszközökre van szükségünk; ezen anyagi eszközök azonban, miként minden oldalon tudjuk, elégtelenek; kevés a pénz, vagy mint az illető kulturális, hivatalos körökben, magában a minisztériumban is, de itt a házban is, megmondja maga a szakminiszter úr is, bevallja a t. túloldal is, tudjuk valamenynyien, nincs elegendő pénz; kevés a pénz. Pedig, a mint itt hallottuk a közeli napokban egy, az egész tárgyat átölelő szakbeszédében hazai festészetünkről, hol van ez még mai nap; vagy hol vannak a művészetnek egyéb ágai; hol van elemi, középés magasabb iskoláztatásunk? Hogy mindez nem fejleszthető kellőleg, t. ház, annak legfőbb, majdnem kizárólagos, vezető okát a pénztelen-